A pole újra Hamiltoné, Schumi harmadik, Vettel sunnyog

McLarenes első sor a Maláj Nagydíjon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Forma-1-es Maláj Nagydíj időmérő edzését Hamilton nyerte McLarennel, mellőle csapattársa, Button, mögüle Schumacher fog rajtolni a felettébb gyors Mercedesszel.

Az időmérő előtti történésekből: pénteken a szezonnyitón győztes McLaren volt a leggyorsabb a sepangi pályán, csak nem Button, hanem Hamilton révén, míg a szombati, harmadik szabadedzésen Rosberg bizonyította a Mercedes tempóját. Räikkönen Lotusában váltót kellett cserélni, ami öt rajthelybe került. A másik finn, Kovalainen még Ausztráliában szabálytalankodott a biztonsági autós fázis alatt, ezért büntették meg.
A száraz aszfalton, gyilkos hőségben futott kvalifikáció első etapjában két kérdésre vártunk választ, 1.: ki esik ki a három kiscsapat pilótái mellett?, 2.: befér-e a HRT a 107 százalékba? Vergne, és igen, be.
A Q2-ben kiderült, hogy új kasztni ide, fogadkozás oda, Massa továbbra is csak szenved. Búcsúzott még mindkét Williams és a Force India, az egyik Sauber és a "maradék" Toro Rosso.
Hirdetés
A Q3-ban mindenki lágy gumin kocsizott, kivéve a világbajnoki címvédő Vettelt, aki a kemény keveréket választotta. Így lett hatodik, s így indulhat majd ötödikként, mert ugye a Jégembert hátrasorolják. Akié a pole, már megint, az Hamilton, mellőle csapattársa, Button fog startolni. Visszatérése óta legjobb edzéseredményével Schumacher harmadik: újfent elkalapálta Rosberget.
A vasárnap - magyar idő szerint - 10 órakor kezdődő futamon komoly McLaren-Red Bull csata várható, erős a Mercedes és a Lotus is, jó lesz ez. Alonso biztos megint mindent megpróbál a kiábrándító Ferrarival, valamint bármikor leszakadhat az ég - izgalmas versenynek nézünk elébe.
A Maláj Nagydíj időmérőjének eredménye
pilóta csapat Q1 Q2 Q3
1. Hamilton McLaren 1:37.813 1:37.106 1:36.219
2. Button McLaren 1:37.575 1:36.928 1:36.368
3. Schumacher Mercedes 1:37.517 1:37.017 1:36.391
4. Webber Red Bull 1:37.172 1:37.375 1:36.461
5. Räikkönen* Lotus 1:37.961 1:36.715 1:36.461
6. Vettel Red Bull 1:38.102 1:37.419 1:36.634
7. Grosjean Lotus 1:38.058 1:37.338 1:36.658
8. Rosberg Mercedes 1:37.696 1:36.996 1:36.664
9. Alonso Ferrari 1:38.151 1:37.379 1:37.566
10. Perez Sauber 1:37.933 1:37.477 1:37.698
11. Maldonado Williams 1:37.789 1:37.589
12. Massa Ferrari 1:38.381 1:37.731
13. Senna Williams 1:38.437 1:37.841
14. Di Resta Force India 1:38.325 1:37.877
15. Ricciardo Toro Rosso 1:38.419 1:37.883
16. Hülkenberg Force India 1:38.303 1:37.890
17. Kobajasi Sauber 1:38.372 1:38.069
18. Vergne Toro Rosso 1:39.077
19. Kovalainen* Caterham 1:39.306
20. Petrov Caterham 1:39.567
21. Glock Marussia 1:40.903
22. Pic Marussia 1:41.250
23. De la Rosa HRT 1:42.914
24. Karthikeyan HRT 1:43.655

* 5 rajthelyes büntetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?