A Mercedes megelőzte az Audit – legalábbis munkaerő-vonzásban

A munkavállalókat a szolgáltató szektor és az autóipar vonzza

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes lett a legvonzóbb munkaadó és így a Randstad Award nyertese.

Az autóipar mellett a szolgáltató szektorban dolgoznának legszívesebben a magyar munkavállalók - derül ki a Randstad reprezentatív, független kutatásából. Második alkalommal adták át a felmérésen alapuló, a legvonzóbb munkaadónak járó Randstad Awardot április 23-án: ezúttal a Mercedes bizonyult a legnépszerűbbnek a magyar munkavállalók körében. A kecskeméti gyár mindössze másfél százalékponttal előzte meg győri vetélytársát – a Mercedesnél a megkérdezettek 67,58 százaléka dolgozna szívesen, míg az Audinál 66,08 százalék vállalna munkát. A díj alapját képező reprezentatív, független felmérésben a Mercedes több szempont alapján is az élre került: a legtöbb válaszadó szerint itt van a legnagyobb lehetőség a hosszú távú elhelyezkedésre, valamint a munka és magánélet közötti egyensúly megteremtésére, ráadásul a vállalat pénzügyileg is stabil. „Az Audi megítélése volt a legjobb a fizetés és a karrierlehetőségek szempontjából, de ez most nem volt elég a győzelemhez, a munkavállalók ma már több szempontot mérlegelnek” – magyarázta az eredményeket Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy korcsoportok szerint is különböző, hogy kit tartanak a legvonzóbb munkáltatónak: a fiatalok körében a Samsung, a 25-44 év közöttieknél az Audi, az ennél idősebbeknél pedig a Mercedes nyert.
A legérdekesebb feladatokat és a legkellemesebb munkahelyi légkört ugyanakkor az IBM kínálja Magyarországon a felmérés szerint, amivel a vállalat – tavalyi eredményéhez hasonlóan – a Randstad Award harmadik helyezését szerezte meg 2015-ben. A saját kategóriája legvonzóbb vállalataként különdíjat kapott a Richter Gedeon, a DM, a Samsung, a MOL és a Nestlé, míg a legismertebb munkáltató díját a TESCO érdemelte ki.
Inkább szolgáltatnánk az autóipar helyett
Bár az autóipar vonzereje tovább nőtt, mégis 2015-ben már a szolgáltató szektorban dolgoznának legszívesebben a magyarok – minden második megkérdezett vállalna itt munkát. „Az autóipar csak a Mercedes és az Audi gyárához közel eső régiókban – a Nyugat-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön – tudta megőrizni a vonzerejét a munkavállalók körében, a maradék négy régióból háromban már a szolgáltató cégeket sorolták előbbre az emberek” – tette hozzá Baja Sándor.
A világgazdaság háromnegyedét jelentő 23 országban végzett felmérés egyik legfontosabb tanulsága a díjátadón elhangzottak szerint az, hogy a legnagyobb munkáltatók épp a munkavállalók által fontosnak tartott szempontok szerint teljesítenek gyengébben. „A dolgozók a gazdasági fellendülést kihasználva jó fizetést és kellemes munkahelyi környezetet keresnek, a vállalatok ehelyett a képzési és karrierlehetőségekre helyezik a hangsúlyt. A válság megszűnésével egyre könnyebb állást váltani, ezért a cégeknek minden eszközt meg kell ragadniuk a tehetségek megtartásáért” – mondta Baja Sándor. A Randstad Hungary vezetője beszédében kiállt a közmunka mellett, valamint hangsúlyozta a duális képzés fontosságát és a közoktatás reformjának szükségességét a magyar munkaerő versenyképességének megőrzése érdekében.
Hirdetés
Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kiemelte: az, hogy a magyar munkavállalók körében az autóipari és szolgáltató vállalatok a legvonzóbb munkáltatók, hozzájárul ahhoz, hogy a hazai szaktudás ne hagyja el az országot. A járműgyártás bruttó hozzáadott értéke 2013-ban a teljes nemzetgazdasági hozzáadott érték 4,2 százalékát érte el, a szektorban foglalkoztatottak száma 2014 utolsó negyedévében meghaladta a 132 ezret. Továbbá közel 100 szolgáltató központ működik Magyarországon, amelyek 34 ezer munkavállalónak biztosítanak megélhetést. A szolgáltató- valamint az autóiparban – a magyar gazdaság húzóágazatában – tevékenykedő cégek sikere tovább erősíti a kormány azon célkitűzésének megvalósulását, hogy Magyarország Közép-Európában az autóipar és a szolgáltató szektor központjává váljon.
A legvonzóbb munkáltatók Magyarországon 2015-ben a Randstad Award toplistája szerint (zárójelben a 2014-es helyezések):
  1. Mercedes-Benz (2.)
  2. Audi (1.)
  3. IBM (3.)
  4. Samsung Electronics (4.)
  5. Bosch (6.)
  6. Nestlé (7.)
  7. GE General Electric (9.)
  8. Richter Gedeon (10.)
  9. Ericsson (-)
  10. Continental Automotive (8.)


