A Lanciánál is megjelenik a könnyű hibrid hajtás

Új motort és könnyű hibrid hajtást kapott a Lancia Ypsilon

Az olasz gyártó teljes kínálata egy csapásra elérhető hibridként is, mivel Lancia jelvénnyel kizárólag az Ypsilon készül.

Szabad szemmel alig láthatóvá zsugorodott a Lancia az utóbbi években. A kompakt Delta kifutásával és a Chryslertől átvett modellek megszűnésével egyedül az apró Ypsilon maradt a kínálatban, amit kizárólag Olaszországban forgalmaznak. A Lancia kisautója 2011-ben érkezett a kínálatba, műszakilag pedig a divatos Fiat 500-ra (és a Pandára) épül, így nem meglepő, hogy az hibrid 500-as technikája a Lanciánál is megjelent. A Fiat nemrégiben megszellőztette, hogy búcsút intene a kisautóinak, mivel azok a szigorodó emisszió miatt egyre kevesebb hasznot hoznak, de most biztosnak tűnik, hogy még évekig a kínálatban marad az 500/Panda/Ypsilon trió, ezzel pedig nyernek némi időt a nagyobb típusok fejlesztéséhez.
Hirdetés
A Lancia Ypsilon is a FireFly motorcsalád egyliteres tagját kapta meg, amiben – manapság már szokatlan módon – nincs turbófeltöltő. A 70 lóerős egységhez 92 Nm nyomaték társul, illetve egy 11 Ah-ás akkumulátor is jár a hibrid Ypsilonhoz, ami a 3,6 kW-os indítógenerátort táplálja. A takarékoskodásra kihegyezett rendszer kis sebességnél képes leállítani a benzinest, majd szükség esetén újraindítani, a szíjhajtáson keresztül pedig az akku töltése is kivitelezhető. A kis Ypsilon motorkínálata maradt kéttagú, az új erőforrás leváltja az 1,2-es négyhengerest, a hibrid mellett pedig a 0,9 literes kéthengeres, gázzal is üzemeltethető turbómotor a másik alternatíva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?