A Lexus kitart az 5,0 literes V8-as blokk mellett

Bemutatkozott a Lexus IS 500 F Sport Performance - 5.0 V8, 479 lóerő

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új izomsorozatot hoz a Lexus, az F Sport Performance modellek első fecskéje az IS-ből készült, a jól ismert 5,0 literes, V8-as motorral

A közelmúltban japán sajtóhíreiből már lehetett következtetni arra, hogy a Lexus nagyteljesítményű, dinamikus vezethetőségre optimalizált sportmodellekkel bővíti kínálatát. Ezt nem sokkal később a gyár maga is megerősítette, most pedig már be is mutatkozott a Lexus IS 500 F Sport Performance, a jól ismert 5,0 literes, V8-as, feltöltő nélkül is 479 lóerős benzinessel.
Hirdetés
Az autó műszaki tartalmát, megjelenését és hangulatát tekintve egyaránt az egykori IS F sportszedán méltó utódjának tűnik. Nyolchengeres motorja magas, 7100/perc fordulatszámon adja le csúcsteljesítményét, maximális forgatónyomatéka 536 Nm, amely 4800/perctől érhető el. Ezek nagyságrendileg megegyeznek az azonos blokkot alkalmazó RC F sportkupé teljesítményadataival. Az autó mindössze 64 kilogrammal nehezebb, mint a széria eddigi legsportosabb tagja, az IS 350 F Sport, így menetdinamikája lenyűgöző: 4,5 másodperc alatt éri el a 96 km/h végsebességet (egyelőre csak az észak-amerikai specifikációjú modell adatai állnak rendelkezésre). A kipufogóhangot is jónak ígéri a némi eltolással egymás fölé rendezett, oldalanként is kettős kipufogóvég, de be kell valljam, az alábbi videó ismét azt mutatja nekem, hogy a Lexus V8-asának nem a hangja a legfőbb csábereje.
Hirdetés
A hajtás természetesen a hátsó kerekeké, a váltó 8 fokozatú automata - Sport S és Sport S+ programmal. A felfüggesztések adaptívak, de ami talán a legfontosabb: alapból jár az önzáró Torsen diffi, s a fékrendszert is a nagyobb teljesítményhez igazították. Az F Sport Performance modell természetesen megjelenésével is egyedi: elsőre talán csak az agresszívabb aerodinamika, a fekete emblémák és az exkluzív, elöl fél, hátul egy kilóval könnyített 19 colos keréktárcsák tűnnek fel, de a Lexus IS 500 F Sport Performance motorházfedelét csaknem 50 milliméterrel megemelték, az első lökhárítót és kerékdobokat pedig megnyújtották, hogy helyet adjanak a V8-as motornak. A sötét krómmal szegélyezett oldalablakok mögött fekete F SPORT Performance emblémával díszített bőr sportkormány, fém pedálsor és exkluzív műszerezettség várja a kalandkedvelő pilótákat.
Hirdetés
Egyelőre nem tudni, hogy az F Sport Performance modellek mellett megmaradnak-e a valódi F modellek, amelyeknek sorát épp az IS F nyitotta valaha, de még arról sincs hír, hogy az IS F Sport Performance eljut-e Európába. Intő jel, hogy a közelmúltban teljesen megújult IS sem jutott el, ám a sportverziónak lenne rajongótábora, hiszen az IS-t épp sportosságáért kedvelik tulajdonosaik. Kérdés persze, hogy vannak-e elegen ahhoz, hogy megérje a Lexusnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?