Különdíjak:
  1. Legvonzóbb munkaadó – Gyógyszer- és vegyipar: Richter Gedeon
  2. Legvonzóbb munkaadó – Kiskereskedelem: DM
  3. Legvonzóbb munkaadó – Ipar és termelés: Samsung
  4. Legvonzóbb munkaadó – Energetika és közműszolgáltatás: MOL
  5. Legvonzóbb munkaadó – FMCG: Nestlé
  6. Legismertebb munkaadó: TESCO


A Randstad Awardról:

A világ legnagyobb független felmérése a munkáltatói márkákról, amelyben a világgazdaság 75 százalékát lefedő 23 ország munkaerőpiacát vizsgálják. A kutatás keretében a legnagyobb munkaadók és a különböző szektorok megítélése mellett a munkaerőpiac legfontosabb mozgatórugóit elemzik. Az adatok gyűjtését és feldolgozását egy független kutatóintézet, a belga ICMA csoport végzi, életkor, nem és régió szerint reprezentatív mintán, a 18-65 éves korosztályban. A kutatásban globális szinten több mint 225 000, Magyarországon több mint 7000 potenciális munkavállaló vett részt. Az adatfelvétel hazánkban 2014. szeptember 8. és december 23. között, online megkérdezéssel zajlott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Gondoltam hogy erre köpni nyelni nem tudsz, hahaha.
    Tévedésekbe hahaha.
    100milliárd a hazugságból amit eladnak, mert megy a kínai piac.
    Sajnálj engem most mert gőgös vagy, sajnáld magad 10 év múlva hiába, én előre szóltam. :))))

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Te nagyon nagy tévedésekbe vagy…Kár is az időt itt fecsérelni amúgy is belőled csak a düh beszél, hogy nem kaptál magas pozíciót és 500 ezres fizetést az autószerelői végzettséged miatt. 🙂 Ezért csak sajnálni tudlak..Te vagy a vicc kategória nem egy olyan konszern ami 100 milliárd euró bevételt csinált tavaly. Ami plusz pénz volt a tervezettnél azt meg szétosztották a dolgozók között. Mondjál nekem még egy ilyen munkahelyet itthon. Nem is érdekel mit fogsz írni erre, szóval ne fáradj.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    http://www.origo.hu/auto/20150430-nagy-baj-van-az-audi-turbomotorjaival.html

    Nekem nem is kell mondanom semmit, ez mai megjelenés nincs mit kritizálni.:))))
    Ez még csak nem is a jéghegy csúcsa a VW konszernes motoroknál….
    Quattroról beszélsz te?
    Hisz az csak egy név ami mögött ma már semmi sincs.
    Haldexnek hívják a rendszert amit a Svédek fejlesztettek ki méghogy audi meg német. hahaha.
    Azt hiszem a Borg Warner vette meg a Haldexet mostanában.
    Ami torsen összkerekes rendszer volt valami régebbi audikba az a toyota tulajdona ha jól tudom.
    Mellékesen a Volvok összkerekeseibe is a Haldex rendszer van meg General Motors pár autójába is tudok, meg van még pár más márka is. Akár a nagy(kamu) Bugatti veyronba is.
    Vicc kategória ez a konszern, én mikor betettem oda a lábam azt hittem majd sok szakembert megismerek, helyette csak olyanokkal találkoztam akiknek semmi gyakorlatuk, csak max papírjuk van egy szakmáról.
    Gyakorlatilag most a quattroval elárultad nekem te is a szakmai tudáshiányod vagy kezdő mérnök vagy (még gyerek) vagy ködfelhőbe dolgozol, és nem látsz meg semmit csak amit látni akarsz.
    Imádd a tudatlanságot meghagyom neked gyerek vagy bárki is vagy :)))))

