A látszat néha csal – Itthon mutatkozott az új Evoque!

Minden elemében új – Range Rover Evoque statikus bemutató

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bármennyire is tűnik a réginek, alapjaiban újult meg és lett többször modernebb elődjénél az új Evoque. Szinte minden hajtáslánc könnyű hibrid rendszert kap és jön a plug-in hibrid is, Budapesten lestük meg az újdonságot.


Számtalan indok lehet arra, hogy egy gyártó miért nem változtat néhány jól megszokott megoldáson. Az egyik ilyen az eladhatóság, és a Range Rover Evoque népszerűségét szinte teljes egészében formájának titulálják. Az első Evoqe egy lehengerlően merész, tanulmányautók arányait idéző sportos kinézetű, de rendkívül masszív és hatalmas biztonságérzetű crossover, ezen még véletlenül sem akartak változtatni. Az elődből globálisan elkelt 772 096 példány is azt suttogta a tervezőknek hogy legyenek nagyon óvatosak. Ez így is lett, valójában

a régi Evoque és a Velar vonalait mosták tökéletesen össze.

Megmaradt a lejtő tetővonal és az emelkedő övvonal, amik egy valószerűtlenül keskeny hátsó ablakban érnek össze és bár minden ismerős, mégis nagyon frissnek tűnik.
Range Rover Evoque, 2019 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4371 1904 1649 2681 591-1383


Akik összetévesztenék a Velarral, azoknak kapaszkodóként elárulom, hogy az Evoque hűtőmaszkja szűkebb és az oldalsó légbeömlőknek nem csak a körvonalát húzták fel, van benne rács is.

A tekintet hasonló, az újdonság fényszórói pedig mindenképp ledesek,

ám abból is van többféle, a legmagasabb szinten automata kapcsolású, kanyarkövetős és kitakargatós mátrix technológiás. Szűkebbre húzták az illesztési hézagokat, és a Velaron bemutatkozott behúzódó kilincseket is megkapta az újdonság. Hátul már a csomagtér fedélre ráhúzódik a két ledes lámpatest és egy jókora diffúzor imitáció szűkíti még inkább össze a fart optikailag. Az új Evoque karosszériája teljes egészében új fejlesztés, a padlólemezt már úgy alakították ki, hogy a konnektoros hibrid hajtás akkumulátorának is legyen benne hely anélkül, hogy az utastértől jelentős teret elvenne.
Csomagtere 10%-kal bővült, 590 literébe pedig kényelmesebben pakolhatunk, kicsit praktikusabb a kialakítás. A méretnövekedést leginkább az új, kompaktabb méretű futóműnek köszönheti, a friss fejlesztésű multilink hátsó és MacPherson első megoldás akár légrugókkal is csillapíthat, melynek szenzorai minden tizedmásodpercben monitorozza az utat és ennek megfelelően állítja a csillapítást. Az új Evoque négyhengeres benzines és dízelmotorokkal lesz elérhető, az Ingenium motorcsalád leggyengébb tagja is 150 lóerős, alapváltozatként elsőkerékhajtású és manuális váltós.

A belépő hajtáson kívül mindegyikhez csatolják a márka új mild-hibrid rendszerét,

mely egy 48 Voltos akkumulátorból és egy, a motorra szíjjal csatlakozó indító generátorból áll. Minden további modell összkerékhajtású és automata váltós, ezek az új hibridrendszerrel akár 6%-kal kevesebb üzemanyagfogyasztást produkálnak. 150, 180 és 240 lóerős dízelmotor, 200, 249 és 300 lóerős benzinmotorok választhatóak hozzá. Az új Evoque konnektorról is tölthető hibrid rendszerrel 2019 végén debütál majd, melyet egy háromhengeres benzinmotorral szerelnek.
Hirdetés
Range Rover Evoque, 2019 - benzines motorkínálat
2.0 Si4 200 LE 2.0 Si4 249 LE 2.0 Si4 300 LE
Emissziós norma Euro 6d
Hengerűrtartalom [cm3] 1998
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat automata/9
Teljesítmény [LE (1/min)] 200/5500 249/5500 300/5500
Nyomaték [Nm (1/min)] 340/1300-4500 365/1300-4500 400/1500-4500
Gyorsulás 0-100 km/h 8,5 7,5 6,6
Végsebesség [km/h] 216 230 242
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 7,7 7,9 8,1
CO2-kibocsátás [g/km] 176 180 186
Saját tömeg [kg] 1845 1893 1925
Megengedett össztömeg [kg] -


Nyomatékvektoros összkerékhajtása aszfalton jobb tapadást biztosít a külső kerekeknek adott nagyobb nyomatékkal. Terepen használva elektronikusan zárja a hátsó differenciálművet, így több tapadást biztosítva a hátsó tengelyen. 600 milliméteres gázlómélysége elődjénél is több, valamint a tükrökbe épített érzékelőknek köszönhetően folyton figyelhetjük, milyen mélységű vízben járunk épp. Az új Evoque okos megoldásai nem csak terepkörülmények között segítenek, fejlett kameratechnológia szolgálja ki a sofőrt városi körülmények között is. A Ground View technológia debütálását is köszönhetjük az Evoque-nak, képes virtuálisan eltüntetni az autó komplett orrát a lábunk elől. Persze csak a kijelzőn, az orr és a tükrökbe épített kamera segítségével és egy kis szoftveres trükkel nagyjából láthatjuk, min megyünk át az adott pillanatban. Kamerából többet kapunk, mint a legtöbb luxusautónál, hátul például kettőt.

