A lakásokkal is összekapcsolódhatnak a Renault modellek

Nem gond, ha égve maradt a nappali világítása, a Renault lekapcsolja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évtizedek ezelőtt otthagyta az Egyesült Államokat a Renault, ezért nem neveztető gyakori vendégnek a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronikai Kiállításon, ám most mégis a kiállítók táborát gyarapította a francia cég.

Lehetőségek tárháza rejlik a vezeték nélküli technológiában, ezt a pedig a Renault sem rest kihasználni. A 2020-as CES kiállításra a francia autógyártó az Otodo nevű céggel közösen fejlesztett applikációval érkezett, amely képes lesz távolról vezérelni a lakás bizonyos funkcióit, méghozzá az autó infotainment rendszerén keresztül.
Hirdetés
A két cég közös fejlesztésének köszönhetően nem kell majd olyan dolgokkal bíbelődni indulás előtt, mint a villany lekapcsolása, ez már az autóból is intézhető. A tulajdonosnak lehetősége lesz „elinduló” programot is beállítani, amit az autó és a ház távolsága alapján aktivál a rendszer.

A szobák világításának lekapcsolása mellett az applikáció képes lesz a termosztátot is állítani, illetve a garázskaput becsukni, a redőnyöket pedig leengedni,

aminek persze feltétele, hogy otthonunk „okos” legyen. Az érkezés nyűgjeit is leveszi a vállunkról a Renault, az hazatérő sofőrt nyitott garázskapu, felkapcsolt lámpák és kellemesen befűtött szobák fogadják. Ígéretek szerint az új funkció már idén elérhető lesz, azonban csak azok a Renault-ok lesznek képesek kommunikálni az otthonunkkal, amelyek már az új Easy Link multimédiás rendszerrel készülnek, ilyen az új Clio, a friss Captur és az európai piac kedvenc villanyautójának számító Zoe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?