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Az ne vegyen prémium autót, aki nem tudja kifizetni az esetleges javításokat. Ez jellemző sok emberre megveszi csak, hogy prémiummal járjon marad neki annyi pénze, hogy egyszer megtankolja. A szervizt kihagyja, mert azt már nem tudja kifizetni és akkor csodálkoznak, hogy elromlik. Amúgy ilyenkor mindegy milyen autó a többi márka se tud szervizelés nélkül hibátlanul működni elhiszed? Nem véletlenül külföldről hozzák be a használt Audikat érdekes azokkal nincs semmi baj, mert rendesen szervizelve vannak.
    Nyilván van szervizes tapasztalatod és gondolom csak Audikat visznek oda persze…. a többi autó meg hibátlan. Az már egy más kérdés, hogy ki szerint melyik a jobb márka. Ebbe inkább ne menjünk bele. Amúgy bármelyik Quattro Audival úgy megyek el melletted télen a dombon, hogy csak lesnél:) Ez az egyik dolog amiért imádom őket 🙂

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    én még Audit nem nagyon láttam az útszélén——- mert ha lerobban hamar ott a tréler, meg hibás állapotban is elindulnak vele haza. Pont egy ismerősöm járt így pesten pár napja, lerobbant az Audi nagynehezen elindult neki és elvánszorgott vele.
    A szervizekbe ott figyelnek ezek a roncsok van hogy elszállítják őket javítatlanul mert nem tudja a tulaj a sokszázezret milliót kifizetni rá mert az egész nem ér annyit.
    Nem az út széléből kell különben tanulságot levonni, hanem a hibák mennyiségéből, és a hozzájuk tartozó összegekből, és ebben az egyik legrosszabb az audi. Én különben nem egy passzátot láttam már az út szélén. A véleményem az enyém, valóban de ez szervizes tapasztalatokon alapszik, nem új autókon.
    Én örülök neki hogy meghagyod nekem a Daewookat meg akkor a többi márkát is ami nem VW konszernes, nem minthogyha a Mercedes vagy a BMW jobb lenne sokkal ilyen szempontból, de legalább azok jobb autók mint az audi. 🙂

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Hát nem tudom én még Audit nem nagyon láttam az útszélén, ellenben sok más márkával. Jó hát ez a te véleményed, én inkább Audit vezetek a Daewookat meg meghagyom neked:)

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    -Ezt a stílust is abban a rendkívül kvalifikált iskolában tanultad? Stílus az ahogy értékelek igen, haragudhatnék rájuk de nem terhelem ezzel magam. Azért van a média hogy a másik fél véleményét tükrözze, az egyik én vagyok.
    -ne köpködj vissza az egykori kenyéradódra, mert jellemtelen dolog. Én értékelem őket mint embereket ennyit érnek a jellemtelen a hátbaszúrás meg hülyének nézés amit ők követtek el ellenem.
    Kösz nem sok kenyérre telt a verejtékes munkából. Mert elhiheted ha ott dolgozol minimum pár hónapot a soron az lesz.
    -ne haragudj a diplomásokra. Nem a diplomásokra haragszom, én is az vagyok, a személyügyre meg a ki ha én nem varrógépszerelőből lett FTL (nem konkrétan rá) fajtákra nekik a legnagyobb a pofájuk, emberkékre igen, nekik köszönhetem hogy esélyt sem kaptam.
    Ők letettek valamit az asztalra, amit rólad az írásod alapján még feltételezni sem áll módomban.
    Hát ne is feltételezz te semmit, én is letettem, a 2. idegennyelvet tanulom már, sőt ha lesz rá lehetőségem továbbtanulok még de garantáltan az is más pályán lesz.
    A cigányasszonyokat megszégyenítő átkozódásod meg inkább a szánalmas vicc kategória barátom!
    Véded a mundér becsületét. van mit de az emberek úgy is tudják mi van ott aki ottv an meg már ott volt nekem nem kell bemutatni.
    Te is részese vagy az Audi (Hungária ez kiemelve) jövőképének úgy látom. Élvezd el magad minden nap az Audik láttán, feszültségteremtő főnökeidnek teljes odaadással szolgálj mert te oda való vagy hisz véded őket. Nyugdíjig kívánom szolgálj de az egészséged senki nem garantálja ott.
    Végezetül kötekedő barátom ha már így szólítottál gondolatban nem leszek veled, hanem azokkal akik nem ezt akarták, és tettek, tesznek ellene.
    Még egyszer gratulálok neked Audiman.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Ezt a stílust is abban a rendkívül kvalifikált iskolában tanultad? Remélem a gyermekeim messze elkerülik, nagyon szomorú lennék, ha így tárgyalnának másokkal.

