Hirdetés

A jövő autógyártása a Renault szerint

Okosgyárakat és folyamatos kapcsolatot vizionál a Renault

A hagyományos értékek megtartásával és az emberi munkaerő elhanyagolása nélkül képzeli el jövőbeli autógyártását a francia autógyár.

Maradnának a gyártósorok, a márkakereskedések már kevesebb eséllyel. Fontos szerepet kaphat az autók szélesebb skálán mozgó variálhatósága

Drasztikusan, mégsem túl látványosan modernizálná az autógyártás folyamatát a Renault, terveiket pedig egy animációs kisfilmben összesítették. Na jó, azért a robotöltözetű dolgozók elég komolyan néznek ki a videóban, azonban a többi újításuk tulajdonképpen a digitalizáción és a kapcsolatteremtésen alapul. Maradnának a gyártószalagok és a dolgozók is, a vizionált modelljeik pedig nem repülnek szerencsére, hanem klasszikus autóformájúak. Érdekesebb viszont – és tulajdonképpen ezen funkciót már ma is élvezhetjük -, hogy filmjük főszereplője online rendeli meg autóját, ami még több személyre szabhatóságot is enged a Renault szerint.

Robotkarokkal és kevésbé boldog arccal ábrázolta jövőbeli dolgozóit a Renault, akik így többet és könnyebben emelhetnének

Ennek érdekében a francia autógyár okosgyárak fejlesztésén dolgozik nagy erőkkel, amikben kulcsfontosságú szerepet kapna a wifi, hiszen minden kapcsolatban lenne mindennel a különböző applikációkon keresztül. Nem csak a dolgozók, de az alkatrészek és az egyes gyárak is. Többek között ezen alkalmazások segítségével követhetné az ügyfél is a gyártási folyamatot, már a megrendeléstől számítva. Mindez a Renault szerint nem is olyan távoli jövő, a tabletek pedig napi 90 percet nyerhetnének a felügyelők számára. Egy esetlegesen felmerülő problémát is töredék idő alatt lehetne orvosolni a folyamatos kapcsolatnak köszönhetően.

Hirdetés

Mi mást rendelhetne a főszereplő, mint egy, a Renault jövőjét jelentő Zoe villanyautót

Ugyan a Renault “meséjében még felbukkan egy eladóhölgy, a módszerrel tulajdonképpen feleslegessé válnának a márkakereskedések. Közvetlenül a gyártól rendelhetnénk autónkat, és éppen ez az, amit a Tesla is szeretne bevezetni. Ugyanakkor ki az, aki anélkül venne autót, hogy előtte körbetapogatta volna. Az üléspróba az autóvásárlás egyik legfontosabb momentuma, és ez kétlem, hogy valaha is változna. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:20
    Permalink

    Tavaly a Focust úgy rendeltem meg, hogy nem tudtam menni a szívó benzinessel, mert minden autóban ami a kereskedéshálózatban volt (4 Ford szalont üzemeltetnek Budapesten) csak turbós motorral szerelt autók voltak. Mondjuk azt is úgy, hogy a konfigurátorral összerakott autóval mentem be a kereskedésbe, hogy ezt szeretném (ezzel kapcsolatban akadtak is problémák, nem is kevés, mert sem a konfigurátor sem a katalógus nem igazán azt mutatta, amit utána meg is kaptunk) A színnel szintén így voltunk, azt is csak monitoron keresztül, mert a festett elemeket tartalmazó pult elé beraktak egy narancs plexit 🙂

    A PUG-t már raktárról kaptam, ott nem volt semmivel gond, egyedül a színben nem voltunk teljesen biztosak hogyan mutat majd élőben. A többit minden meg tudtunk nézni, meg tudtak mutatni. Lehet ezt jól is csinálni ezekszerint.

  • 2017.10.27. at 14:20
    Permalink

    A személyes rendelésnél sem biztos, hogy láthatsz olyan autót, mi pl úgy választottuk ki a színt hogy közben módosítottak a modelléven, és bekerültek olyan színek amelyet még senki sem látott, sőt a rendeléskori felnit kivezették, és mg sem tudák mondani hogy miként néz ki amit rendelhettünk helyette.

    Az online rendelés már valóság, de nem veszi ki jól magát. Pl a Tesla egy laza megrendelési ívet küldött befizetlési felszólítással a tesztút után ([url]http://autossagok.blog.hu/2016/02/14/tesla_model_s_villamteszt[/url]). Én meg csak pislogtam hogy ez mi, és jeleztem a boltosnak hogy ez egy rossz vicc, mivel nekem már két volvót legyártottak csak a kedves mosolyomra és egy megrendelő ív aláírását követően, előleg befizetése nélkül is. Elég veszélyes a tesztút után megrendelő ívet küldeni, magyarázat nélkül…

  • 2017.10.27. at 14:20
    Permalink

    És mi van abban az esetben, ha a számítógépen összekonfigurált autó élőben nem fog tetszeni és nincs kedvem átvenni, esetleg a “netes” vásárlás miatt 14 napon belül visszaviszem mindenféle indoklás nélkül? Már csak azért is érdekes a kérdés, mert új autó rendelésénél addig nem helyezik forgalomba a vásárló nevére, amíg nincs megtérítve a teljes vételár, sőt, a rendelés feltétele is lassan egy 10-20% előleg befizetés.

Vélemény, hozzászólás?