A jóból nem árt a sok – Mercedes-Benz E 450 4MATIC EQ Boost

Frissített Mercedes E-osztály menetpróba

Nem vitték túlzásba a Mercedes E-osztály frissítésekor a formai átalakulást, de műszaki téren igyekeztek a lehető legtöbebt adni.

Sokan a márka szíveként hivatkoznak a Mercedes-Benz E-osztályra, és nem is járnak messze az igazságtól. Ugyanis ez a típus az egyik legnépszerűbb a modellpalettán. Az 1946-os első generáció óta 14 millió E-osztály limuzint és kombit értékesítettek. Most már a 10. generációnál tart a típus, sikere pedig töretlen. A jelenlegi generációt 2016-ban mutatták be, azóta 1,2 millió vásárló tette le mellette a voksát, és ez még csak a limuzinok és a kombik száma, ám a palettán még ott van a kupé és a kabrió is. A hazai menetpróbára is elhoztak egy kupét a limuzin, a kombi és a „terepkombi” mellé, azonban „sorshúzás” alapján csak egy limuzint próbálhattam. Méghozzá az E 450 összkerékhajtású EQ Boost változatát, utóbbi jelölés a 48 voltos lágy hibrid rendszert takarja.
Hirdetés
Ha azt mondom, hogy nagyon óvatosan nyúltak az autó vonalaihoz a ráncfelvarrás során, akkor a lehető legfinomabban fogalmaztam. Természetesen észrevehetők a változások, ám szerintem sokan markánsabb változásra számítottak. Az alapmodell az Avantgarde kivitel. Az új lökhárítóján a krómozott, illetve magasfényű fekete betétek jelentek meg, ugyanígy az Exclusive kivitel is új lökhárítót és fényszórókat kapott elöl, illetve egyedi hűtőrácsot, a motorháztetőn pedig csillagot.

A kipróbált verzió viszont AMG Line csomagos volt, így az AMG Performance modellek mintájára még sportosabb megjelenésű a többieknél.

Alapfelszereltség lett a teljes LED fényszórórendszer, amelyet opcionálisan adaptív Multibeam LED fényszórókkal lehet kiegészíteni az úgynevezett Ultra Range távolsági fényszóróval, ami a hatóságilag megengedett maximális vetítési távolságig bevilágítja az utat. Hátul is megújultak a lámpák, a lökhárítók és a csomagtérfedél is, itt talán még látványosabb is a változás, mint elöl. A modellfrissítés részeként három új színárnyalat érkezett: a high-tech ezüst, a grafit-szürke és a mojave-ezüst metálfényezés. Új rajzolatú felniket is hozott a frissítés, köztük a légellenállás szempontjából optimalizált Aero kerekeket, amelyek segítenek üzemanyagot spórolni. Az utastérben is új anyagok és új színek jelentek meg. Ilyen például a szürke nyíltpórusú kőrisfa, a fényes barna diófagyökér, a szálcsiszolt alumínium és a karbon-hatású alumínium díszítőelem. Az ülések kényelmét szavakkal nehéz leírni. Az adaptív vezetőülés például automatikusan felveszi a vezető testméretének ideális elhelyezkedést, amennyiben azt megadják a központi rendszeren, hogy utána már csak finomhangolni kelljen a beállítást. Az AMG Line csomaghoz ráadásul eleve kissé „kagylósított”, nagyszerű oldaltartást biztosító fotelek járnak. Igény szerint elérhető műbőr, hagyományos bőrkárpit, vagy akár gyémántmintás nappabőr is.
Hirdetés
Azonban, ami egyből feltűnik az utastérben körbepillantva, az az új kormánykerék. Sportos, háromküllős darabnak tűnik, de valójában négy vízszintes küllőt kapunk, rajtuk kezelőgombokkal, míg alul a függőleges küllő szokás szerint kezelőfunkciók nélküli látványelem. Az új E-osztály is megkapja az MBUX multimédiás rendszer legújabb generációját. Szériában ez két nagyméretű, 10,25 colos kijelzőt jelent, amelyek egymás mellett találhatók. Persze opcionálisan elérhető 12,3 colos változat is.

Természetesen az E-osztályban is ott a „kiterjesztett valóság” funkció, amely a kameraképen nyilakat vagy házszámokat jeleníthet meg a könnyebb navigációt segítve. Sőt, amikor az autó első helyen áll a piros lámpánál, a rendszer automatikusan megjeleníti az első kamera képét, hogy a vezető akadálytalanul észlelhesse a közlekedési jelzés változását.

