A mikrohullámú gyújtás mentheti meg a belsőégésű motorokat?

Érdekes véleményt fogalmazott meg az egykori Porsche igazgató

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mikrohullámú gyújtás. Vajon érdemes megjegyeznünk ezt a kifejezést vagy hamarosan eltűnik a süllyesztőben?


A most születő gyerekek talán már megélik azt a korszakot, amikor a belsőégésű motorokat nyugdíjazzák. Hacsak… hacsak nem találnak ki valami furfangos dolgot a mérnökök. Például a mikrohullámú gyújtást. Igen, eléggé sci-finek hangzik a dolog, ám már létezik egy Micro Wave Ignition (MWI) tehát mikrohullámú gyújtás nevű startup, amely ennek a technológiának a fejlesztésén dolgozik. A német vállalkozás mérnökei száműznék a gyújtógyertyákat a motorból, a helyüket pedig átvennék a mikrohullámok, amelyeket kis pulzusokban adagolnának. Ezzel a megoldással állítólag kisebb hőmérsékleten égne el a tüzelőanyag, ami 30 százalékos fogyasztáscsökkenéshez vezetne és 80 százalékkal szorítaná vissza a károsanyag-kibocsátást.
Erre a kijelentésre bizony megemelkedik az ember szemöldöke és nagyon gyorsan szkeptikus gondolatok kezdenek kavarogni a fejében, ám ekkor érkezik Wendelin Wiedeking, a Porsche egykori igazgatója, aki alátámasztja az állítás helyénvalóságát. Wiedeking 1993 és 2009 között állt a Porsche élén, az ő irányítása alatt dobták piacra a Cayenne szabadidő-autót, ami lényegében megmentette a márkát, sőt megalapozta azt a profitabilitást, amit ma láthatunk a Porsche háza táján.
Hirdetés

Az Automotive News riportjában Wiedeking kifejtette, hogy meggyőződése szerint működőképes lehet a technológia. Persze ő maga is 20 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a startupban. Érdekes technikai csemegék bukkanhatnak még fel tehát a jövőben. Jó lenne látni működés közben is egy ilyen mikrohullámokkal „begyújtott” motort, de nemsokára érkezik a Mazda gyertyavezérelt, kompressziógyújtású benzinmotorja is, amelyet szintén kíváncsian várunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.12.16. at 15:44
    Permalink

    Ekkora megtakarítás üzemanyag fogyasztásban a teljesítmény csökkenése nélkül a fizika törvényei szerint nem lehet.

    Ez nem szkepticizmus, csak simán középiskolás fizika.

    • 2018.12.16. at 17:35
      Permalink

      Jelenleg kb 30% körüli hatásfoknál járnak tehát 1 egységből csak 0.3 egység végez hasznos “munkát “… és még a 0.3 sem stimmel mert ebből lejön a surlódási veszteség …a maradék 0.7 egység pedig a tökéletlen égés végterméke illetve felesleges hőveszteség formályában nem hasznosul . Szóval elméletileg van még benne tartalék csak kérdés hogy megéri e egy eleve idejétmúlt technológiára költeni …

  • 2018.12.16. at 17:31
    Permalink

    Én láttam az elvi szabadalom által lemodellezett működést és meg kell mondjam szerintem kamu . A gyújtógyertya helyére egy mikrohullámú egység kerülne ami papíron tökéletesen működik de kérdezem mondjuk másodpercenkénti 4000 fordulaton hogy lesz képes a mikrohullámú preciziós gyújtásra azt nem tudom . Elméletileg a mikrohulám által keltett rezgések generálnák azt a hőt amivel az éghető keverék berobbanna… Kiváncsian várom mikor lesz belőle egyáltalában olyan prototípus ami nem csak papíron vagy videón működik hanem mondjuk egy autó motorterében …

  • 2018.12.17. at 14:45
    Permalink

    Mikrohullámú reaktorokat (ugyanolyan elven működik nagyjából, mint a mikrósütő) használnak a vegyiparban is. A fő gond az ottani reakcióknál, hogy a fix geometriával belépő mikrohullám miatt állóhullámok alakulnak ki a mintatérben, emiatt úgynevezett hot-spotok (forró pontok) alakulnak ki (lokálisan kokszolódik a reakció). Ezt kiküszöbölendő folyamatosan mozgatják-rázzák a reaktort.

    Gondolom a beporlasztott üzemanyag jelen esetben a porlasztási kép miatt alapból koherens, de mivel nem vagyok gépész ezért csak valószínűsíthetem, hogy ezekkel a hot-spotokkal akarnak lokális túlmelegedést, gyors robbanást (égést) indukálni.

    Én csak drukkolni tudok az ilyen ötleteknek, mert egy ilyen laborban is használatos készülék áramfelvétele 2 kW, ebből 800 Watt a mikrohullám-generátor teljesítménye (és a hasznos térfogata szerintem kisebb, mint egy átlag háztartási mikrónak)

    • 2018.12.17. at 18:57
      Permalink

      Az odáig oké hogy a sütőben felmelegszik a víz tőle de hogy lesz ebből nagy fordulaton precíziós gyújtás ? 2000 percenkénti fordulatnál másodpercenként 33.3333333 szor kell begyújtani a benzin levegő keveréket … és ez a szám a fordulat szám függvényében exponenciálisan növekszik… tehát a mikrohullámú sütőt kis túlzással másodpercenként 33 szor kellene ki be kapcsolni ahhoz hogy ne robbantsa be a sűrítési viszony kezdetén már az üzemanyag keveréket … ezt lézerrel és szikra gyújtással meg lehet oldani ,de mikrohullámmal kétlem hogy ennyire pontosan tudnák időzíteni a hullám energiát … és akkor csak majdnem alapjárati fordulatról beszélünk hol van ez még a 6.000 fordulatszámtól … Egyébként a nagy cégek azért szállnak be a kis cégek fejlesztésébe mert a nagy cégeknek van pár milliárd eurónyi kreditjük évente fejlesztésekre és beszállnak a kis cégekbe mert ha lesz belőle valami ott aszabadalom ha nem akkor buktak pár eurót de az óriási éves profithoz képest ez elenyésző veszteség …

Vélemény, hozzászólás?