A legfapadosabb német prémiumok: melyik nagy név a legolcsóbb?

Mit tudnak alapáron a Mercedes, a BMW és az Audi belépőmodelljei? Íme a meglepő válasz!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

8,8 millió forintért már német prémiumautót kapni. De milyet? Utánanéztünk, hogy melyik neves gyártó kínálja a legolcsóbb modellt, valamint azt is összevetettük, hogy mit tudnak ezen márkák belépőmodelljei alapáron.

Bár a feszültségkeltés és a hosszabb olvasási idő miatt mindenképp a végére kellene hagyni, ám nem tudunk nem az árakkal kezdeni, a történetben, egy elég komoly csavar okán. Az Audi belépő modellje ugyanis az A1 Sportback, amely lényegében egy teljes méretosztállyal kisebb a jelenlegi BMW 118i, illetve Mercedes-Benz A180-nál, a másik két német prémiummárka legolcsóbb típusánál.
Hirdetés
A már említett csavar az egészben, hogy a Mercedes és a BMW legolcsóbb modelljének valódi vetélytársa az Audi A3 lenne, amely még mindig olcsóbb a fent említett BMW és Mercedes modellnél, ám felszereltség és méretek terén is közelebb áll hozzájuk. De egyelőre még nem kifogásokat keresünk, hanem a legolcsóbb prémium logós modellt.

Ez pedig nem más, mint az Audi A1, amelyet dísztárcsákon, céges fehérben már akár 8,89 millióért haza lehet vinni.

Ennyiért 15 colos acélfelniket dísztárcsákkal, halogén főfényszórót, elektromosan állítható tükröket, elöl-hátul villanyablakot, manuális klímaberendezést, háromküllős multikormányt, szövetüléseket, fény- és esőszenzort, sávtartó asszisztenst, 10,25 colos digitális műszeregységet, illetve 10,1 colos központi érintőképernyőt kínálnak a négy karika mögött. Persze, egy prémium márkás autót nem csak az extrái emelnek ki a tömegből egy ideális világban. Ám az A1 esetében a nyerő ár legfőbb oka, hogy az Audi mérnökei csak úgy le tudtak akasztani a szögről egy kisebb platformot, így meg tudták tizedelni egy ennyire kicsi modell fejlesztési költségét azzal, hogy lényegében rajzoltak egy új külsőt és belsőt a Volkswagen Polónak.
Hirdetés
Az erős Volkswagen rokonság érződik is az autó kezelhetőségén, ám egyáltalán nem zavaró. Nyilván nincs meg az a színvonal, mintha egy nagyobb, kimondottan magasabb árkategóriás modellekhez készült padlólemezre épült volna az autó, de ezért az árért egy korrekt választás lehet. Ráadásul 10 millió forint környékére extrázva már jóval szebb és minőségibb az összkép. A fő problémája a legtöbb vásárlónak vélhetően mégis a motor lesz az aprócska Audival, az alacsony extralista vagy a Polo futóműve helyett. Az A1 ugyanis az erőforrásokon is osztozik a platformtársaival: 3 hengerrel, 1,0 literes lökettérfogattal, 95 lóerős csúcsteljesítménnyel és 175 newtonméteres maximális forgatónyomatékkal érkezik, amelyet egy hatfokozatú, kézi váltóval kombináltak. Mindez 11 másodperces százas sprintet és 193 km/órás végsebességet eredményez. Nem bántóan kevés, ám bizonyára akadnak elegen, akiket zavar, ha a négy karika nem jár legalább négy hengerrel.
Hirdetés
Jól látszik a BMW legolcsóbb modelljén, hogy nekik nem volt olcsó platformjuk, amire építsenek, az 1-es BMW alapjai kizárólag prémium modellekhez készültek. Ám a költségcsökkentés csúf karja idáig is elér: a bajorok a Mini modellekkel osztották meg a technikát, így a korai generációkkal ellentétben az alapáras BMW is az első kerekeket tekeri.

Az indulóár pedig 12,3 millió forint, ami több mint 30 százalékkal lő fölé az Audi ajánlatának.

Felszereltség terén is ellép azonban az A1-től a legolcsóbb BMW: bőrkormányt, automata klímát, 16 colos könnyűfém felniszettet, és navigációs Live Cockpit Plus rendszert kap alapáron, természetesen digitális műszeregységgel és központi érintőképernyővel. Bár nem soroltunk fel mindent, de azért leszögezendő, hogy ezeken kívül minden olyan funkció megtalálható benne, amely az A1 alapáras változatában. A legnagyobb probléma, hogy bár itt 1,5 literes lökettérfogattal van dolgunk, a 118i motorja még mindig háromhengeres, akárcsak a platformtárs Mini Cooperben. Teljesítmény terén természetesen komoly előrelépés a maga 136 lóerejével és 220 newtonméteres nyomatékával, ám a hangélmény és az egyenetlen járás sajnos még mindig kötelező velejárója a negyedik henger megspórolásának. A végsebesség itt már 13 km/órával átlépi a 200 km/órás álomhatárt, a százas sprint pedig 8,9 másodpercre csökken. Ha százalékos arányban nézzük tehát, akkor lényegében helyén van a BMW 118i ára az Audi A1 alapváltozatához mérve, mert amennyivel drágább, annyival nagyobb, erősebb, kényelmesebb és élvezetesebb is. A Mercedes-Benz A-osztály első ránézésre mindkét konkurensénél többet kínál alapáron. A stuttgartiak adják ugyanis a legnagyobb karosszériát, a legszebb járású motort, a mezőny egyetlen alapáras automataváltóját, ráadásul céges fehér helyett fekete alapszínnel és kéttónusú, szintén 16 colos alufelni-szettel.

