A Skoda is nyújtott tengelytávú SUV-t mutatott be

Itt a Skoda Karoq hosszabb változata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különös módon nyújtott tengelytávval mutatták be a Skoda Karoq-ot, persze ahogy az egyből sejthető, nem Európának készült, motorkínálata szűkebb.


Új modellt mutatott a Skoda, méghozzá olyat, amilyet már próbálhattunk is. Ám a Karoq új verziójánál van egy jelentős különbség, méghozzá hosszban mérhető. A Karoq Kínában is megkezdte ezzel pályafutását, ám náluk egy kicsit máshogy hívják, Ke Luoke a nyújtott változat utóneve. A Karoq padlólemezét 5 centiméterrel nyújtották meg, ez mind a hátsó lábtérben mérhető, a helyi piac számára ugyanis fontos a tágas hátsó hely, nem mintha a Karoq-nál ezzel gondok lennének.
Hirdetés

A Ke Luoke a Volkswagen konszern helyi partnerének gyártósorán készül majd, kicsivel több krómmal, más színválasztékkal és gyérebb motorválasztékkal. Az Európának szánt Karoq háromhengeres TSI-vel indít, ezzel szemben a kínai változat 1,2-es és 1,4-es TSI-vel lesz kapható, dízel változatot pedig nem kap.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?