A legmenőbb Corolla éppen 35 éves!

Az utolsó hátsókerekes kompaktok egyike volt a 35 éves AE86

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Legtöbbünk vágyainak tárgya, pedig Japánban Zsiguli számba megy az AE86. Az utolsó izgalmas Corolla idén már 5 éve veterán korba érett, mára szinte beszerezhetetlen itthon.


Csak egy Corolla, mi? Nem volt ám mindig olyan unalmas, mint az elmúlt évtizedekben!

Ám mint sok más modellt, úgy ezt is kivégezte a divat, a hatékonyság, az egyszerűség. Persze, elsőkerékhajtással is rendkívül sikeres lett, főleg az amerikai piacon, de most arról van szó, amelyik modellel a Toyota elbúcsúzott a Corolla hátsókerékhajtásától. Az AE86, vagy hacsiroku, ahogy a legtöbben ismerik, igazán érdekes módon létezhetett. Az 1983-ban, tehát épp 35 évvel ezelőtt bemutatott E80-as Corolla széria már elsőkerékhajtású volt, de nem mindegyik, és ez a különös a történetben. Négyféle karosszériával készült, kettő közülük hátsokerékhajtással, ma ezek igazi kincsek.
Talán legtöbbünk egyik álomautója egy ilyen AE86, pedig kifejezetten egyszerű kocsi, mégis az egyik legjobb vezetni, pont ezért. A technika egyszerű négyhengeres benzinmotorból állt, egy opciósan választható részlegesen önzáró differenciálműből, valamint egy 950-970 kilogrammos karosszériából.

Súly-lóerő aránya rendkívül jó volt, de amiért igazán szeretik, szeretjük, az az egyensúlya, fordulékonysága, meg persze a motor pörgethetősége.

Hogy megértsük, miért is hívják így az AE86-ot, fontos észben tartani a motor kódját, hiszen az első karakter ezt jelöli. 4A-GE, egy dupla vezérműtengelyes, hengerenként négyszelepes, soros négyhengeres szívómotor, japán mérnökök által tökéletesítve. Ugyanez került például az MR-2-be, és még számtalan japán belpiacos modellbe is az AE86 kifutása után is.
Csupán 112 lóerő és 132 Nm nyomaték, de a könnyű karosszériával nagyszerű összhangban működött. Az AE86 elnevezés valójában az alvázszámra utal és a legerősebb GT-S modellek kapták, az A tehát a 4A motort jelöli, az E86 pedig az E80-as Corolla széria hatodik változatát, ez persze a fejlesztési stádiumra utal. Létezik AE85 is, az ugyanezt a motorblokkot kapta, de hengerenként csak két szeleppel, külsőre ugyanúgy nézett ki, mint az AE86, de nem volt belőle sportos verzió. Motorjának teljesítménye piaconként amúgy is eltérő volt, viszont Európába is érkezett a legerősebb kivitelekből is, ám nálunk a modell hivatalos neve is eltért. Ezt is érdemes boncolgatni, hiszen ahány piac, annyi név, ráadásul a két hátsókerékhajtású modell, a háromajtós és a kupé is két különböző orral létezett, tehát összesen négyféle AE86 létezik.
Hirdetés

A kezdőfotón látható fix fényszórós a Levin, a népszerűbb - és vagányabb - bukólámpás pedig a Sprinter Trueno.

Mindkét megoldás elérhető volt a kupéhoz és a háromajtóshoz is, ám Levinként csak Japánban árulták, ez a modell Európában simán Corollaként került forgalomba, így a legtöbb országban egynek nézik a milliónyi Corolla között. Pedig egyáltalán nem olyan, mint a legtöbb bevásárlókocsinak jó Corolla, az AE86, Trueno, vagy Levin igazi sportkocsi, egy nem csupán élvezhető, de gyors autó is. Remek súlyelosztásának köszönhetően imádták és imádják ma is a versenysportokban, az északi országokban megjelenésekor több gyári csapat is indult vele ralikon, Írország és Finnország is kedvelte az AE86-ot. A legnépszerűbb persze mégiscsak japánban volt, ahol szintén szerették a versenysportokban, de igazán népszerű az utcai versenyzők között lett. A japán autósvilág elképesztően erős, tagjai messze nem olyan befásult emberek, mint azt gondolnánk, a hétvégi autózás, pályanapozás, közúti őrjöngés rendkívül népszerű. Az AE86 is a közutakon lett híres, a hegyeken átívelő touge versenyekről, ahol nem csak pletykaszinten, hanem valójában is elverték vele még az erősebb autókat is. Könnyű, rendkívül fordulékony és agilis kocsi, így míg a Skyline GT-R-ekkel fékezni kellett a hajtűkanyarokban, addig az AE86 gázpedálját a padlóig tiporhatták. Ebből nőtte ki magát a drift is, hiszen ahol kipörgésgátló nélküli hátsókerékhajtás van, ott csúszkálás is van, amiről már akkor kiderült, hogy a hegyi szakaszon a leggyorsabb módja a kanyarvételnek az, ha irányítottan csúszik az autó. Legtöbben talán ismerjük a nevét annak a ma már idősödő úrnak, akinek a világ nagyjából köszönheti azt, hogy a drift népszerű lett. Ő Keiichi Tsuchiya, vagy ahogy elterjedt, az igazi Drift Király.