    Ha nem tetszik a fizetés, odébb kell állni, megtetted, ne köpködj vissza az egykori kenyéradódra, mert jellemtelen dolog. A véleményed lehet ez, de viselkedj férfiként (ha az vagy) és ne haragudj a diplomásokra. Ők letettek valamit az asztalra, amit rólad az írásod alapján még feltételezni sem áll módomban.

    A cigányasszonyokat megszégyenítő átkozódásod meg inkább a szánalmas vicc kategória barátom!

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Nem panaszkodom a mosta, csak elpazaroltam ott egy csomó időt ahelyett hogy más irányba mentem volna már akkor.
    Én nem látok bele mi múlik a te képességeiden.
    Én nem azt mondtam hogy nem romolhat el de túl nagy az átlag a VW konszern motorai között ami alapban rossz konstrukció.
    Túl nagyra tartod a németeket amúgy is, pedig a valóságban semmivel sem különbek akár a magyaroknál, akár másnál. Sőt…..:))))
    Én más nyelvet tanulok, már nem kérek a németből.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Megoldottad, akkor ne panaszkodj. Sajnos itt a legtöbb embernek az a mottója, hogy kérek adjál. Egy kis német mentalitás is átjöhetne. Ők azt mondják nincs olyan fizetésem amilyet szeretnék, akkor megoldom, hogy legyen. Tudod hány autószerelő van? Valamivel ki kell emelkedni a többiek közül, hogy feljebb tegyenek. Ezek szerint mégse értesz annyira hozzá, akkor tudhatnád, hogy nem csak egy fejlesztőn múlik, hogy milyen motorok készülnek.

    Amúgy mondjál nekem olyan motort, ami nem romlik el és hibátlan. Legtöbb esetben, ha betartják a gyári előírásokat semmi gond nem lenne velük, csak itt sokan kihagyják az olajcsere periódusokat. Amikor végre lecserélik, akkor meg valami olcsó olajat tesznek bele aztán csodálkoznak.

