A Porsche Panamera skalpjára vadászik a Mercedes-AMG!

Genfben debütált a négyajtós Mercedes-AMG GT Coupe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rengeteg kémfotó keringett a tesztelése során elkapott négyajtós Mercedes-AMG GT modellről, a végsőkig fokozva az autó iránti érdeklődést. A Genfi Autószalon hozta el a megváltást, vagyis az autó hivatalos bemutatóját.


A Mercedes-AMG GT-család legújabb tagja három változatban érhető el. A jelöléseik: 53 4MATIC+, 63 4MATIC+ és a kínálat csúcsán a 63 S 4MATIC+, amelynek orrában négyliteres, V8-as motor dolgozik 639 lóerővel és 900 Nm forgatónyomatékkal. Gyorsulása 3,2 másodperc álló helyzetből 100 kilométer/órára, míg a végsebessége 315 km/h. Összkerékhajtása pedig segít, nehogy megtréfálja a vezetőt az autó hatalmas ereje.
Hirdetés

Persze a csúcsverzió alatt elhelyezkedő modellek sem piskóták. A „sima” 63-as vezetője 585 lóerővel és 800 Nm forgatónyomatékkal gazdálkodhat, amellyel csupán 0,2 másodperccel marad le gyorsaságban az S-modelltől. Mindkét V8-as egység hengerlekapcsolásra is képes, így csökkentve a természetben hagyott lábnyomát.

A belépő szintnek számító 53-as modellben háromliteres, V6-os motor dolgozik 435 lóerővel, ám besegít neki egy villanymotor is 21 lóerővel. Így a rendszerteljesítménye eléri a 435 lóerőt. Ez 4,5 másodperces százas sprinthez és 285 kilométer/óra végsebességhez elegendő.

Mindegyik modellben kilencfokozatú automatikus sebességváltó továbbítja az erőt a kerekek felé. A 63-as modellekhez pedig alapból jár a hátsókerék-kormányzás, de az 53-ashoz is megrendelhető. A négyajtós GT nyáron érkezik az európai kereskedésekbe, és az árát is csak a piaci debütáláshoz közeledve hozzák majd nyilvánosságra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?