A Mercedes-Benz és az Audi közelít, de a BMW még az első

Ismét BMW a világ legkelendőbb prémiumautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1,8 millió BMW, 1,7 millió Audi és 1,6 millió Mercedes-Benz fogyott tavaly. 2015-re szabályos öldöklést várhatunk a német prémiumcsatában.


A világ autópiaca bizony pörög, csak a német státusszimbólumokból milliószámra tudtak tavaly eladni. Gyakorlatilag ezek a számok felfoghatatlanok, ha azt nézzük, hogy itthon 2014-ben 67 500 új autó talált gazdára. Hazánkban az év végére sikerült a kiadott rendszámokkal végre átlépni az N-kezdetű tartományba. Maradva a nagyoknál, a milliós számoknál is többet jelent talán, hogy a BMW 9,5 százalékkal több autót adott el, mint 2013-ban, ezzel megcsinálta fennállása legjobb kereskedelmi évét. Egy sor új modellel álltak elő, a 2-es Active Tourer mellett az X4 és a 2-es kupé is hozzájárult a sikerhez.
Hirdetés


A legfontosabb sorozat még mindig a 3-as, csak abból több mint 476 ezret értékesítettek 2014-ben. Az új X5 37 százalékos javulással hasít, 147 ezer fogyott belőle, de a 16 ezer i3-as és az 1741 darab eladott i8-as is jónak számít a maguk kategóriájában. Érdemes azért átnézni a szomszédokhoz, mert a BMW mellett az Audi és a Mercedes-Benz is rekordévet zárt, előbbi 15,8 százalékot, utóbbi 12,9 százalékot javított előző éves teljesítményén. Az Audinál a kibővített A3 sorozat, a Mercinél meg a kicsik, az A, B, CLA és GLA modellek hoztak sok új vevőt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?