A kapcsoláson túl: hogyan kell használni a fényszórót?

Villogjunk vagy ne? Kisokos a fényszóróhoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan csupán ki-be kapcsolják a fényszórót, hogy mikor melyiket kellene, s pontosan miként, azt már csak kevesen tudják.

Miként az olasz közlekedés szerves része a dudálás, itthon a villantás az. Reflektorral villantunk, ha csak üdvözölni akarjuk a szemből érkező autóst, de ugyanígy az autópályán is, elengednénk, beengednénk valakit. Vészvillogóval köszönjük meg a másik autós előzékenységét, udvariasságát, s ha ez még nem lenne elég, az sokszor reflektorral mondja: szívesen. Éjszaka azonban más okok miatt szokás a reflektort villantani, rendszerint ezzel jelzi az elvakított autós, hogy vakítja a szemből érkező. Az pedig sokszor reflektorral válaszol, mellyel csak még jobban kifolyatja a szemet, balesetveszélyes helyzetbe hozza a vele ellentétesen haladó, már fokozottan közelebb lévő autóst. Ez utóbbinak semmi értelme, helyette el kellene gondolkozni, hogy miért vakíthatja őt a fényszóró.

A régebbi autók − mai szemmel kivétel nélkül − halvány fényszóróihoz képest a modernebb halogének, és főként a jobb xenonok is elképesztően erősek lehetnek − helyesen beállított, erős fényű lámpával sajnos el kell fogadni, hogy sokak számára vakító lehet a lámpa. Akár xenon és xenon között is komoly fényerő-különbség adódhat, s ezért joggal feltételezhetik a gyengébb lámpájú autók sofőrjei, hogy távolsági fénnyel érkezik a szemből jövő. Akinek túlzottan sokszor villantanak, s autójában nem a xenon lámpákhoz alapáron járó automatikus szintszabályzás állítja a fényszóró magasságát, el kell gondolkozni, hogy nincsen-e túlzottan leterhelve az autó fara. Akkor ugyanis a fénykávák megemelkednek, már a gyengébb lámpájú autók is vakítóak lesznek − védekezni legtöbbször egyszerű, a 20 évnél fiatalabb autók esetében rendszerint alapáras tartozékként szerepel az elektromos fényszórómagasság-állítás, egy tekerentyűvel dönthető lejjebb az izzó, melynek következtében a fénykéve is alacsonyabb, azaz rövidebb lesz. Ezt már akkor is használni kell, ha a hátsó ülésre egy termetesebb utas ül, ilyenkor 1-es állásba kell tekerni, a 2-es rendszerint a telepakolt csomagtér és csupán vezető vagy első utasok kombinációjához, míg hármas fokozata a telepakolt utas- és csomagtér élethelyzetre való.
Hirdetés

Míg a tompított fényszóró bárhol, bármikor használható – csak a beállítására kell ügyelni, a távolsági fény, illetve a ködfényszóró és –zárófény már csak speciális esetekben. Távolsági fény csakis lakott területen kívül, a többi autós, illetve közlekedő zavarása nélkül engedélyezett. Szemből érkezőt észlelve – ahol a távolsági fénnyel már megvilágítva látjuk, le kell kapcsolni az erősebb fényt, s ugyanígy másik autóst utolérve is le kell kapcsolni a távfényt, ha őt már megvilágítva látjuk. A ködlámpák használata nem helyhez, hanem időhöz, pontosabban időjáráshoz kötött, csakis akkor szabad őket bevetni, ha azt a látási körülmények indokolják - ilyen lehet a sűrű köd, illetve az összefüggő eső-, illetve hófüggöny, ám annak elállásakor azonnal le kell kapcsolni a tisztább időben, nedves úton borzalmasan vakító fényt.
Ha a szemből érkező távfényével, ködlámpájával jelez, illetve ha a beért ködzárófényét kapcsolgatja, biztosak lehetünk abban, hogy valamelyik lámpánk vakít, ilyenkor érdemes végiggondolni: ég-e a reflektor vagy a ködlámpa, ha igen, azokat le kell kapcsolni, ellenkező esetben pedig a fényszóró-magasságállítón kell tekerni egyet,hogy a csóva alacsonyabbra kerüljön. Fontos ugyanis éjszaka látni, de látni hagyni még inkább az.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Indokolatlan ködlámpa-használat: 30.000, ha jól tudom. Sokan, azt sem tudják, hogy fel van kapcsolva, csak mennek, mint a vakegér.
    A műszakin, annyit néznek, hogy működik-e, esetleg, ha xenon, akkor szabályos-e?

