A szolgáló – Skoda Octavia Combi, 2014

Fekete-fehér igazság, ennél nincs szükséged többre – Skoda Octavia Combi 1.4 TSI

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szükség elég nagy úr, és van, amikor nem igazán éri meg válogatni, szerencsére nem is kell. Létezik olyan autó, ami szinte minden értelmes igényre megoldást jelent, és ez nagyjából egy ilyen Octavia.

Kétféle autóvásárlót különböztethetünk meg nagy vonalakban, legalábbis a legelső lépésüket tekintve. Van, aki tudja, mit szeretne, de bizonytalan benne, viszont bármi mást ajánlasz neki, akkor is visszatér az eredeti ötletéhez és szeretné, ha meggyőznéd, hogy jól választott. Van a másik tábor, akik valóban tudnak tanácsot kérni, és azt meg is fogadják, ők az észszerű autóvásárlók, akik a valódi igények és nem álmok alapján választanak autót, nekik lehet jó szívvel ajánlani az Octaviát. Persze, van, amikor a kettő még találkozik is, mert maga a funkcionalitás is lehet álom, de azt hiszem, az Octavia csak egy elég kis réteg fejében él valódi álomképként. Ez egy igásló, a színtiszta szükségnek tökéletesen megfelelő szekér, egy szolga, aki a legtöbb esetben nem kérdez, csak megteszi, amit kérnek tőle, ahogy a legjobban tudja. És az Octavia elég jól tudja, sőt, talán a legjobban azt, amit egy családi kombinak kell, de azt azért nem lehet rá mondani, hogy ne lenne zsémbes pár éves kora ellenére.

A Skodázás valahogy mindig a józan autózást jelentette.

Persze, alaposan elszállhat egy új Skoda ára, de alapvetően jóval több és okosabb megoldást és nem feltétlenül elvárt magas, volkswagenes minőséget kapunk a pénzünkért. Az Octavia már az első generációjával bizonyított, a 20 éves szerkezet még ma is tökéletesen működik és az erősen leharcolt példányok sem használhatatlanok.

Ilyen pedigrével nehéz nem jó szívvel ajánlani egy fiatal, harmadik generációs Octaviát, ha épp valaki autót keres.

Mert mondjuk bővül a család és különben is, kéne már valami modern és biztonságos autó, de gyorsan. Octaviát bármelyik sarkon találunk eladót, többet is, miután flottás autóként is az egyik legnépszerűbb. Rogyásig vannak az autókereskedések az efféle alap fehér és alap közeli felszereltségű Octaviákkal. Valahogy ennek a formának még jól is áll a fehér szín, de a megítélése már csak a rendőrautók miatt sem túl jó, messziről vagy annak, vagy valami céges kocsinak nézhetjük, de igazából mindegy is, ez pont nem lényeg. Nagyautósak ezek a vonalak, önmagában sosem rossz ránézni az Octaviára, persze, a négy dísztárcsa majd visszakerül rá, attól egy picit mutatósabb lesz, de így is elég jó a kiállása. Flottás autó volt, le se tagadhatná, és szerencsére nem is akarják. Egy tulaj, nagy valószínűséggel egy sofőr használta 5 éven keresztül, végig vezetett szervizkönyves, miután egy flottakezelő intézte az ügyeit. Egy ilyen autó végig követhető előéletű, ebből pedig ki is derülhet, ha valami nagyobb baja lett volna. De nem volt, a vonalai egyenesek, első sárvédői is gyáriak, apró karcolásokon és a fehér fényezés mattulásán túl semmi komoly behatás nem érte. Az 5 év alatt megtett kevesebb mint 120 000 kilométere sem egetverő, persze használták, és még épp az előírt vezérléscsere előtt adtak túl rajta, ez nagyjából bevett szokás. Az 1.4 TSI-n 120 00-nél már illik cserélni, így ez hamarosan időszerű is, ám ez karbantartás kérdése, ahogy a motor olajfogyasztására is érdemes figyelni, mely nem rendellenes ennél a konstrukciónál.

