A SUV, amelynek van értelme – Subaru XV e-Boxer

Fizetett hirdetés

Subaru XV 2.0i e-Boxer Platinum EyeSight Lineartronic teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindig is a figyelemreméltóbb szabadidő-járművek közé tartozott a Subaru XV, ám most, hogy már hibrid hajtáslánccal is elérhető hatványozottan érdemes a figyelemre.

Emlékszem, mennyire szerettem a Subaru XV-t a kétliteres szívó benzinmotorjával. Egyedül csak a benzinkúton hervadt le az arcomról a mosoly, mert azért nem szerénykedett a kortyolgatással. Persze a magas építésmódnak és a nagyobb tömegnek mindig ára van, ám most az e-Boxer hajtáslánc személyében megérkezett a megmentő.

A hibrid XV azon ritka szabadidő-autók közé tartozik, amelyeknek tényleg van értelme, ha az ember mondjuk a hegyvidéki agglomerációban él.

Az értelem mellé pedig érzelem is társul, hiszen az XV lényegében az Impreza megemelt változata. Márpedig az Impreza név hallatán sokunkban fellobban a vágyakozás. Persze XV köntösben nem a sportosság a lényege, sokkal inkább a használhatóság. Ebben pedig jeleskedik. Természetesen néhány részletében azért különbözik a formaterv az Imprezáktól. A Subaru kidomborítja a szabadidő-autós stílusjegyeket. Kicsit más a hűtőrács, a lökhárítók rajzolata, amelyek alsó részén fényezetlen műanyag elemek fokozzák a terepjáró hatást, nem mellesleg a földútra térve tényleg praktikusabb is. Oldalnézetből azért felfedezhető némi sportosság, főleg a lendületes karaktervonalnak köszönhetően, amely a sárvédőktől indulva „vet hullámot” a hátsó lámpatestekig. Nem túl hivalkodó, mégis kellemes látvány, a légterelőben végződő tető pedig csak hab a tortán.
Hirdetés
Az utastér már az első pillanatban a jól összerakottság érzetét kelti. A tesztautó a legmagasabb felszereltséggel, tehát a Platinumal kényeztetett, így rengeteg bőrburkolat jutott bele, amelynek sötét tónusát a narancs színű cérna oldotta kissé, illetve a napfénytető, ami több világosságot enged az utastérbe. Óriási erénye, hogy már az első percekben mindent megismer a vezető. Ösztönösen tudja, melyik funkcióhoz hova kell nyúlni.

Nincs túlbonyolítva a középkonzol, pedig elsőre a két képernyő talán ezt sugallja, de minden tökéletesen pozicionált.

