A Peugeot 108-cal folytatódik a miniautók haláltusája

A Skoda Citigo után a Peugeot 108 gyártása is megszűnhet, közvetlen utód nélkül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A franciák aprósága nem éri meg a következő generációt, helyette érkezhet viszont egy mini SUV 1008 néven, akár elektromos meghajtással is.

Töretlen a SUV-őrület, melynek legújabb áldozata a Peugeot pöttöm járműve, a 108 miniautó. A Carscoops a francia Caradisiac híroldalra hivatkozva írja, hogy a 2014 óta piacon lévő modell nem újul meg a következő generációra. A 108-as az elektromos kivitelével ma is bomba ajánlatnak számító Škoda Citigót követi a bukottak listáján, utóbbiról az Electrive.com közölte, hogy véglegesen megszűnik. Érdekes módon a Škoda elmondása szerint nem a sikertelenség a pályafutás végének oka, hanem pont a (Volkswagen e-up! testvérmodellre is igaz) túl nagy kereslet - persze érdemes azt is figyelembe venni, hogy egy éve már csak az elektromos Citigo-e iV kivitel kapható, ami eleve csak limitált darabszámban készült, ez a széria fogyott most el, és így a Škodának sem kínos a miniautó megszüntetése. Ha láttak volna lehetőséget ebben a szegmensben, akkor egy későbbi modellel visszatérhettek volna, ám a gyártó kerek-perec kijelentette, nem kíván ebben a méretosztályban versenyezni. A Citigo testvére, a Volkswagen up!, illetve annak is az elektromos változata, az e-up! szintén nem elérhető Németországban, bár ott csak átmeneti leállást közöltek az értékesítésben (ugyanez igaz hazánkban is, miután az idei kvóta szeptember elején 4 (!) nap alatt kifutott), az újabb elektromos modellek iránt megnövekedett kereslet miatt ugyanis 18 hónapra nyúlt az e-up! várólistája. Ebben valószínűleg a júliusi sikeresség is szerepet játszott, a vállalat nyilatkozata szerint abban a hónapban több rendelés érkezett az apróságra, mint az azt megelőző kilencben összesen, erre pedig nem volt kapacitásuk. A SEAT Miiről, azaz annak végéről egyelőre nincsenek információk.
Hirdetés

A Peugeot sem zárta ki egyértelműen a kis méretosztályban való részvételt, legalábbis a Caradisiac meg nem erősített forrásai szerint. Egy 2008 alá pozicionált SUV-val, vagy inkább crossoverrel kelhetne újra életre a 108, ezúttal 1008 néven. Dízelmotor nem lesz a kínálatban, benzines és akár elektromos erőforrások viszont igen. Felmerül persze a kérdés, van-e értelme egy ilyen apró autónak, ami definíció szerint nagy akar lenni. Ha el is vonatkoztatunk a SUV-ok alapvető értékeitől, mint például a bizonyos fokú terepképességek, vagy a nagy helykínálat, és crossoverként tekintünk a leendő modellre, még akként is nehezen állna meg a lábán, hiszen magas üléspozícióra valószínűleg már nem számíthatunk egy 2008-tól is kisebb kocsiban. Ámde döntsön a piac, amennyiben van létjogosultsága és a vásárlók kedvelni fogják, legalább valamilyen formában megmenekül az egyébként stílusos kis Peugeot. Sőt, igazság szerint az eggyel nagyobb kategóriában, a kisautók szegmensében több gyártónál is előfordul crossoveresített verzió, például a Ford Fiesta Active vagy a Dacia Sandero Stepway, de még az Audi is próbálkozik az A1 Citycarverrel (városvéső magyarul - reméljük, a Peugeot ennél hagyományosabb nevet választ majd).
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.09.20. at 19:35
    Permalink

    Mekkora brutális hazugság már ez!
    Azért hogy védjék a környezetet nagyobb autók nyilván több anyag felhasználásával, nagyobb fogyasztással kellenek.
    Na persze a word/excel kiadja, csak a bolygónak nem szóltak!

Vélemény, hozzászólás?