A Mercedes nem fellebbez

Alonso autóját el kell dobni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két csapat is a szabályok újragondolását kéri, a Ferrari tartalék autót szeretne, a Mercedes pedig egyértelmű safety car szabályt.

Nem lehet megjavítani Fernando Alonso Ferrariját, amelyet a spanyol versenyző a Monacói Nagydíj szombati szabadedzésén tört össze, a Massanet-kanyarban. A 283-as alvázszámú Ferrari F10-est visszaszállították Maranellóba, ahol a vizsgálatok után megállapították, hogy nem javítható. A csapat a jövő héten dönti el, hogy melyik karosszériával versenyezhet Alonso a soron következő Török Nagydíjon.
Egyúttal a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a tartalék autók visszaállítása mellett is elkezdett kampányolni, miután Alosónak a baleset miatt ki kellett hagynia az időmérő edzést is és csak a boxutcából rajtolhatott.
„Kezdjük azzal, hogy miért módosították a szabálykönyvet pár évvel ezelőtt: a költségeket kellett csökkenteni, ezért tiltották be a tartalék autót, hogy kevesebb szerelő kelljen a versenyekre.”
„Aztán ahogy a Formula–1-ben általában történni szokott, egy kicsit szem elől tévesztettük a lényeget, mint ahogyan az szombaton is történt. Ezért, úgy érzem, hogy ezt a témát újra kellene tárgyalnunk, mert ilyen okok miatt megfosztani a nézőket attól, hogy láthassák az autókat, megér egy újragondolást.”
A Ferrari mellett a Mercedesnél is nyilatkoztak. Ők azonban arról, hogy miután megvitatták Schumacher büntetését az FIA illetékeseivel, amellett, hogy azt túl súlyosnak tartják, nem nyújtanak be fellebbezést.
„A Mercedes GP Petronas teljes mértékben tudatában volt a 40.13-as szabálypontnak, amely kimondja, hogy nem lehetséges előzni, amennyiben safety car alatt fejeződik be a verseny. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a „safety car bejön ebben a körben” és a „pálya tiszta” üzenetek valamint a pálya szélén lengetett zöld zászlók arra utaltak, hogy a verseny nem safety car alatt fejeződik be” – áll a csapat közleményében.
„A verseny után a felügyelőtestülettel megvitattuk az álláspontunkat, akik megértették az érveinket, és megállapították, hogy ez egy teljesen új, és korábban még nem alkalmazott szituáció volt, de végül nem fogadták el a mi szabályértelmezésünket.”
„Az FIA ígéretet tett arra, hogy a Sport Munkacsoport következő ülésén átgondolja a verseny utáni büntetések mértékét. Meggyőződésünk, hogy a Michaelra (Schumacher) kirótt húsz másodperces büntetés a körülményeket figyelembe véve túlzott.”
„Annak ellenére, hogy nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, miután az FIA elismerte a mi értelmezésünket, a sport szempontjait figyelembe véve nem nyújtunk be fellebbezést.”
A szabályt a különböző csapatok különbözőképpen értelmezték. A McLaren-csapat honlapján olvasható a teljes rádióbeszélgetésük, amely szerint Lewis Hamilton mérnöke kifejezetten felhívta versenyzője figyelmét, hogy nem lehet előzni: „Lewis, ez az utolsó kör, a safety car mögött fogunk befutni. Nincs előzés.”
Schumacher büntetése nagy port kavart, főleg azok után, hogy a felügyelőtestületnek egykori nagy ellenlábasa, Damon Hill is tagja volt. A média egy része azt írta, hogy az 1996-os világbajnok így vett revansot a németen.
„Nagyszerű élmény volt (a felügyelőtestület tagja lenni), de számomra kérdéses, hogy egy (volt) versenyzőt érdemes-e olyan helyzetbe hozni, amikor a szabályt neki kell értelmezni” – mondta Hill. „El tudom képzelni, hogy mint tanácsadó ott legyek és a versenyzők szemszögéből is bemutassam a helyzetet a felügyelőknek, akik végül döntenek. Én sokkal inkább a versenyzéshez értek, mint szabályalkotáshoz vagy szabályértelmezéshez.”
Az FIA az idén vezette be, hogy a háromtagú felügyelőtestületben egy volt versenyző is helyet kapjon, és minden futamra mást hívnak meg erre a posztra. A Mercedes azonban kiállt Hill mellett.
„A Mercedes GP Petronas szeretné hangsúlyozni, hogy teljes mértékben támogatja, hogy korábbi versenyzők kapjanak helyet a felügyelőtestületben, és hogy a Monacói Nagydíj felügyelői szakszerűen és pártatlanul jártak el ebben a kérdésben.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?