A saját autója kerekeit is ellopta, hogy ne gyanakodjanak rá

Először mások autójáról lopta el a kerekeket, majd a sajátjáról is: mutatjuk, hogy bukott le!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szinte már hihetetlen, miként bukott le egy felnitolvaj Zalában. A férfi már tavaly December óta lopta a környék felnijeit, amikor azt hitte, hogy ravaszul kicselezi a rendőröket. Szerencsére visszafelé sült el a terve.

Tavaly december közepén kezdtek el Zalaegerszegen eltűnni a felnik az autók alól. Mindez természetesen nem a Mátrixban jelentkező hiba miatt történt, hanem egyszerűen azért, mert valaki leszerelte őket az éj leple alatt. Az esetek egytől egyik kísértetiesen hasonlóak voltak, egy viszonylag eldugott helyen parkoló autó alól mind a négy kerék köddé vált reggelre.
Hirdetés
Ha nem sikerül tetten érni az ilyen bűncselekmények elkövetőit, akkor akár még problémás feladatot is jelenthetnek a rendőrségnek. Ha ugyanis már eltűnt a felni, akkor legfeljebb a tolvaj figyelmetlensége vagy tudatlansága vezetheti nyomra a rendőröket, például ha valaki ugyanazzal a profillal hirdeti egyszerre az összes keresett kerékgarnitúrát az interneten. Ebben az esetben azonban a fent részletezettnél egy sokkal kínosabb módon bukott le az elkövető.

Amikor szorulni kezdett a hurok, a saját autóinak kerekeit is leszerelte, majd sértettként jelentkezett a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon.

Amikor azonban az egyenruhások nekiálltak nyomokat keresni a kerekek nélkül, téglákon pihenő autójával kapcsolatban, akkor legnagyobb meglepetésükre nem csak az ahhoz tartozó kerekek, de a többi lopott felni is előkerült. A nyomozók ezt követően bevitték a 28 éves helyi férfit, majd lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Végül részletes beismerő vallomást tett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?