Emellett olyan kényelmi rendszereket is kaphat a vásárló, mint pl. az ENERGIZING komfortvezérlés, amely hálózatba köti a jármű különböző rendszereit, hogy zenével és a megvilágítással, valamint különböző masszázs üzemmódokkal az egyéni igényeknek megfelelő hangulatot lehessen létrehozni. Említést érdemel még az ENERGIZING COACH funkció is, ami egy intelligens algoritmus alapján segít ébernek maradni. Ehhez persze kell egy Garmin okosóra, amely például stressz-szintünk vagy alvásminőségünk alapján pontosítja az autó számára a teendőket. Magyarán, amikor fáradt a vezető, akkor masszázs, zene és fény segítségével képes éberebben tartani a rendszer. A 450-es modellben egy 3,0 literes hathengeres motor dolgozik 367 lóerővel, ám az EQ Boost generátor plusz 22 lóerős teljesítményt tud még adni hozzá és 250 Nm nyomatékot biztosít, miközben a tényleg észrevétlenül működő start-stop rendszert is működteti. A motorba egy kiegészítő elektromos kompresszort is beszereltek, amely segíti a töltőnyomás késlekedés nélküli érkezését. A végeredmény pedig az, hogy sportautókat megszégyenítő gyorsulásra és tempóra képes a limuzin. Az erőt 9 fokozatú automataváltó továbbítja a kerekek felé. A váltások manuálisan is vezérelhetők a kormánykerék mögötti fülekkel, amelyeket nagyobbra terveztek és alacsonyabbra helyeztek, hogy még jobban kézre, vagyis ujjakra álljanak. Futóműben is erős az E-osztály. A fókuszt a kényelemre helyezték, szinte észrevétlenül siklik át az úthibákon, viszont, ha kell sportautósan tapad a kanyarokban az ideális ívre, ami persze az összkerékhajtásnak is köszönhető. Természetesen legmodernebb vezetést támogató rendszerekkel vértezték fel az E-osztályt. Az egyik újdonság a kormánykerék kézrátétel érzékelése, amely immár kapacitív alapon működik, így amikor a részben önvezető üzemmódra támaszkodunk, elég csak a kormányt a kezünkben tartani, kormányzási erőt nem kell kifejteni ahhoz, hogy a rendszer észlelje aktív jelenlétünket. Említést érdemel még az opcionálisan elérhető Distronic aktív követésitávolság-tartó asszisztens, amely útvonal alapján is képes módosítani a sebességet. Például, ha autópályán haladva a valós idejű forgalom jelentések torlódásról számolnak be, a rendszer automatikusan mérsékli a sebességet a vészfékezés elkerülése érdekében. Emellett a ma már szokásosnak nevezhető asszisztensek armadája érhető el, köztük az álló helyzetben is működő holttérfigyelő, ami figyelmeztet kiszálláskor az érkező autókra, bringásokra.

Sőt, a Mercedes me szolgáltatáshoz kapcsolódik az URBAN GUARD járművédelem és az URBAN GUARD járművédelem Plusz, amelyek a leparkolt autó folyamatos megfigyelését teszik lehetővé.

A rendszer a különböző védelmi rendszereket hálózatba köti, a vezető pedig a Mercedes me alkalmazáson keresztül értesül arról, ha a leparkolt járművel koccannak, elvontatják vagy megpróbálják feltörni. A kiterjesztett szolgáltatás még az ellopott jármű helyzetét is megmutatja, akkor is, ha a tolvaj kikapcsolta a járműkövető funkciót. Amennyiben később a jogszabályi háttér megengedi, ez továbbfejleszthető úgy is, hogy parkolásnál, ha sérülést okoznak az autón, a kamera is rögzítse az incidenst, így az később bizonyító erejű legyen, de ez még a jövő zenéje. Az itthoni árlista szerint az új E-osztály 17 058 000 forinttól érhető el. A sportautós tulajdonságokat is felmutató 450-es limuzin 23 376 000 forintot kóstál. A limuzin és a kombi modellek már augusztusban is ott lesznek a márkakereskedésekben, a kupé és a kabrió viszont csak szeptemberben érkezik.
Hirdetés
Mercedes-Benz E-osztály alapárak (Ft)
E 200 d limuzin17 058 000
E 200 d T-modell17 678 000
E 220 d 4MATIC All-Terrain20 391 000
E 220 d Coupé19 282 000
E 220 d Cabrio21 591 000
E 450 4MATIC limuzin EQ Boost23 376 000
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?