A körúton fogant: 120 éves a porlasztó

Hiába Bánki-Csonka találmány a porlasztó, nem lett magyar szabadalom

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Pontosan 120 éve adta be a porlasztót tartalmazó, "Újítások petróleummotorokon" című szabadalmi igényét Bánki Donát és Csonka János. A találmány ráadásul még régebbi.

Könyveket tesz ki az autók világában meghatározót, nem feltétlenül Magyarországon alkotó, de magyar feltalálók neve. Mind közül kiemelkedik azonban Bánki Donát és Csonka János, akik már a századfordulón autót kreáltak, 1890-ben saját motorjukat építették meg, s 1893. február 11-én, azaz pontosan 120 évvel ezelőtt adták be a porlasztót is tartalmazó "Újítások petróleummotorokon" című szabadalmi igényüket.
A történet persze nem ilyen egyszerű, a diplomáját nehézkesen, de 1893. február 9-én megszerző Csonka János időhiányban, kimerülten, korábbi rajzokkal adta be a szabadalmat, valójában az abban szereplő, 1891-ből származó ábra bizonyítja, hogy a porlasztó elve már 1891-ben megvolt. Ötletét a legendák szerint egy körúti virágáruslány adta, aki kézi vízporlasztóval locsolta a virágokat, s a Bánki-Csonka párosnak rögtön a benzin motorba juttatása ugrott be azzal a kiegészítéssel, hogy a henger szívóhatása miatt még fújni sem kell az így apró cseppekben bejutó folyadékot. A találmány már a gyakorlatban is működött tehát, mire a szabadalmi igény beadásra került, ennek ellenére 1893. augusztus 17-én Franciaországban Wilhelm Maybach is szabadalmat jegyeztetett be egy hasonló találmányra.
Hirdetés

Bár később egy Bánki Donáthoz írt levelében Maybach is elismerte a magyar feltalálók elsőségét, mivel egy korábbi szerződés értelmében a Bánki-Csonka páros valamennyi, a petróleummotorok kapcsán született szabadalma a Ganz gyár tulajdonát képezte, maguk a feltalálók csak javasolni tudták a gyár vezetőjének, Mechwart Andrásnak a szabadalmi pert. Ő azonban nem csak a jelentős költséggel járó perbe nem bocsátkozott bele, hanem a szabadalmi díjakat sem fizette be, így aztán a porlasztó találmányának kamatoztatása végképp elúszott a magyarok számára. Kár érte, bár ma már az autók esetében teljesen kiszorította az elektromos befecskendezés, még mindig nem kevés autó és számos motorkerékpár fut, melyekben az eredeti, pontosan 120 évvel ezelőtt beadott szabadalom elve szerint működő porlasztó adagolja a benzint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?