A svéd herceg készítette a Volvo Art Car dekort

Volvo S60 TC1 WTCC Art Car készült Goodwoodra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A második WTCC Art Car is elkészült. A dekort a Polestar pilótája és a svéd trónörökös készítette a Goodwood Sebesség Fesztivál versenyére.


A Honda után a Volvo is megmutatta alkotását, amit a 2016-os Goodwood Sebesség Fesztiválra készített. A Polestar Cyan Racing TC1-es technikája elsőre visszafogottabbnak hat, mint a Civic, mégis több érdekesség mondható el róla. A dizájn elkészítését ugyanis nem másra bízták, mint a Polestar egyik pilótájára és a svéd trón várományosára, Károly Fülöp svéd királyi hercegre. Carl Philip Bernadotte 2013-tól egészen tavalyig versenyzett a Skandináv Túraautó Bajnokságban (STCC), előtte pedig a Porsche 911 GT3 kupában próbált szerencsét.
A herceg nem volt egyedül, kollégája - Oscar Kylberg - segített neki a dizájn megalkotásában, akivel közösen üzemeltetik a Bernadotte & Kylberg dizájner céget. A herceg tehát egy igazi polihisztor, aki még ehhez is ért. „Megtiszteltetés volt megkapni ezt a feladatot. A dizájn mögötti koncepció a svéd zászló. Azt akartuk, hogy a svéd színekben pompázzon az autó, a Cyan Racinget pedig gumimintaként használtuk. Szerettünk volna létrehozni egyfajta állandó mozgást az autón, de mégis az egyszerűségnél maradva. A motorsport világában sok dekor túl komplikált, de mi szerettük volna megtartani a skandináv egyszerűség tradícióját.”
Hirdetés

A Volvo S60 tehát ott sorakozik a többi WTCC-s Art Car mellett a goodwoodi paddockban, ami a világ legnagyobb autós kerti partija.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?