A hívők üzeneteit is átadják a pápának az őt fuvarozó Škodák

Škoda Enyaq iV-vel közlekedett Ferenc pápa szlovákiai látogatása során, Karoq SUV-ok kíséretében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két, külön a pápa látogatására felkészített Škoda Enyaq iV volt az egyházfő szolgálatára Pozsonyban és Kassán, melyek egyben a hívők üzeneteinek megjelenítésére is szolgáltak.

A pápaságnak számtalan fontos aspektusa van, melyek közül bizonyára kevésbé kritikus, milyen járművek járnak a tisztséghez - na de mégiscsak érdekesnek találhatjuk ezt a témát legalább mi, autórajongók. Ferenc pápának - és a pápáknak általában - bizony nem kell hiányt szenvednie, ha a szolgálatába álló járművekről van szó, hiszen az üvegbuborékkal felszerelt pápamobiloktól kezdve a Lamborghini Huracánokig (melyet jótékony célra ajánlottak fel neki) számtalan különleges négykerekűvel találkozott már. Magyarországi látogatásán egy Dodge RAM 1500 pickupból üdvözölte a közönséget, miközben S-osztályos Mercedes-Benzek (és persze a gyalogos testőrök) kísérték. Szlovákiában viszont már Škodák álltak rendelkezésére.
Hirdetés
Szeptember 12-étől 15-éig tartózkodott Ferenc pápa északi szomszédainknál, először Pozsonyban volt, aztán Kassára repült. Mindkét helyszínen speciálisan átalakított Škoda Enyaq iV modellek fuvarozták. Bár nem volt olyan látványos a változás az alapverziókhoz képest, mint az üvegbuborékos pápamobilok, amikben állva is tud utazni, néhány módosítást eszközölnie kellett a gyártónak, kifejezetten a Vatikán kérésére. Például az alapból sötétített hátsó ablakokat teljesen átlátszóra cserélték, hogy az egyházfőt könnyebben láthassák hívei. A jobb oldali első sárvédőre egy krómozott zászlótartót szereltek, amibe a Vatikán lobogóját állították, a visszapillantó tükrök borítására pedig a pápai látogatás hivatalos logója került. Kívül-belül teljesen fekete volt a két Enyaq, illetve a könnyebb ki- és beszállás elősegítése érdekében egy extra kapaszkodót is beszereltek. A Volkswagen-csoport több modelljét is igénybe vették egyébként a pápát szállító konvojok, az internetre feltöltött videók Transporterekről, A4-esekről és Touaregekről tanúskodnak. Ezeken felül a Škoda is beszállt még további modelljeivel, a Karoq SUV-ok szintén elkísérték az Enyaqban utazó pápát. Pozsonyban hétfőn a szlovák államfővel és a közélet további szereplőivel találkozott, köztük a zsidó közösség képviselőivel. Kedden Pozsonyba repült, ott a roma közösség vezetői fogadták, és ott is egy ugyanúgy felkészített Enyaq várta. Szerdán Sasvárra látogat, majd kora délután visszatér a Vatikánba. Ha ezek, illetve a magyarországi helyszínek egyikén sem volt valakinek lehetősége személyesen üdvözölni a pápát, megteheti a Škoda jóvoltából virtuálisan. A gyártó létrehozott egy weboldalt, ahova begépelhetjük személyes üzenetünket a keresztény egyház fejének címezve. Ezek az üzenetek aztán mindenki által megtekinthetők, a weboldalon található QR-kód és okostelefonunk kamerájának segítségével, a kiterjesztett valóság technológiáján keresztül, virtuális Enyaqra vetítve láthatjuk a beküldött szövegeket. Remélhetőleg maga a pápa is él ezzel a lehetőséggel és elolvassa a hívei neki szánt üzeneteit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?