Az alapáras hagyományos tolatókamera fölött, a cápauszony antennába került egy további, melynek képét a belső tükrön láthatjuk,

abban az esetben, ha a raktérben magas csomagot szállítanánk.
Range Rover Evoque, 2019 - dízel motorkínálat

2.0 Td4 150 LE FWD 2.0 Td4 150 LE 2.0 Td4 180 LE 2.0 Sd4 240 LE
Emissziós norma Euro 6d
Hengerűrtartalom [cm3] 1999
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 automata/9
Teljesítmény [LE (1/min)] 150/2400 180/2400 240/2400
Nyomaték [Nm (1/min)] 380/1750-2500 430/1750-2500 500/1500-2500
Gyorsulás 0-100 km/h 10,5 11,2 9,3 7,7
Végsebesség [km/h] 201 196 205 225
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 5,4 5,6 5,7 6,2
CO2-kibocsátás [g/km] 143 149 150 163
Saját tömeg [kg] 1787 1981 1891 1955
Megengedett össztömeg [kg] -

Alapáron kap számtalan vezetéstámogatót, mint az adaptív tempomat és az aktív kormányasszisztens, valamint vészfék-asszisztens, sávtartó és éberségfigyelő is lehet a fedélzeten. Minőségi anyagokból készülő kárpitokat kaphatunk az Evoque-hoz, melyek között

a bőr már nem is igazán különleges, színre lép ugyanis a gyapjú, mint feláras huzat.

Valamint a Velarban debütált újrahasznosított műanyagból készült szövetkárpit is. Érdekesség, hogy hagyományos joystick-szerű váltókapcsolót, nem kiemelkedő tekerőkapcsolót találunk a középkonzolon, melyen egyébként ott a Velarban debütált 10 colos klímakezelő panel, melyen több funkció is elérhető. Ez csupán kiegészítő a fölső 10 colos, állítható dőlésszögű monitor mellett, melyen már az előszériás bemutatóautóban is magyar nyelven futott a frissített menü. Nagy újdonság, hogy ha erre érkezik egy frissebb szoftver, azt már wifi kapcsolaton keresztül akár otthon is letölthetjük rá, nem kell márkaszervizbe vinni. Az új Range Rover Evoque már rendelhető itthon is, 12,1 millió forintos alapáron indul elsőkerékhajtással és kézi váltóval. Az első ügyfélautók már februárban meg is érkeznek hazánkba, 2019-ben pedig összesen 80 autó eladásával terveznek, ami tekintve a divatos és szinte változatlan külsőt, akár még bőven kevés is lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.07. at 10:49
    Permalink

    “Az elődből globálisan elkelt 772 096 példány”.

    Na igen, ilyenkor gondolkodik el az ember azon, hogy egyes években a a tömegmodellnek nevezett Insginiából vagy Mondeóból nem fogy annyi mint az Evoque-ból, pedig ott a nyakán a Disco Sport, az öldöklő versenyben fejlesztő többi prémiumközepesről nem is beszélve.

    Amúgy szép és jó megint, remélem sikerült minden gyerekbetegség nélkül kihozni.

    • 2018.12.08. at 08:34
      Permalink

      “…remélem sikerült minden gyerekbetegség nélkül kihozni.”

      Ezért jó Lexus-rajongónak lenni, azoknál nincs szükség ilyen “fohászkodó” kommentekre 😀

  • 2018.12.07. at 13:24
    Permalink

    A hátsó kamera cápauszonyba építése ötletes megoldás.

    Viszont kicsit nehéznek tűnnek az autók, mind a benzines, mind a dízel megközelítőleg 2 tonna.

  • 2018.12.07. at 15:39
    Permalink

    Vezető nélkül 1850 kg tól indul a benzines verzió és 1900 kg tól a diesel egy kompakt Golf5 méretű autóban ? 😀 Még jó hogy sikerült lefaragniuk a súlyból mivel nagyobb az elődnél így bőven lenne 3 tonna 😀 Totál vicc ami a leggázabb hogy a 200 lóerős és a 300 lóerős motor között van barátok közt is 5 millió forint különbség ugyanarról a motorról beszélünk csak a300 asban nagyobb 10% ala turbó … na már most a nagy tételben vásárolt kb 5.000 forinttal drágább turbó a kisebbhez képest nagyobb turbó hogy indokolja az 5 milliós felárat ? Ha valaki nem hiszi nézzem meg a Jaguar E Pace árait mert a két autó lényegében tök ugyanaz csak más márkajelzéssel … Értem én hogy prémium termék meg toronyóra lánccal ,de ez a lehúzás akkor is pofátlanság … nem is veszel Land Rovert 😀

  • 2018.12.07. at 17:30
    Permalink

    Nem rég sikerült egy ilyenbe beleülnöm, a kormánynál és hátul is kicsinek találtam a helyet. Elképzelhető, hogy ez nem annyira az autó hibája, inkább becsapósak ezek a SUV-ok. Nagynak néznek ki, de körülöttem többen megjegyezték, hogy ez bizony nem nagy autó, csak magas és nehéz. A csomagtartója tényleg kicsinek nézett ki, főleg ahhoz képest, amekkora puttonya van. De elképzelhető, hogy nagyobb, mint aminek látszik, ugyanis az is magas, az alapterülete kicsi. Magasra pakolható, főleg ha eltávolítjuk a kalaptartót.
    Nem vagyok egy nagy SUV rajongó, ma sem értem minek magas, de mégis belül kicsi, nagy légellenállású buszt venni, hatalmas tömeggel főleg. De ha ilyen kellene, ez szép autó. Már amennyire szép lehet egy ilyen “dobozos buszszerűség”. Belül is kellemes.

Vélemény, hozzászólás?