A szolga más területen viszont nyűgös, méghozzá a hatfokozatú váltó, ami nem várt költségeket hozott.

A DSG gyengeségeit ismerjük, a kézi szerkezetre ugyanakkor nem jellemző a hiba, de előfordul. Alapjáraton és egyenletes haladásnál zörgő, de inkább zakatoló hangot ad, ami bent csak halványan ugyan, de hallható. Még nem szedték szét, de nagy valószínűséggel a nyelestengely bevezetésének csapágyazása rúgja az utolsókat, melynek cseréje a jelentős munkadíjjal és a japán alkatrész ára miatt hat számjegyű összeg az előzetes kalkulációk alapján.
Hirdetés
Mindig meglepődök azon, hogy egy ilyen 1.4 TSI Octavia mennyire fickós. Sokat változott az autóipar és annak termékei az elmúlt 5-6 évben, ami alatt jelentős zsibbasztás terhelte a legyártott autókat. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen Octavia erősebbnek és fürgébbnek érződik, mint egy teljesen új a papíron erősebb motorjával. Már 2000 alatt megérkezik a turbónyomás és a nyomatékcsúcs, és egészen sokáig ki is használható.

140 lóerő nem tűnhet soknak, de szinte repül vele az Octavia kombi, ez az egész még élvezhető is.

Fogyasztása országúton 6 liter körüli, a vegyes értéke pedig 7,2 a használónál, ami egészen baráti. Határozottan kattan a helyére a váltó, jó az üléspozíció, közel húzható a kormány, minden rendesen beállítható szinte bárki számára. Könnyed a kormány, de ez egyáltalán nem rossz, a futómű, bár láthatott csúnya dolgokat, eléggé egyben van, sehol egy rossz zörej, vagy furcsa mozdulat. Jól mozog a fehér bálnatest, kellően stabil is, azonnal beavatkozik az elektronika, ha a puttony libbenni készül kanyarban, remek benne a biztonságérzet. A külső előre vetíti a belső puritánságát, ami részben igaz is. A műanyag kormány egyértelműen jelzi az alacsony felszereltséget, de ez messze nem fapadosságot jelent. Négy elektromos ablak, manuális klíma, sötétített ablakok, érintőkijelzős multimédiás fejegység is járt. A szürke betétes műszerfal, ajtók és középkonzol összességében elég jó hangulatot ad az egyszerű Octavia bendőnek, persze nincs mit ragozni, minden műanyag, de egyben van és főként logikus, amiért mindig is szerettük az Octaviát. Na meg a méreteiért, amit még mindig nehéz felfogni. Nagyon kényelmesre állítva az ülést elöl, magam mögött táncolni tudnék a lábtérben. A hátsó térnél nagyobb ajándék nem is lehet egy autóban, ha pici gyermek szállítása is a cél. A gyerekülés könnyen pakolgatható, bőven hozzáférünk a porontyhoz és minden szükséges eszköz is kéz alatt lehet. Mindeközben a csomagtérben a kiságy, a babakocsi és egy heti poggyász is tökéletesen elfér, miután 610 literes a hátsó hangár. Őrületesen nagy a hely, bútorszállításban zseniálisan jól kihasználható. Olyasfajta tökéletes használati tárgy egy ilyen Octavia, ami közben kellőképpen modern, biztonságos és kényelmes is. Miután elég csöndes és masszív, hosszabb utak ugyanúgy viselhetők benne, mint a rövidek.

A 3 millió forintos ársávban szinte egyáltalán nem találunk hasonló ár-érték arányú autót.

