A Hungaroringen tesztelte villany-versenyautóját a Hyundai

Villanymotor zümmögése visszhangzott a mogyoródi dombok között

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy tűnik, mégiscsak lesz valami a villanyhajtású túraautók versenysorozatából, hiszen a Hyundai gépe is szinte rajtrakész.

Először vitték pályára a Hyundai Veloster N ETCR versenyautót, amelynek a nevében az ETCR a villanyhajtásra, illetve az egyelőre még nem létező túraautó bajnokságra utal. A Túraautó Világkupa mellett az FIA szeretne egy elektromos autókkal futott bajnokságot is, ám egyelőre se versenynaptár, se biztos nevezők nincsenek. Két autóról tudni, ami már elkészült, az egyik a SEAT Leon alapjain a Cupra e-Racer, a másik pedig a Hyundai Veloster N. Utóbbi viszont hazánkban a Hungaroringen tette meg első köreit!
Hirdetés
Bár a világkupán és az európai TCR sorozatokban ritkán látott vendég, az USA-ban egyre többen versenyeznek a Veloster N TCR géppel, amelynek villanyhajtású változatát a Frankfurti Autószalonon mutatták be. Annak ellenére, hogy külsőre nagyon hasonlít a TCR változatra, az elektromos versenyautó jelentősen eltér a lemezek alatt. A villanymotort középre építették a hátsó tengely elé, amelyet meghajt, ellentétben a fronthajtású, orrmotoros TCR versenyautóval. A kétnapos teszt a Hungaroringen technikai problémák nélkül zajlott, szóval, ha lesz valami a bajnokságból, a Hyundai magabiztosan várhatja a rajtot.
Mozgás közben az alábbi videóban láthatod az új versenyautót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?