A Szardínia Ralival kezd

Vizin Laci bácsi újra az IRC-n

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Másodszorra vág neki az IRC kétkerékhajtású bajnokságának Vizin László, aki az idén is négy versenyt tervez.


Vizin Laci bácsi idén januárban ünnepelte az 56. születésnapját, de aki ismeri őt, az tudja, hogy ennek az égadta világon semmi jelentősége nincs. A raliversenyzés iránt ugyanúgy lelkesedik, mint ezelőtt harminc évvel, és ugyanúgy nem tudja elképzelni az életét a ralizás okozta adrenalindózis nélkül.
Ezt pontosan lehetett látni rajta a csütörtöki teszten, amikor második IRC-szezonjára készülve próbálta ki új versenyautóját. „Fél éve nem ültem versenyautóban. Tavaly a Skót Ralin mentem utoljára” – mondta, miközben a Honda mellett toporgott, majd az első adandó alkalommal be is pattant, végignézte a kapcsolókat, a fékerő eloszlás állítóját.

Sok újdonság nem volt számára, hiszen tavaly is egy Civic Type–R-rel versenyzett az IRC-n. Igaz, ez a mostani egy új autó, aminek többek között a motorkarakterisztikája változott, és a fék hűtésén is javítottak. Ez utóbbira szükség is volt, mert tavaly az IRC hosszú gyorsaságijain hamar elmelegedett a Honda fékje. Egy filléres csővel ugyan rá lehetett volna vezetni a menetszelet a féknyeregre, ami megfelelő hőmérsékleten tartotta volna a féket, csakhogy ez a cső tavaly nem volt homológ. Volt ugyan rá egy másik megoldás, de azt meg ötszáz méter után letépte a futómű. Konstrukciós hiba.

„Nagyon jó az autó” – mondta Laci bácsi az első kör után, amit megelőzően vagy fél órán keresztül állították számára az ülést és a biztonsági övet. A raliautókban ugyanis nem lehet csak úgy hátralökni a széket, itt minden egyes állításhoz ki kell oldani a csavarokat, egy lyukkal előrébb vagy hátrább tenni az ülést, majd rögzíteni a csavart. Ráadásul mivel az ülés teljesen körbeöleli a versenyzőt, a combtámasz olyan magas, hogy csak a kormány levételével lehet bemászni. Tiszta Formula–1.

Na de ott tartottunk, hogy jó a kocsi. „Érezhetően erősebb, mint a tavalyi autó, sokkal alacsonyabbról húz és az ugratón is nagyon okosan viselkedik.” Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy nem esett orra. Erre szükség is lesz a jövő héten Szardínián, mert ott aztán vannak ugratók rendesen.

Nagyon jó az autó! – mondta Laci bácsi az első kör után, amit megelőzően vagy fél órán keresztül állították számára az ülést és a biztonsági övet.


A következő körben Laci bácsi nagyon lassan csorgott végig a pályán, így mire odaérte arra a helyre, ahonnan a legjobb képeket lehetne készíteni, fordulhattam is vissza. Pár perc gyaloglás után megtudtam a rossz hírt: eltört a féltengely. Hát igen, a Hondának a fékhűtés mellett a féltengely a másik gyenge pontja. Igaz, ebben az alkatrészben már volt egy Veszprém, egy Skót és két kisebb rali, de azért még az ezer kilométeres futásteljesítményén belül volt, és elvileg nem lett volna szabad eltörnie.

Na, nem baj, a Hondát fejlesztő olasz JAS Motorsport azt ígérte, hogy Szardíniára elviszi a magyar csapatnak az új, vastagabb szárú féltengelyt, ami aztán olyan erős lesz, hogy el fogunk ájulni tőle. Úgy legyen. A harminc kilométeres teszt így hat kilométerre korlátozódott. A csapat ugyan még megkísérelt volna egy aszfalt féltengelyt beszerelni, de mivel kemény talajon szélesebb a Honda nyomtávja, az aszfaltféltengely is hosszabb, ami ki tudja, milyen feszültséget okozott volna a futóműben (kormányösszekötő, kerékdőlés stb.). Ezért Laci bácsi úgy döntött, hogy ne kókányoljon a csapat, majd megy az erősebb féltengellyel Szardínián.
„Jó lett volna még egy kicsit a futómű magassággal és a fékekkel játszani, mert csúszkált a hátulja, de majd (Szardínián) a shake downon. Különben is egy száz kilométeres etappal kezdünk, majd ott összeszokunk az autóval” – viccelődött Laci bácsi, aki nem volt hajlandó még a féltengely kedvéért sem elveszíteni örök jókedvét.
Így viszont beszélgethettünk egy kicsit az idei szezonról. „Most is négy versenyt tervezünk. A Barum és a Sanremo Ralikon mentünk tavaly is, azokat ismerjük. Az első és az utolsó versenyünk, a Szardínia és a Ciprus Rali újak lesznek. Ez mind a kettő vb-futam volt, úgyhogy még nagyobb kihívás lesz rajtuk menni.”
Vizin tavaly a negyedik helyen végzett az IRC kétkerékhajtású bajnokságában. Az idén is szeretne helytállni, de az eredmény az ellenfelektől is függ. „Tavaly nagy hibát követtem el az első versenyünkön, az Ypres Ralin, amikor túlságosan is levágtam egy kanyart és kiütöttem a futóművet. Ha ott célba érünk, akár harmadikok is lehettünk volna a bajnokságban. Az idén egy kicsit erősebb lesz a mezőny. A Barum Ralin például a mi kategóriánkban indul a Renault Clio Kupa mezőnye is vagy harminc autóval. Na, abban a mezőnyben kiderül, hogy mire vagyunk képesek. Most Szardínián szeretnénk végigmenni, és pontokat szerezni, amit aztán a többi versenyen gyarapíthatunk.”
Majd még hozzátette Laci bácsi: „Csodálatosak ezek a versenyek. Hatalmas élmény rajthoz állni rajtuk. 29 éve versenyzek, de ilyen pályákon még soha sem mentem (mint tavaly az IRC-n). Egészen más, mint itthon, Magyarországon. Aki csak teheti, azt tanácsolom, próbálja ki az IRC-t, mert hatalmas élmény és sokat lehet rajta tanulni.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?