    Jól van mindenhol vannak ilyen questor féle ügyek, Pesten durvább dolgok is voltak már meg lesznek is, csak még nem derültek ki.
    Lehet, hogy a drága autók nem a sori dolgozók autói, de lehetne csak ahhoz kicsit meg kéne erőltetni magukat. Tudod, ha az én diplomám nem érne semmit, akkor olyat tanulnék ami kell, hogy jó fizetésem legyen. Amíg itt irkáltál, addig te is kereshettél volna egy német tanfolyamot.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    –amit kétlek akkor meg old meg magad.- Feleslegesen kételkedsz. Meg is oldottam azóta.
    –Ebből a mondatodból le is jött, hogy semmit nem értesz a szakmához.- 19 éve autószerelő vagyok ha az autószerelősulit nem számolom csak tudom miket kellet már javítanom, mibe került.
    –Szerintem így is nagyon jó motorok születnek sok gyártóhoz képest jóval előrébb tartunk- Daewoohoz?
    Ja hogy ahhoz vagy 200ezer km-ig nem nagyon kell nyúlni. TSI a turbo befosik, zabálja az olajat, persze ez gyári előírás (mert nem tud jelentős olajfogyasztás nélküli motort gyártani a VW konszern.
    TDI 20ezer km Check Engine nincs mit mondani, én a javítási oldalon látom amit ti elcsesztetek, rosszul terveztetek meg.
    Na de hagyjuk, én nem kérek többet a VW konszernből.
    –de Győrben azért szerintem jobban élnek az emberek, mint sok más városban.
    szerinted, mert te csak a felszínt látod, a fejlesztőmérnöki pozícióból.
    az adófizetők pénzéből épült az egész új audi gyár!!!!!
    –Ez is egy nagy hülyeség amit írtál.
    Kisalföld lehozta egyik nap mekkora összegben ruház be az audi euroban az új gyár építése előtt-
    másnap lehozta mekkora támogatást kap forintban.
    Érdekes mód átváltva ugyanaz az összeg jött ki nagyjából.
    Te biztos a Questor ügy mögött sem látsz semmi kivetnivalót.
    Egy biztos te jól élsz ezt te mondtad, nem én, a többség nem, ez meg nyilvánvaló.
    Persze te csak a sok drága autót látod a városban, az nem az audis sorimelósoké abban biztos lehetsz, ha igen akkor meg a hitelhegyek mögötte.
    Ha a te diplomád nem érne semmit mert kutyának nem kellene ez a szakma akkor nem így vélekednél.
    Én angolnyelv tudással semmit sem értem el ott, nekik a német kell.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Elvégeztél egy fősulit ami nem vág a szakmába, akkor mégis miért tennének felsőbb pozícióba nem értelek. Mindig van lehetőség továbbfejleszteni magad. Ha az Audi erre nem adott lehetőséget, amit kétlek akkor meg old meg magad. Ne mástól várj el mindent. Tudod van olyan, hogy megoldóképesség.

    “Ha már fejlesztőmérnök vagy, és meg vagy elégedve az életeddel, tehetnél azért hogy ne ilyen széthulló olajzabáló (szemkápráztató) ócskaságokat gyártsanak. Ideje volna a megbízhatóságra is építeni.”

    Ebből a mondatodból le is jött, hogy semmit nem értesz a szakmához. Nem tudom te milyen mérnök vagy, ha az vagy egyáltalán. Szerinted egyedül fejlesztem a motorokat. Szerintem így is nagyon jó motorok születnek sok gyártóhoz képest jóval előrébb tartunk.

    “Jól eltaláltad a te Questor Győr városod, ahol az adófizetők pénzéből épült az egész új audi gyár, és tényleg lehet hogy a város (Borkai pm. és társai) a második leggazdagabb, de az ott élők nem.”

    Ez is egy nagy hülyeség amit írtál. Amúgy minden városban vannak szegények és gazdagok is, de Győrben azért szerintem jobban élnek az emberek, mint sok más városban.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Azt ki mondta hogy nem vagyok mérnök?
    Szakirányú végzettségem lenne ide az autószerelő a középfokú vagy szakmunkás, de sírni kérlek?
    Álljon ott a 20 köztük te is.
    Követelőzni? Én normális poziciót, vagy legalábbis fizetést kértem, nem alamizsnát robotért.
    Ha én nem értek semmihez akkor a te helyed az elmegyógyintézetben van.

    Én a rohadt sok pénzből semmit nem láttam, csak pár épületet meg berendezést, meg éhbéres munkahelyeket, a diplomások kivételével akik ott dolgoznak.
    Remélem életed végéig egy ilyen soron fogsz ottroh..ni.

