A Mercedes visszaesett, Vettel először nyert otthon

F1 Nürburgring: kórházban egy operatőr, elszabadult a lángra kapó Marussia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vettel eddig még nem nyert Német Nagydíjat, hát már ez is megvolt. De nem ment könnyen.


Az F1-szezon kilencedik versenyét rendezték a Nürburgringen. A Nordschleife 5148 méteres szakaszán bonyolított Német Nagydíjat a háromszoros címvédő, jelenleg is éllovas Vettel nyerte azután, hogy az időmérőn még Hamilton volt a leggyorsabb. Eső nem esett, sőt, kifejezetten meleg volt a Zöld Pokolban, a Mercedesnek odalett a korábbi Pirelli-előnye.
Hirdetés
A szombati kvalifikáció szenzációja nem az volt, hogy Hamiltoné lett a pole, hanem az, hogy csapattársának, az egy hete Silverstone-ban diadalmaskodó Rosbergnek a Q2 jelentette a végállomást. Eltaktikázta a Mercedes, rosszul mérte fel a tapadási viszonyok változását, ennyi történt. Rosberg mellől Vettel, mögülük Webber, Räikkönen, Grosjean és a Red Bullhoz igyekvő, a távozó Webber helyére pályázó Ricciardo várta a vasárnapi rajtot. A két Ferrari csak a negyedik sorra volt jó.
A startnál a két Red Bull faképnél hagyta Hamiltont, majd a 3. körben Massa kicsúszott és kiesett (a váltója ötödik fokozatban ragadt, ezért nem folytathatta). A verseny irgalmatlan gumitaktikáról szólt, arról, hogy a brit botrányt követően újfent kevlárpalástos Pirellikkel ki(nek az autója) hogyan bánik. Hamilton és Rosberg Mercedese ismét azt a formát mutatta, hogy egy körön baromi gyors, de versenytempóban messze elmarad a riválisoktól...
Két ijesztő eseményt is hozott a nürburgringi száguldás: előbb az első kerékcsere során Webber autóján nem tudták rögzíteni a jobb hátsó kereket, ami lependerülve és pattogva eltalált egy operatőrt (váll- és bordatöréssel szállították kórházba), később Bianchi Marussiájában lángra kapott a Cosworth-motor, s noha a tüzet eloltották, a szabályszerűen üresbe kapcsolt váltóval az út, a lejtős út szélén hagyott kocsi elgurult, át a pályán, elképesztően balesetveszélyesen. Be is jött a Safety Car, s hosszasan körözött a mezőny előtt.

Ezt persze az üldözők köszönték, főleg Räikkönen és Alonso, de végül "csak" a második és a negyedik helyig vitték. A Jégembert az ezúttal jó fiú és nagyon gyors Grosjean csapatutasításra elengedte, ám Vettelt nem érhette utol - a regnáló világbajnok 26 éves szülinapjára nem csak Infinitit kapott, de megcsípte pályafutása 30., saját közönsége előtti első futamgyőzelmét is. És növelte az előnyét összetettben, naná.
A Lotus bizonyította, hogy meleg időben és forró aszfalton az egyik, ha nem a leggyorsabb, a Ferrari továbbra is gyengélkedik. Räikkönen zsinórban 26. versenyén ért célba pontot érő helyen, Grosjean négy, a McLaren két nullázás után gyűjtött ismét pontokat. Webber az utolsóról a hetedik pozícióba verekedte vissza magát, Hamiltonnak és Rosbergnek ezúttal csupán mellékszerep jutott. Tizedik - akárcsak Silverstone-ban - az a Hülkenberg lett, akivel állítólag szerződést bontott a csődközelben szenvedő Sauber, de a szezont még együtt töltik valahogy. Folytatás a Hungaroringen, július 26-28. között.

A Német Nagydíj végeredménye (Nürburgring, 5148 m, 60 kör)
  1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:41:14.711 ó
  2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) + 1.000 mp
  3. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 5.800
  4. Alonso (spanyol, Ferrari) + 7.721
  5. Hamilton (brit, Mercedes) + 26.927
  6. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 27.996
  7. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 37.562
  8. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) + 38.306
  9. Rosberg (német, Mercedes) + 46.821
  10. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 49.892
  11. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) + 53.771
  12. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 56.975
  13. Sutil (német, Force India-Mercedes) + 57.738
  14. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 1:00.160 p
  15. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 1:01.929
  16. Bottas (finn, Williams-Renault) + 1 kör
  17. Pic (francia, Caterham-Renault) + 1 kör
  18. Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 1 kör
  19. Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 1 kör


Kiesett
  1. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 22. kör
  2. Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) 21.
  3. Massa (brazil, Ferrari) 3.


Leggyorsabb kör
  1. Alonso, 1:33.468, 51. kör



Az egyéni és a konstruktőri pontverseny állása
pilóta pont csapat pont
1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 157 Red Bull-Renault 250
2. Alonso (spanyol, Ferrari) 123 Mercedes 181
3. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 116 Ferrari 180
4. Hamilton (brit, Mercedes) 99 Lotus-Renault 159
5. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 93 Force India-Mercedes 59
6. Rosberg (német, Merceses) 84 McLaren-Mercedes 49
7. Massa (brazil, Ferrari) 57 Toro Rosso-Ferrari 24
8. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 41 Sauber-Ferrari 7
9. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 36
10. Button (brit, McLaren-Mercedes) 33
11. Sutil (német, Force India-Mercedes) 23
12. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 16
13. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 13
14. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 11
15. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) 7

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?