Ilyenek a csúcsfelszereltségű Daciák!

Egyre dögösebbek a Daciák!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új logó, új arc, látványos dizájnelemekkel csinosított megjelenés, magas felszereltség: Dacia már nem csak az eszedre próbál hatni, hanem a szívedre is.

Már nem teljesen újdonság a Dacia új arculata, hiszen korábban mi is megmutattuk, hogy mi várható, aztán szépen megérkeztek a hazai márkakereskedésekbe is a frissített modellek, ám kipróbálni most tudtuk először az új modelleket. Ráadásul mindjárt a magas felszereltségű Extreme példányokat, amelyek megjelenésükben is a kaland ígéretét hordozzák. Ráadásul kellemes meglepetésként az erősebb Spring is felbukkant, amit Bécs utcáin nyúztunk. Érdemes picit visszaemlékezni, hogy milyenek voltak a Daciák mondjuk 15 évvel ezelőtt. Végiglépkedve gondolatban az elmúlt éveken, tisztán kirajzolódik, ahogy egyre menőbbé vált a márka. Ügyesen meglovagolta a SUV-mániát a Dusterrel, amelynek év végén valószínűleg bemutatják a következő generációját, de a nagyobb családokra is gondolnak a hétüléses Joggerrel, és ott van még a hagyományos ferdehátú, a Sandero, valamint egy tökéletesen célzott villanymini a Spring. A Logant azért hagytam le a listáról, mert nem tette tiszteletét a menetpróbán, de a többiek mind megmutatták magukat azzal a bizonyos Extreme felszereltséggel, ami lényegében az egész rendezvény apropójának is tekinthető.
Hirdetés
Na, de miért tolják annyira ennek az Extreme felszereltségnek a szekerét? Nos, azért, mert az adatok alapján a Dacia vásárlóközönségének 70 százaléka magasabb felszereltséggel vásárolja az autókat. Ha pedig lúd, akkor legyen kövér, a Dacia megcsinálta a fent nevezett típusok zászlóshajóit az Extreme modellek képében. A Sandero Stepway és a Jogger esetében a csúcsfelszereltség a jelenlegi Essential és Expression kivitelek fölött helyezkedik el. A Duster esetében pedig az Essential, Expression és Journey után következik, ráadásul bármelyik motorral összepasszítható. Viszont a 65 lóerős Spring csak és kizárólag ezzel a felszereltséggel elérhető.
Mitől különlegesek?
Az Extreme felszereltség mind a négy modellben egyedi dizájnelemeket tartalmaz, amelyek a szabadban végzett kikapcsolódásra utalnak. Ezek olyan jellegzetes elemek, amelyek az egész modellcsaládban működnek: A motorizáltság a már megszokott egységekből áll, a Duster természetesen összkerékhajtással is rendelhető. Viszont a fronthajtású Sandero Stepway és Jogger az Extreme felszereltséggel egy „terepmódot” is kapott, ami lényegében a menetstabilizáló és a kipörgésgátló programjának módosításával alkalmazkodik a csúszós felületekhez, vagy épp mély sárhoz, hogy ne akadjon el az autó. Ám a Joggerhez még egy nagy durranást tartogatott a Dacia, ami a Sleep Pack nevet kapta, amit mi leginkább táborozó csomagnak fordítanánk. Hiszen egy olyan fa dobozról van szó, ami az autó csomagterében kaphat helyet és néhány perc alatt egy ágy nyitható ki belőle. Ez 190 cm hosszú, 130 cm széles kinyitva, és marad még 60 centiméternyi hely is felfelé a tetőig. Amikor pedig nyitva van a kétszemélyes ágyikó, akkor a doboza 220 literes tárolóhelyként funkcionálhat. A csomag tömege 50 kilogramm, és ki is szerelhető, ha épp nincs szükség rá, illetve utólag is megvásárolható 1790 euróért, ami jelenlegi árfolyamon körülbelül 660 ezer forint, egy új Jogger rendelésekor viszont csak 1490 euró, tehát kb. 550 ezer forint a felára. Emellett az összes ablakra kérhető sötétítő függöny, valamint a Jogger hátsó részéhez csatlakoztatható kültéri sátor, amely tágasabb szállást biztosít a csillagos ég alatt táborozni vágyóknak. Végül néhány szót az erősebb Spring is megérdemel, amit az ügyfelek visszajelzései alapján izmosítottak. Európa 3. legkelendőbb villanyautója (a magánvásárlók körében), most már 65 lóerős változatban is elérhető. Az erősebb villanymotorral a 0-50-es sprint 3,9 másodpercre javult, ami 1,9 másodperccel jobb, mint a 45 lovas értéke. A 80-120-as gyorsulás pedig 13,5 másodpercre javult a korábbi 26 másodperc helyett. Habár előbbi a lényegesebb, hiszen a Spring kifejezetten egy városi villanyautó. Végsebessége sem éri el az autópálya tempót, mert 125 km/h-nál nagyobb sebességre nem képes, viszont a 220 kilométeres hatótávolsága városban akár 305 kilométer is lehet. Sajnos a villanyautókra jellemzően ez sem olcsómulatság, a hazai alapára 9,8 millió forint. Viszont Bécs utcáin és a város körüli szerpentineken hajtva feltűnt, hogy javult a kormányzása, ami azt jelenti, hogy pontosabbá vált, illetve valóban fürgébb az erősebb változat. Mindenképp kellemesebb vezetni a 45 lóerősnél, bár célszerszámként az is tökéletesen megállja a helyét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?