A Hyundai megdöntötte hidrogénautós hatótáv-rekordot

A Hyundai hirdogénhajtású SUV-ja, a Nexo állította be a világrekordot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utóbbi években szinte minden a villanyautókról szólt, de ettől függetlenül a hidrogénautók fejlesztése nem állt le, csak kisebb a hírverés körülöttük.

Három évvel ezelőtt mutatkozott be a Nexo, a Hyundai új üzemanyagcellás szabadidő-autója. A 4,67 méter hosszú SUV nincs könnyű helyzetben, mivel a hidrogénkút-lefedettség még viszonylag gyerekcipőben jár, nem véletlen, hogy itthon eddig nem is indult el a forgalmazás. Az ilyen jellegű modellek kifejezett előnye, hogy szinte hagyományos módon és gyorsasággal tankolhatók, a hatótáv is általában 500 kilométer feletti, káros gázok helyett csupán tiszta víz a kibocsátott melléktermék.
Hirdetés
A gyár által megadott hatótáv nem lenne elég a rekordhoz, ezért egy profira bízták az autó irányítását. Mivel Ausztráliában állítottak fel a rekordot, ezért egy helyi ralipilóta ült a vezetőülésbe, akinek nem is kevéssel sikerült megdöntenie a fennálló rekordot. Eddig 778 kilométernél többet egy hidrogénautó sem volt képes megtenni, ám ennél jóval nagyobb távot, 887,5 kilométert bírt a Nexo egy tank hidrogénnel, holott a WLTP ciklus szerint 666 kilométernél többet nem tudhatna a Hyundai. Az út kicsit több mint 13 órán keresztül tartott, így 66 km/h volt az átlagsebesség, száz kilométerenként 70 deka (0,7 kg) hidrogént használt el a Nexo. A hidrogén-töltőállomások száma világviszonylatban is elég csekély, bolygónkon körülbelül 370 ilyen kút létezik, ennek több mint fele Európában található. Hazánkban áprilisban nyílt meg az első mobil töltőállomás, de egyelőre nem közforgalmú, így csak előzetes egyeztetéssel használható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?