A nap képe, olvasónktól

A Budapest Közút mindent megtesz az utak járhatóságáért?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk egy Honda FR-V hátulján látott és fotózott útszóró berendezést. Nehéz eldönteni, hogy ez vicc, vagy komoly.


Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivőjének tájékoztatása szerint szerint az egész országban nehezíti a közlekedést a téli időjárás. Mukics Dániel közölte: éjszaka az ország nyugati és déli részén helyenként öt-tíz centiméter friss hó hullott, a meteorológiai előrejelzések szerint napközben további, hasonló mennyiségű csapadékra lehet számítani.
Hirdetés
Hófúvás miatt Zala és Vas megyére másodfokú (narancs) riasztást adtak ki. A havazás és hófúvás elsősorban a Dunántúlt érinti, de az ország más részein is előfordulhatnak rendkívüli időjárási helyzetek.
Győr-Moson-Sopron és Vas megyében több alsóbbrendű utat le kellett zárni, de egyik megyében sincs elzárt vagy megközelíthetetlen település. Tolna megyében a 61-es és a 65-ös, Veszprém megyében pedig a 82-es úton súlykorlátozást vezettek be, a 7,5 tonnánál nehezebb járművek ezeken a szakaszokon nem közlekedhetnek. A horvát hatóságok a barcsi és a letenyei határátkelőn nem engedik be a kamionokat.
A kisebb utcák Budapesten is havasak, pedig olvasónktól tegnap olyan fotókat kaptunk, amelyek már-már a sci-fi kategóriába tartoznak: egy Honda FR-V személyautó Budapest Közút matricát hordó, véleményünk szerint sószóróval felszerelve. Mindez olyannyira hihetetlen, hogy meg is kérdeztük a céget: valóban végeznek személyautókkal is útszórást? Ha igen, hány darab ilyen autójuk van, nem probléma-e, hogy a berendezés takarja a hátsó rendszámot?
Update: Gyorsan, a megkeresés után néhány órával válaszolt a Budapest Közút Zrt. kommunikációs főmunkatársa: "A képen látható eszközzel az általunk kezelt P+R parkolók síkosságmentesítését végezzük a sónál környezetbarátabb kalcium-klorid felhasználásával." - tudtuk meg. Arra nem kaptunk választ, hogy vajon miért vesz részt közúti forgalomban kitakart rendszámtáblával az autó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?