A Jaguar nagyágyúit is szorongatja az új szabályozás

Az XE és az XF csúcsverzióját is elkaszálhatja a Jaguar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 2018 második felében érvénybe lépő új károsanyag-kibocsátási normák keresztbe tettek egy pár gyártónak. Úgy tűnik, a Jaguar a következő, aki kénytelen lesz nyugdíjazni a nagy motorjait.


Hamarosan életbe lép a legfrissebb károsanyag-kibocsátási normákat szabályozó WLTP rövidítésre hallgató európai szabvány, ami több gyártót is erősen megszorongat. A BMW már bejelentette, hogy egy évre leállítják a V8-as és V12-es motorú 7-es sorozat gyártását, utóbbi valószínűleg vissza sem tér, a V8-asra még van remény. Most a Jaguarnál röppent föl a hír, miszerint még a Ford érából származó kompresszoros V6-os benzinmotorjuk sem lesz képes tartani a WLTP által megszabott határértékeket.
Hirdetés

Úgy néz ki, elsőként az XE S és az XF S verziókat fogják leállítani, ám ez egyelőre csak pletyka szintű. A 380 lóerős változatok jelentik egyelőre a csúcsot mindkét modellnél, ha elkaszálják őket, akkor "csak" a 300 lóerős négyhengeres motorral szerelt változatok maradnak. Ám ebben a tekintetben a gyártó összes olyan modelljét kénytelen lenne minimum szüneteltetni, amiben megtalálható a 380 lóerős kompresszoros V6-os benzinmotor. Hogy a Jaguarnak mi lesz a következő lépése, azt egyelőre nem tudni pontosan. Minden esetre kénytelen lesz korszerűsíteni a nagy motorjait, vagy kihozni friss fejlesztésű csúcsmotorját, amire szintén megvan az esély.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?