A pályázat lezárult, de marad a harc a villanyautó-vevőkért

Ha lassan is ment, de sikerült: Honda e is kapható állami támogatással 8,5 millióért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elkövetkezendő negyedévben még keményen megy a villanyautó-forgalmazók harca az ügyfelekért, a Honda is feliratkozott a kiemelt kedvezménnyel autót kínáló márkák közé.

Május 20-a óta forró téma a villanyautók új támogatási rendszere, ami leginkább a 11 millió forint alatti áron kínált autókat dotálja, azokhoz 2,5 millió forintos támogatást ad a magánszemélyeknek, felette 15 millió forintig csupán 500 ezer forinttal, a taxisok számára viszont akár a vételár 55 százalékával segíti a vásárlást. A vártnál is nagyobb érdeklődés fogadta a pályázatot, a hétfő reggeli start után már kedden délig a pályázathoz elkülönített 5 milliárd forintot elérő igényt nyújtottak be az azt kiszolgáló elektromobilitas.ifka.hu weboldalon keresztül, illetve annak tájékoztatása szerint, ezért a pályázat lezárult.

A vevőkért folytatott meccsnek viszont még nincs vége!

A pályázásnál csupán azt kellett megadni ugyanis, hogy milyen vételárú (11 millió forint alatti, vagy 11-15 millió forintos) villanyautóra, vagy esetleg futár vállalkozóként elektromos segédmotoros kerékpárra (robogóra) kívánunk-e pályázni. Ha esetleg valakinek hiánypótlással kell élnie (amire 1 alkalommal van lehetőség), arról 5 napon belül értesítést kap, majd arra 10 napon belül kell válasszal élnie. Normál esetben 15 munkanapon belül megy az értesítés a támogatás odaítéléséről, majd 90 nap áll rendelkezésre a szerződéskötésre, tehát nagyjából szeptember végéig mehet a harc a vevőkért. Addig a Volkswagen is bedobhat egy-egy ütőkártyát, az e-up! és az ID.3 is piacra várható, most viszont a Honda jelentette be, hogy a kormány által meghirdetett elektromos autó támogatásban való részvétel érdekében a Honda Motor Europe és a Honda Motor Japan vezetőivel is tárgyalásokat folytattak.
Hirdetés
A megbeszélések eredményeképpen a Honda e modell alacsonyabb felszereltségű változatának árát a 2,5 milliós támogatás érdekében 10,999 millió forintra módosították - a korábbi - éppen a küszöb feletti - 11,199 millióról, így az az állami támogatással 8,499 millióért megkapható lesz. Az erősebben felszerelt Honda e Advance verzió ára maradt a korábbi 12,679 millió, amiből 500 ezer forint húzható le a 11-15 millió forint közötti villanyautókhoz kínált 500 ezer forintos támogatással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?