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Mifelénk az autósok (márakinek van) 70%-a folyamatosan használja a ködlámpát. 🙁
    Tapasztalatom szerint, a kötelező vizsgákon sem nézik a fényszóró beállításokat.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Sokaknak hiába a visszajelzőfény, vagy a visszapillantó.. nem lát, nem hall, nem gondolkodik, csak néz és megy.. főleg nem figyel a műszerfalra. Miután indokolttá válik a ködzáró lekapcsolása, egyszerűen figyelmetlen és nem kapcsolja le, mert “jaaaaaaa, úúgymaradt.. hehehe”.. szóval ilyen..

    “Zarofeny jol jon akkor is, amikor lathatoan nem lehet menni, valaki megis a hatsomban akar autozni. Az eros fennyel ilyenkor ki lehet kenyszeriteni a kovetesi tavolsag betartasat.”
    Ez sokakat nemhogy a követési távolság betartására, hanem villogásra, dudálásra, retorzióra késztet. Jártam már úgy, hogy egy keskeny úton a mögém érkező nem kapcsolta le a távolságit, a ködlámpával villogtam neki hátrafelé, mire ő megelőzött, bevágott elém, féktávon belül, majd beletaposott a fékbe..

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Kodzarot nem lehet “ugyfelejteni”, visszajelzo lampaja van a muszerfalon es tukorbol is latni a feny szorodasat. Aki tiszta idoben is hasznalja az eleve remenytelen eset, hiaba jeleznek neki.

    Zarofeny jol jon akkor is, amikor lathatoan nem lehet menni, valaki megis a hatsomban akar autozni. Az eros fennyel ilyenkor ki lehet kenyszeriteni a kovetesi tavolsag betartasat. Utana viszont illik kikapcsolni!

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    A cikkhez:
    “Szemből érkezőt észlelve – ahol a távolsági fénnyel már megvilágítva látjuk, le kell kapcsolni az erősebb fényt,”
    Tapasztalatok alapján ennél már hamarabb célszerű lekapcsolni, sokszor kb kilométer távolságból villogtak rám – és hasonlóan én is villantottam már a szembejövőnek- az elvakítás tényét jelezve. Hasonlóan: azelőtt érdemes szerintem lekapcsolni a távolságit, mielőtt utolérünk valakit, a visszapillantókból érkező fény is zavaró.
    A tompított felkapcsoltatására és az égve felejtett ködzárófény kikapcsolatására sem ártana egy egyezményes figyelmeztető jelzés.. Sokszor, sokféleképpen próbáltam mások figyelmét felhívni, hogy nem ártana távolságit kapcsolni. Általában egy intéssel megköszönik, majd a tükörben a féklámpákat látom felvillanni.
    Ködzárófény kikapcsoltatásával is hasonló a helyzet, a diszkrét villantásokra volt, aki belefékezett, mert azt gondolta, le akarom tolni..

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    A konkrét okát én sem tudom. Talán abból indulnak ki, hogy ahol nagyobb sebességgel közlekedsz, ott nyilván a kanyar íve is nagyobb, távolabbra is kell látni/nézni. Ha már a kanyarfényben veszel észre egy tárgyat, már késő.

    Ahol meg kis ívben kell kanyarodni, pl utcasarok, vagy kapubejárat, kis helyen kell megfordulni, ott amúgy is alacsony sebességgel közlekedsz..
    De mondom, ezek csak feltételezések..