A háromküllős kormánykerékről minden könnyedén vezérelhető. A jobb küllőn sorakoznak a tempomat és az ahhoz kapcsolódó gombok, a bal küllőről a rádió kezelhető, illetve a középkonzol tetején látható kijelző. Ez mutatja többek között az energiaáramlást, de a klíma állapota is innen olvasható le, sőt terepezés közben is érdekes infókat olvashatunk le róla. A bal küllő alatti gombokkal pedig a vezető előtti, 4,2 colos kijelző adatai között lehet böngészni. A 8 colos központi kijelzőre jut minden egyéb, például a navigáció, illetve az okostelefonos alkalmazások. Természetesen a legmagasabb felszereltségi szinten alap az ülésfűtés elöl, valamint a kormánykerék fűtése. A hátsó utasok a nagy lábtérnek örülhetnek a rendkívül kényelmes bőrfotelek mellett, amelyek ugyanolyan látványos méhsejtmintázatot kaptak díszítésül. A csomagtér alaphelyzetben 340 literes, ami papíron nem tűnik soknak, viszont jól használható, a kerékjárati íveket megpróbálták minél egyenesebb falúra kialakítani, a gumipadló pedig hasznos kiegészítő. A hátsó ülések támláit lehajtva pedig közel 1,2 köbméteresre növelhető a csomagtér kapacitása. Térjünk át az autó szívére, amely egy nagyon fontos újdonság. Az e-Boxer név egy full hibrid hajtásláncot takar, amely az XV-ben a kétliteres szívó benzinmotor és egy villanymotor házasságát jelenti. Bocsánat, egy szívó boxermotorról van szó természetesen. Fontos ezt hangsúlyozni, hiszen ez a hengerelrendezés, tehát, hogy egymáshoz képest 180 fokban helyezkednek el, lehetővé teszi, hogy mélyebbre kerüljön az autó tömegközéppontja, illetve a tömegelosztás is ideálisabb legyen, ami örvendetes a vezetési élmény szempontjából, még egy magas építésű jármű esetén is, de erre majd később kitérek. Mindezt még kellemesebbé teszi a hozzá kapcsolódó villanymotor. A benzinmotor teljesítménye 150 lóerő, forgatónyomatéka pedig 194 Nm, a villanymotor ehhez 16,7 lóerőt, illetve 66 newtonmétert tesz hozzá. Papíron ezek 5600-as, illetve 4000-es fordulatnál érkeznek, de a Lineartronic váltóval ritkán harap bele a 4000-be. Utóbbi egyébként egy fokozatnélküli egység, és mind a négy kerék felé küldi az erőt, hiszen az XV-ben is szimmetrikus összkerékhajtás szolgál.

Tehát tényleg mindig, mindegyik kerék hajtott, igaz alapesetben a nyomaték 60 százalékát az elsők kapják, a 40 százalékát a hátsók. Az X-Mode gomb bekapcsolásával pedig egy kis segítséget kérhetünk a terepen, ugyanis az útfelület sajátosságaihoz mérten kapják a kerekek a nyomatékot, ráadásul a lejtmenetvezérlő is működésbe lép automatikusan, ha szükséges.

Viszont az állandó összkerékhajtás többnyire növeli a fogyasztást. Igen ám, de itt kér szót a hibrid rendszer, kellemes meglepetést okozva. Amikor még a sima kétliteres, ugyanígy Lineartronic váltós XV járt nálam, nem bírtam 9,5 liter alá tornázni a fogyasztást. Most, az e-Boxerrel 7,5 litert fogyasztott el vegyes használatban úgy, hogy ebbe még egy kis földutas kalandozás is jutott. Ráadásul a fedélzeti számítógép sokáig 6,5 literes átlagfogyasztást jelzett, miközben az Emil Frey Subaru márkakereskedésétől kapott autó még bőven a bejáratós időszakát élte. Szóval igencsak biztatóak ezek az adatok a hatékonyságát tekintve.
Hirdetés
Ahogy már említettem, többek között a boxermotornak is hála, az XV rendkívül stabil. Hiába magasabb, mint egy Impreza, majdnem ugyanúgy viselkedik tempós kanyarokban. Alig érezni a kasztni dőlését, kimondottan élvezetes terelgetni az autót, a kormánykerék közvetlen, megfelelő mennyiségű visszajelzést ad. A futómű feszes hangolású, de nem az a veszettül sportosan felkeményített fajta, ügyeltek rá, hogy ne üssön túl nagyokat az úthibákon. Hiszen az XV bár őriz sportos géneket – a „vérvonal” kötelez – valójában egy kiváló családi autó, amelynek lényege a kényelmes, biztonságos, feszültségektől mentes célba jutás. Ebben segít az EyeSight csomag, ami a legmodernebb vezetéstámogató rendszereket takarja. Többek között olyan segédek tartoznak ide, mint például az adaptív LED fényszóró, az adaptív tempomat, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a sávtartó automatika, a vészfék, sőt az ütközésmegelőző gázvezérlés is. Utóbbi, ha akadályt érzékel az autó előtt és a vezető mégis előre indul, akkor hang-, illetve fényjelzéssel figyelmeztet, valamint az ütközést elkerülendő megállítja a motor teljesítményleadását.

