A kocka el van vetve! Íme a Volvo lifestyle kombija

Volvo V60 statikus bemutató

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az S60 dinamikusabbra, fiatalosabbra vétele után itt a hasonló filozófia szerint épített kombi változat, a V60.

Több mint fél évszázada léteznek kombik a svéd márka kínálatában, és ez, a Duettel kezdődő terméksor a maga hipercélszerű, szögletes kialakításával talán Volvóbb lett a Volvónál, világszerte rengeteg autós számára egyenlőségjel került a hatalmas, praktikus kombi és a svéd márka neve közé. De annyi bizonyos, hogy az utóbbi időben nem segítettek enyhíteni a márka doboz-arculatán. Ennek a sornak most lett vége: a közelmúltban Magyarországon is bemutatott V60 több ponton is szakít a gyártó hagyományaival. Egyrészt az elnevezésben, amelynek az eddigi recept szerint V70-nek kellett volna lennie – csakhogy olyan már létezik, ráadásul az a tágas, praktikus kombi továbbra is gyártásban marad. Nem véletlenül, hiszen – és ez a másik, fontosabb változás – a V60 sokkal inkább tekinthető a C30, és persze az alapot adó új S60 szellemi követőjének: dinamikus, csapott fara nem kis részben feláldozza ugyan a funkciót a forma oltárán, cserébe viszont olyan, dinamikus sziluettet rajzol, amely ötajtós létére inkább a klasszikus shooting brake kombikupé fogalmához áll közel. De nem lenne Volvo a Volvo, ha a csomagtér kialakításánál nem találnánk meg a mindennapi együttélést közmondásosan megkönnyítő praktikus részletmegoldásokat. A Volvo V60 motor- és felszereltségi választéka megegyezik az S60 szedánéval: a benzinmotoros belépő modell 8 290 000 forintért 150 lóerőt, hat légzsákot, menetstabilizáló elektronikát, koccanásgátló rendszert, hathangszórós audiorendszert, manuális légkondit és start-stop rendszert kínál. A legolcsóbb, 163 lóerős dízel pontosan egymillió forinttal kerül többe, a minden motorhoz társítható, optikai és futóműtuningot kínáló R-Design csomag felára 1 130 000 forint. Ha a szedán viszonylatában nézzük, az annál sokoldalúbb, de csupán 50 literrel tágasabb far felára egységesen 400 ezer forint, így igazából tényleg csak ízlés kérdése, hogy ki melyik Hatvanast választja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?