A Nissan, a Mazda és a Toyota is hátsókerékhajtású kupét készít

Új hátsókerekes sportkocsik Japánból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kupé karosszéria, és hátsókerékhajtás. Rögtön három japán autógyártó is megkísérli a sportkocsi-feltámasztást. Kettőnek van esélye a megvalósulásra.

Először a Toyota kapcsán indult a találgatás, amely hamar bizonyossá is vált. Megfizethető, hátsókerékhajtású sportkocsit fejleszt a cég. Az alapot a szintén Toyota tulajdonban lévő Subaru gyár Impreza modelljének padlója adja, amelyben soros négyhengeres motor kerül, csak hátsókerék-hajtással. Eredetileg 2011-ben akarták piacra dobni az autót, de részben a gazdasági válság miatt, részben azért, mert a főnökök nem voltak elégedettek a formájával és teljes újratervezést kértek csak 2012-ben lesz megvásárolható a gépezet. A Toyota a drift sportnak köszönhetően legendás nyolcvanhatos, azaz hacsiroku modelljét idézi meg ezzel, igaz csak névben.
A Mazdának viszonylag könnyű dolga van az RX-7-es felélesztésével, hiszen az RX-8-nál bemutatott, és a jelenlegi MX-5-ösnél is használt padlólemez ideális lehet az új kupéhoz. Marad a Wankel-motor, és a hardcore-rajongók örömére a turbófeltöltés is visszatér. Az RX-8-as gyártása jövő hónapban kifut, és ha nem akarják sokáig fizetett szabadságon tartani a Wankel-összeszerelő üzem dolgozóit, gyorsan el kell készíteniük az újdonságot. A turbófeltöltéstől azt reméli a Mazda, hogy nyomatékosabb és takarékosabb is lesz tőle a forgódugattyús motor, miközben az eleve magas költségeken már nem sokat dob az új technika.
A Nissan se nézheti tétlenül a Toyota és a Mazda térhódítását, ráadásul a sikeres Z sorozat alatt bőven lenne a hely a kínálatban egy kisebb, olcsóbb hátsókerékhajtású sportkocsinak. A 2002-ben búcsúztatott 200 SX utóda lehet az autó, ha egyáltalán elkészül. A kis méretű, hátsókerékhajtású roadster fejlesztésének leállítása miatt most a különféle lehetőségeket vizsgálják a mérnökök, még az is lehet, hogy egy kicsinyített Z padlóra épül majd az autó. Azonban lehet, hogy ez túl drágának bizonyul majd, ezért jelen pillanatban a Nissan kis méretű, hátsókerékhajtású sportkocsijának a jövője bizonytalan, a szándék azonban megvan a feltámasztására.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?