Megvan a Halálos Iramban Tokyo Driftben a jelenet, ahol a két pecázó fazon figyeli a főszereplő bénázását? Ő az egyik.


Keiichi Tsuchiya persze a versenysportban alapozta meg tudását és hírnevét, 1995-ben kategóriát nyert a 24 órás Le Mans-i futamon egy Honda NSX-szel, '99-ben abszolút második lett a Toyota színeiben. Hobbiból pedig elindította a drift bajnokságot Japánan, hivatalos versenysportot csinált abból, amit a hétvégi autósok műveltek fönt a hegyen, ezzel lehetőséget adva rengeteg pilótának, hogy ellenőrzött körülmények között, versenypályán, nagyobb sebességgel, komolyabb technikával szórakozhassanak. Az AE86 is igen népszerű volt, ám ilyen méretben már az erősebb kocsik diadalmaskodtak, mint a Subaruk, Skyline-ok, Suprák, Soarerek, viszont a mai napig népszerű a modell kisebb versenyeken, profik és amatőrök között is. És nem is csak az autós életben volt népszerű, japán manga képregényt is készítettek, amit a touge versenyek ihlettek, és épp egy fekete-fehér AE86 a sztárja. A történet szerint a főhős nappal tofut szállít, éjszaka pedig mindenkit ronggyá ver a hegyen ugyanazzal a verdával, apja autójával. Az hagyján, hogy mókás, de teljesen komoly történeteket szőttek bele, később animációs sorozatot is készítettek. Az első Initial D képregény éppen 20 éve, 1998-ban jelent meg.

Akinek van, az rendszerint nem engedi el a kezét, így ami túlélte az időt, és nem törték rommá, az jó esetben biztos kezek között pihen, vagy éppen szénné reszelve üvölt a bóják között.

Beszerezni szinte lehetetlen, vagy épp nem túl kifizetődő, hiszen legnagyobb fegyvere lett legnagyobb ellensége is; a könnyű karosszéria. Elég kevés anyagból készült, vékony lemezekből, hanyag védelmet kapva az idő ellen, így ami éppen felbukkan eladóként, az vagy már felújított és több milliót ér, vagy még épp átlátni a karosszériaelemeken a rozsdától és úgy is drága, ahhoz képest, hogy mennyi munka lesz vele. Jelenleg egyet sem árulnak itthon, ha igen, arról is csak a szűk kör tud. Az AE86 a Corolla történelem máig legizgalmasabb darabja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.03.04. at 17:05
    Permalink

    Nem gondoltam, hogy az ominózus Tokiói hajszás jelenetben egy ilyen nagy név látható – azt hittem, csak egy japán színész és semmi több. Ezek után végképp el tudom képzelni, hogy égnek állt a haja attól a szerencsétlenkedéstől, amit Lucas Black művelt az Evóval “driftelés” címszó alatt 🙂

  • 2018.03.11. at 10:08
    Permalink

    Üzenem itt a sok okosnak, hogy nézzék meg ebben az árban, hogy mit gyártott más autógyártó. És nem kell a duma ismerem a legtöbbet. Most nem kell a golf gti-vel jönni mert az is volt és ilyen 1980-as toyota is. Szóval jó autó!! 🙂

    • 2018.03.12. at 10:39
      Permalink

      A Golf akkor pont elég nagy vacak volt, de azért beszédes hogy a E80-as valami négy évet élt, az AE85/86 pedig ment a levesbe, és készült helyette az MR2.

      Amúgy dícséres volt az RWD alkalmazása egy ilyen kis szériás modellnél, de nem véletlen hogy inkább terjedtek el ebben a méretben a “fodrászné kupék” (MX3, Paseo, 100NX).

  • 2018.03.12. at 10:15
    Permalink

    Gyerekek szerencsés ember vagyok! Még abból az időkből 1983-ban- egy Schild Tibor nevű barátom szülei vettek akkor még az NSZK-nak hívott országban egy vadi új AE86-ot (most már ezt is tudom:) bár mi csak úgy ismertük,- mivel ez volt rá írva Toyota Corolla Gts Twincam16v ezüstmetál fekete festéssel természetesen nem a ferdehátú hanem a lépcsőshátú kivitel és nem bukólámpás amcsi-japcsi hanem Európai piacra tervezett. Akkoriban az ikerlámpás ezeröcsi már nagyon menő volt de igazából a keleti autópark volt csak jelen Bp. utcáin(leszámítva egy két ős VW és BMW-t).–Ez az autó egy mese volt számunkra 16-17évesen a vágyak netovábbja hogy feltünőek voltunk vele az tuti! Rengeteget kínoztuk iszonyatosan ment és én megvoltam (vagyok) győződve a világ legjobb motorját alkották meg akkoriban és a formaterve ma is időtálló akárki akármit mond.

Vélemény, hozzászólás?