    Egészségedre robot audis kiscsicska.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Nem vagy mérnök, de még szakirányú végzettséged sincs…mégis milyen munkát vártál? Nem lehet, hogy sírás helyett pl. tanulni kellett volna? Nagyon megbüntetted őket, hogy elhúztál. Kb. 20-an álltak sorba a helyedért és veled ellentétben a többség biztosan nem csak követelőzni tud. Nem is értem mire ekkora az arca sokaknak? Nem értenek semmihez, de ők akarnak lenni a vezérigazgató. Te meg csodálkozol ezen. Az Audi rohadt sok pénzt hozott, sok munkahelyet teremtett veled ellentétben.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Helyes, jó szakmád van.
    Akinek nincs diplomája, ráadásul autószerelő, (tapasztaltra gondolok) ők nem nyilatkoznak így.
    Aki meg tovább akarna tanulni az meg nem kapja meg a lehetőséget. Az sír folyamatosan pont akinek nincs semmi iskolája.
    Szakmával nem lehet nagyot alkotni az audiban, csak ha diplomás és van köze valamilyen formában az autóiparhoz.
    Ráadásul bevett szokás a tapasztalt autószerelőt autóvillamosságit bedobni a sorra a legganébb helyre.
    Én nem vagyok fejlesztőmérnök, de beszélek angolul, ja meg végigjártam egy 4 éves főiskolát, ami nem vág a szakmába, mégis hova raktak akkoriban? Sorra. Hiába mondtam hogy ez nekem kevés, ha nem lesz változás nem maradok csak ígérgettek. (Azzal meg tele a padlás)
    Hidd el sok hasonló,tapasztalt autószerelő villamossági, kvalitású ismerősöm van, volt ott, már nem fiatalok, aki hitelbe ugrott ott nyögi, akinek volt egy kis esze, már külföldön van, vagy próbálkozik.
    150 ezerért a tapasztalatlan, nyelvet nem tudó embereké az a világ, ők meg kell hogy becsüljék magukat, az meg aki tud más nyelven meg becsülje meg ha van annyi esze hogy nem hajlandó soron dolgozni az audiba.
    Ha már fejlesztőmérnök vagy, és meg vagy elégedve az életeddel, tehetnél azért hogy ne ilyen széthulló olajzabáló (szemkápráztató) ócskaságokat gyártsanak. Ideje volna a megbízhatóságra is építeni.

    Jól eltaláltad a te Questor Győr városod, ahol az adófizetők pénzéből épült az egész új audi gyár, és tényleg lehet hogy a város (Borkai pm. és társai) a második leggazdagabb, de az ott élők nem.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Fejlesztőmérnök vagyok én megvagyok elégedve a fizetéssel. Aki soron dolgozik az is feljebb tud kerülni csak sokan lusták tovább tanulni. 10 embert megkérdeznék, hogy tett e valamit azért, hogy magasabb pozícióba kerüljön legalább 9 en azt mondanák, hogy jah hát nem igazán. Mindenki csak nyafogni tud itt. Alig van valami végzettsége aztán 500 ezres fizetést akar jó vicc. Győrben nincs jó világ? Budapest után a 2. leggazdagabb város csak szólok.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    Nekem is van az Audival kapcsolatban, nem kevés, több részlegen, sőt a Mercivel is egy ajánlat erejéig, meg még másoktól igaz ez csak hallomásból.
    Munkakör?
    Sori melós vicc kategória főleg aki csak max 1-2 éve van ott, a környező beszállítók is fizetnek annyit sőt többet, vagy hasonlót.
    Feljebb diplomával az meg már más tészta. Ott sincsenek elszállva, de ez inkább poziciófüggő.
    Oszd meg és uralkodj elv érvényesül, a gyártáson.
    Jó világ Győrben? Te beteg vagy? vagy vezető?
    Igazi Sz kupac.
    Ahogy korábban már írtam valahol, Győr árnyéka régi önmagának.
    Szerencsére már semmi közöm Egyikhez sem.

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    A Mercedesről nincs tapasztalatom, de az Audi jól fizet!:) Sokkal többet adnak, mint más cégek hasonló munkakörben. Egyrészt ezért van jó világ Győrben:)

  • 2017.10.28. at 18:52
    Permalink

    “a Mercedesnél a megkérdezettek 67,58 százaléka dolgozna szívesen, míg az Audinál 66,08 százalék vállalna munkát”(….)

    Tehát akkor a megkérdezetteknek nincs érdembeli tapasztalata a cikkben említett két munkaadónál, csak vélt dolgok alapján nyilatkozik.

Vélemény, hozzászólás?