Valójában egy Octaviának nehéz is konkurenciát állítani. Tökéletesen kiszolgálja a reális emberi igényeket, mindig is ez volt a dolga és még az után is hibátlanul tudja, hogy kiszolgált egy vállalatot. Ez igencsak tiszteletre méltó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.04.17. at 22:43
    Permalink

    Úristen ti miket irtok? Józan választás? Szükség nagy úr? Hol éltek? Ez egy pénz temető beteg agy!!!! A legszárazabb TSI, szar a vezérlése, kokszososdik, turbó, kettős tömegű, meg minden földi szar amit csak lehet. Ne szórakozzatok már. Most ez hogy ez a szár átlagos flottas autó lett nem jelenti azt hogy az átlag ember számára jó lesz. Ez egy igazi család kassza szétverő időzített bomba! Ennél még bármilyen Diesel is jobb. Gondolkozz ember!

    • 2020.04.18. at 07:27
      Permalink

      Szerintem lesz itt egy elég erős félreértés. A felcsattanásodból azt érzem, hogy szerinted a bomba üzletet tártam elétek amikor erről szó sincs. Ezek az autók nem arról szólnak sem újkorukban, sem utánuk, ezeket párévesen megveszik és pár év múlva tovább adjàk. Ennek az életét egy éve követem és egy éve tudom, hogy amire kellett, családbővülés miatt, arra tökéletes és ez alatt az egy év alatt egy forintot nem kellett rákölteni a kötelező karbantartásokon kívül. A váltó majd meg lesz csináltatva, amikor eljön az ideje, ahogy az összes többi fontosabb javítás is, aztán pár év múlva jön a következő elhasználós kocsi. Ezek nem egy élet kiszolgálásáról szólnak, hanem a használatról. Aki egy életre vesz kocsit, az vesz egy Corollát, de aki tervezi, hogy életében több autót is vesz, az egyszerűen továbbad rajta, ha szar lesz. De ez egyelőre nem szar, nem minden szar, amiről azt híresztelik.

    • 2020.04.18. at 18:55
      Permalink

      Miért lenne szar a vezérlése? Valószínűleg kevered az előző generációs TSI-vel, ami a 2-es Octaviaban volt (az láncos volt – de megsúgom az is, ha időben volt cserélve semmi baja nincs). A 3-as Octaviaban már szíjas a vezérlés, amit gyári ajánlás szerint 210e km-nél kellene cserélni.
      Én 2 éve használok ilyet, ami a tesztben szerepel és se olajfogyasztás, se semmi baja nincs, kötelezőket megkapja és ennyi (most van benne majd 192e km). A kokszosodás az igaz, de abba a nagyjából 90ezer Ft-ba ne haljunk már bele…

  • 2020.04.17. at 22:46
    Permalink

    Ez az igazi luxus. Amikor olyan alkatrészek vannak egy autóban amire semmi szükség és csak viszi a pénzt. Ez nem józan választás. Ez egy átok. És a Volkswagen csoport sohasem tudott egy értelmes benzines motort csinálni, mind szar. Flottakezelésben dolgozom, amikor ezek kikerülnek a flottából messziről kell őket kerülni, igazi feneketlen kutak.

    • 2020.04.18. at 12:18
      Permalink

      Ez nézőpont kérdése, új autónál a luxus az amikor a japán tömeggyártó prémiumárban adja a fapados autóját mert minden xart megvásároltat veled egy-két extra miatt amire szükséged lenne…

  • 2020.04.18. at 07:01
    Permalink

    Ezért a reklámért nektek fizetnek ? Ha ránézek mindig a temetői hullaszállítót látom benne. Annyira izgat mint a “kukorica kapállás” szóval kapufa.

  • 2020.04.18. at 08:07
    Permalink

    Bezzeg francia autónál vannak ilyen hibák akkor az már szar minden téren.Ha korábbi octaviáról lenne szó mondjuk egy 1.6 szívó benzinről még megértem,hogy jó.De ez!! Kiváncsi lennék majd 5-10 év múlva is ilyen jó lesz.Max a kiállása az autónak.

