A lámpa és a Prius is piros volt, amin Schwarzenegger áthajtott

Arnold Schwarzenegger nem sérült meg az általa okozott balesetben, egy Toyota Priusszal ütközött

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig néhány kilométerre a lakásától tört rommá egy Priust Arnold Schwarzenegger a házméretű SUV-jával. A színész nem vett észre egy piros lámpát, majd balra kanyarodás közben konkrétan ráhajtott a szabályosan közlekedő autóra a hatalmas GMC Yukonnal.

Az ütközés a jelenleg 74 éves Schwarzenegger házától pár mérföldnyire, Los Angelesben történt. A TMZ információi szerint a híres akciófilm-sztár és ex-kormányzó balra akart fordulni GMC Yukonjával, ám nem vette észre, hogy piros a lámpa. Így találkozott össze frontálisan egy Toyota Priusszal, melynek alacsony építése és lapos orra tökéletes rámpaként szolgált az 5,35 méter hosszú, kereken 2 méter széles és 1,93 méter magas monstrumnak.
Hirdetés
Meglepő módon nem csak a Prius, hanem a Yukon légzsákjai is kinyíltak. Schwarzenegger nem sérült meg a balesetben, sajnos ezt a Toyota sofőrje már nem mondhatja el magáról, ám állítólag neki sem súlyosak a sérülései, egy enyhe fejsérülés miatt szállították kórházba. A Los Angeles Times információi szerint a színész - aggódva a sérült hölgy egészségéért - információt kért az állapotáról és tőle is külön elnézést kért a figyelmetlensége miatt. A rendőrség szóvivője még annyit tett hozzá, hogy a baleset során egyik fél sem állt alkohol vagy drogok befolyása alatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?