Természetesen mindez a végösszegen is látszik, hiszen az A180 alapára 13,8 millió forint.

A beltérben félbőr ülésekkel és multifunkciós bőrkormánnyal fogad alapáron az A-osztály, de természetesen megvan a négy elektromos ablak, a 10,25 colos, navigációs MBUX központi érintőképernyő, illetve a digitális műszeregység is, bár ez utóbbi kisebb a konkurensek hasonló egységénél. A felárat azonban mégsem az apró méretkülönbségek és a minimálisan komolyabb felszereltség indokolja szerintem, hanem a háromhengeresek negatívumainak hiánya. A bajorok versenyzőjéhez hasonlóan 136 lóerőt kínál ugyanis az A 180 benzinmotorja, ám ezt egy 1332 köbcentis, négyhengeres erőforrással éri el, amelynek rezzenéstelen indulását és leállását, illetve észrevétlen vitorlázási opcióját egy 14 lóerős, de 150 newtonméter leadására képes lágyhibrid rendszer teszi lehetővé. Mindezt hétfokozatú, villámgyors, duplakuplungos automataváltóval fűszerezték meg, amely a kormány mögött elhelyezett váltófülekkel is vezérelhető. A végeredmény 9,2 másodperces százas sprint és 215 km/órás végsebesség. Az összegzés tehát elsőre faék egyszerűnek tűnik: ha csakis az a kérdés, hogy melyik a legolcsóbb német prémium, akkor az Audi A1 az egyértelmű győztes, hiszen 9 millió forint alatt hazavihető. Ha azonban ár-érték bajnokot kell hirdetni, akkor a korábban már említett indokok miatt nem fair a csatamező, merthogy ebben az esetben bizony az Audi A3 Sportback változatát kellett volna a Mercedes és a BMW hasonló méretű modellje mellé tenni. Ha ugyanis a valódi ingolstadti kihívó helyett csak a kistestvére van jelen, akkor akár úgy is tűnhet, hogy egymáshoz képest kiegyenlítettek a márkák ár-érték arányban.
Hirdetés
Ha viszont röviden belevesszük az Audi A3 30 TFSI alapmodellt is a lehetőségek közé, akkor a 110 lóerős, még mindig 1,0 literes, és a korábbi Audi és BMW modellekhez hasonlóan háromhengeres alapmotorral vihetünk haza egy a 118i-hez és A180-hoz hasonló méretű, és nagyjából ugyanúgy felszerelt modellt. A 4,34 méter hosszú, 2,64 méteres tengelytávolsággal és 380 literes csomagtartóval rendelkező modell ráadásul az egyetlen a kategóriában, amelyik alapáron LED főfényszóróval érkezik, ezt pedig még az 5,3 milliós, klíma nélküli Dacia Sandero alapmodell is tudja. Persze, akadnak elmaradásai is a lehető legolcsóbb A3-nak: a 16 colos felniszettje például acélból van és a klímája sem automatizált, ám egy említést mindenképpen megérdemelt, ha már ilyen furcsán lejt a pálya ebben a mezőnyben a különböző méretosztályok miatt. Összefoglalva tehát a kategória legolcsóbb márkája egyértelműen az Audi, akik egy 9 millió forint alatti, és egy éppen csak 10 millió forint feletti modellel is képviseltetik magukat az olcsó német prémiumok szegmensében. Ha tehát csak az a lényeg, hogy valamelyik nagy nevű, német logó kerüljön az autó orrára, akkor bizony négy karikát keresel, három hengerrel. Ha viszont a legjobb kezelhetőség és a legélvezetesebb futómű, valamint egy korrekt kézi váltó az álmod a lehető legkevesebb pénzből, de mégis egy magasabb presztízsű gyártótól, akkor egyértelműen a bajorok ajánlata való neked. A legmagasabb kényelmi szintet és a leghosszabb felszereltségi listát a fapados német prémiumok mezőnyében azonban vitathatatlanul a Mercedes adja, így ha mindenképpen igényled a negyedik hengert, az automataváltót és/vagy azt a néhány többletfelszereltséget, akkor a következő autódat nagy valószínűséggel Kecskeméten fogják legyártani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?