Szintén kellemes meglepetésként ért az elindulásra figyelmeztető rendszer! Sajnos velem is előfordul néha, hogy elmerengek és nem észlelem időben, hogy elindult az előttem lévő sor, márpedig sokszor az ilyen apró figyelmetlenségek okoznak idővel hatalmas forgalmi dugókat. A Subaru figyelmeztető-rendszere azonban időben szól – szintén hang-, illetve fényjelzéssel, konkrétan egy kis ábrával a vezető előtti műszeregységen – hogy legyek oly kedves és induljak el.

Ráadásul az EyeSight rendszer minden XV-hez jár. Az 1,6 literes változatot, amely még nem hibrid, 7 990 000 forinttól lehet elvinni, a legkedvezőbb árú e-Boxer pedig 10 590 000 forintról indul. A Platinum, amelyben már tényleg minden földi jó benne foglaltatik, a már említetteken túl még a tolatókamera és a parkolóradarok is, 11 990 000 forintba kerül. Kategóriájában hasonló árakkal találkozunk, ám a szabadidő-autók között ezzel a hajtáslánccal az XV az egyik legkellemesebb jelenség.
Hirdetés
Cikkünkhöz az XV-t a Subaru Centrum tesztparkjából kaptuk kölcsön. Köszönjük!
Értékelés
Pozitív
Hibrid hajtáslánc, fogyasztás, futómű, vezetési élmény, minőségérzet
Negatív
Az XV név helyett az amerikai modell Crosstrek neve figyelemfelkeltőbben csengene
Árak
Tesztmodell alapára
10 590 000 Ft (2020.05.20.)
Tesztautó ára
11 990 000 Ft (2020.05.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 5600-6000 1/min-nél
Nyomaték:
194 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,7 s
Végsebesség:
193 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4465 mm
Szélesség:
1800 mm
Magasság:
1615 mm
Saját tömeg:
1576 kg
Össztömeg:
2070 kg
Tengelytáv:
2665 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
CVT
Nyomaték:
194 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 5600-6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
193 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,7 s
CO2-kibocsátás:
180 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,5 l/100km
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.05.20. at 11:04
    Permalink

    “A hegyvidéki agglomeráció lakosságának kedvenc szabadidő-autója lehet”

    Nem véletlenül szeretik a Subarut a svájciak. Szerintem Svájc nagy részt vállal a márka európai eladásaiból…

  • 2020.05.20. at 15:34
    Permalink

    Látványos helyett nekem mondjuk a banális ízléstelenség ugrott be a keréktárcsákról, de az tény, hogy más panasz nem nagyon lehet a jelenlegi Subarukra. Az XV-re mondjuk egy biztosan: ez a sok kamu-terepjárós műanyag betét a karosszérián elég nyomasztó játék-autó érzést kölcsönöz neki. Ezt a C-betűt a ködfényszóró körül konkrétan a Citroen kezdte el nyomni, csak míg náluk jópofa franciás geg a gyártó monogramja itt csak simán hülyén néz ki (lehet, hogy a japánok nem értették a tréfát amit lemásolnak). Inkább az ilyen buta formatervi sallangoktól mentes Impreza.

  • 2020.09.23. at 14:53
    Permalink

    Lassan 30 éve Subarukkal járok. Van egy XV-e a tulajdonomban 7000 km-t mentem már vele. Majdnem tökéletes. A szőnyeg megoldás primitív, nem méltó a márkához. Miért nincs szemüvegtartó? A GPS pocsék. Alapból miért nincs benne tolatóradar? Miért csak félliteres palacknak van benne hely. Ennyi az általam kifogásolt. A szőnyeg dühítő, de nagyon. A gáz pedál alatt már nincs gumiszőnyeg, télen ott fog állni a hólé, most ott gyűlik a kosz. Különben a világ legjobb autója, legalább is nekem.

Vélemény, hozzászólás?