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Nem teljesen világos számomra, hogy miért csak egy bizonyos sebesség alatt működik. Mi van például, országúton? Ott is jól jöhet, ha jobban megvilágít egy kanyart.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Nick, az elejét jól tudod, a második részt viszont nem. A dlr LÁMPA A RÉGEBBI KOCSIKRA IS FELSZERELHETŐ nézz utána KÖHM 55 paragrafus, még a felszerelés módjára is van jogszabáj.1999 JOGSZABÁLY MODOSÍTÁS ÓTA nem a tompított a kötelkező csakaz hogy lakott területen kívül kikell világítani az autót,lakott területen meg csak ajánlott.
    Magyar mübizonylata is van, müszakin elfogadták.Nem a gagyi utánzatokat kell megvenni.Egy legálissan használható darab 17000- ezernél kezdődikTalán még drága nálunk ezért veszik sokan a silány utánzatokat6000- ért.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Minden szavával egyetértek! Ha valaki az autópályán az indexre nem reagál húzom a reflektort neki.. Meg van még egy kategória a RO, vagy I rendszámú pléddel letakart csomagterű, fullra pakolt vendégmunkások, akikre jellemző ez a magatartás, ezeknek már csak a refit húzom alapból.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Nem feltétlenül csak irányjelző kapcsolásával, akár a kormány eltekerése is elegendő.
    Ami lényeges, hogy csak bizonyos sebesség alatt működik és – legalábbis az én kocsimban- menürendszeren keresztül kikapcsolható.
    Vannak típusok, ahol a ködlámpa nem feltétlenül kanyarkövető, pl fordok, ellenben pl a fiatoknál, ha már van ködlámpa, akkor nem fukarkodnak a kanyarkövető funkcióval.
    Ahogyan írtam, nekem van. Nappal persze nem sok hasznát veszem, de este, rosszul megvilágított helyeken többször tett már jó szolgálatot..

    Az utólagos DRL felszerelés úgy tudom, nem tilos, csak feltételei vannak.
    http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/nappali_menetfeny_utolagosan-4347

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Erősen kétlem, hogy ez így van. Ugyanis, már évekkel ezelőtt is láttam, autósboltban, nappali menetjelző lámpákat, utólagos felszerelésre. Nem kínait, hanem Hella márkájút. Igaz, az még nem LED-es volt.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Ez a nappali menetfény csak az új kocsikon van, ha jól tudom a 2011. jan. 1 után az EU-ban gyártott kocsikon kötelező. Amit házilag felszerelnek a régebbi kocsikra, az mind engedély nélküli átalakítás, akármilyen betű van rajt, (a kínaiak bármiylen betűt beleírnak az üvegébe) csak dísznek jó, a tompított a kötelező.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Én úgy tudom, hogy bizonyos autókon a “kanyarfényszóró” az irányjelző használatakor kapcsol be, és az is csak felszereltség függő azt hiszem.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    DLR ( nappali menetfény )ez a megoldás, nem vakítja a szembejövőt.Sajna sok gagyi utánzatot árulnak gyenge fényel 5-6000 forintért és ráadásul a müszakin sem fogadják el. Érdemes eredetit venni amiben benne van a DL jelzés az üvegében az E jelzés mellett. ( ezt nézi a rendőr )20000 óra az élettartalma míg a halogének 150-200 órát bírnak.Nálam mérhető szintü a fogyasztás csökkenés is mióta csak ezt használom.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Kíváncsi lennék, hogy melyik jogszabály engedélyezi a ködfényszóró használatát kanyarlámpaként? Mert az újabb autókon kanyarodáskor a ködfényszórót kapcsolja fel az autó automatikusan.

  • 2017.10.30. at 22:22
    Permalink

    Kimaradt a legfontosabb, akkor is villogtatunk, ha a közelben sebességmérés vagy közúti ellenőrzés van.
    Én autópályán – ha valaki benn felejti magát a belső sávban előtte – akkor nem villantani szoktam, hanem kiteszem az indext balra, ekkor sokan észbekapnak, de aki nem néz a tükörbe, annak indexelhetek reggelig …… :))
    A legnagyobb bunkóság állandóan ködlámpával menni. Pedig sokan közlekednek így, pedig az időjárás évente csak néhányszor indokolja, úgy tudom a kresz szerint lakott területen még akkor is tilos.

Vélemény, hozzászólás?