    • 2020.04.18. at 10:02
      Permalink

      Ugyan, kérlek, ez világhíres, lézerpontos német tervezés, a legigényesebb belsővel, ami csak létezik. Lehet becézgetni, simogatni a belterét, miközben az út szélén trélerre vársz és tiszta ideg vagy, mert megint olyan tíz- és százezreket emésztett fel a csodakocsid, amit a lakásod csinosítgatására vagy a családodra is költhettél volna…

  • 2020.04.18. at 11:41
    Permalink

    Én jelenleg egy Octaviat használok céges autóként. Igaz pár évvel fiatalabb és (sajnos) nem kombi, az 1.4 TSI 150 LE-s motorral. Az autó számomra tökéletes, nagy az utas és a csomagtér, a motor bőven elég hozzá. A fogyasztással soha nem szoktam különösebben foglalkozni, ráadásul nem is én fizetem, de nyáron 7, télen 7,5 literből elvan dugó és autópálya üzemmódban, ha főúton megyek 6 liter elég neki. Problémám soha nem volt még, és nem csak az én kocsimmal, hanem a kb. 70-80 másikkal sem. Korábbi munkahelyemen Jettát használtam ugyanígy 1.4 TSI-vel, csak az 122 LE-s volt (ha jól emlékszem 2012-es vagy 2013-mas évjárat volt). Azokkal sem nagyon volt gond, ott kb. 50 ilyen kocsi volt. Valami oka van annak, hogy nagyon sok cégnél az Octaviát választják céges autónak. Akiknek ilyen van szinte mind elégedettek vele. Volt több olyan kollégám is, akik más munkahelyre mentek, ahol nem volt céges autójuk, és saját pénzen Octaviát vettek, éppen a korábbi jó tapasztalatok miatt.

  • 2020.04.19. at 08:56
    Permalink

    Nem nagyon szoktam hozzászólni dolgokhoz, de a sok negatív komment után nem tudom megállni. Vajon miért van az, hogy szinte csak olyanok írnak olyat egy-egy autóról, hogy szar meg hulladék meg ez a baja az a baja akik csak olvastak róla, de soha életükben nem használtak olyan autót tartósan. Én egy 2013-as új generációs ilyen “pénztemetőt” használok. Az autóban van 221.000 km, benne van az a “szörnyű-buta” 7 sebességes DSG is. Jaj-jaj mi lesz velem, 7 éve csak megy. Igaz nem a TSi van benne hanem az 1,6 CR TDi. De hát az is megy, sem turbó, sem kettős tömegű, sem DSG váltó nem dőlt össze. Az agyon dicsért szívó motoros lomha borzalmak már több milliós többletköltséget okoztak volna a minimum 2,5 literrel magasabb fogyasztás miatt. Ja igen persze 12-15e km a szervizciklus és nem tekert az óra. Lehet ez a titok és nem lesz pénztemető. Igen az is lehet, hogy 300.000 km-nél megadja magát a váltó, de 300.000 km-ig egyszer sem kellett kuplungolni és ha tovább akarom használni ráköltök egy váltó felújításra ennyi. Na ennyit erről a “szar-pénztemetőről”. Ha mindenkinek csak ennyire “szar” autó jutna sokkal több mosolygós ember lenne.

    • 2020.04.19. at 17:05
      Permalink

      Én sem tudom megállni, hogy ne reagáljak erre. Neked most jobb, hogy a kommenteddel – ami 1 db autóra, vagyis féligazságokra épül – félrevezeted az olvasókat? Mit gondolsz, miért van, hogy minél mélyebbre ás az ember ezekkel a “csodakocsikkal” kapcsolatban, annál több xart talál? Miért van, hogy az ember megnéz mondjuk 8-10 különböző forrást, és az egyik A-t ír, a másik B-t és így tovább? Ha ennyire “szuperek” a VW-csoportos autók, miért nincs meg az átfedés, az egyöntetűség(ami pl. a szívóbenzin Toyotáknál igen)? Elég csak végigolvasni az itteni kommenteket: csak arra jók, hogy összezavarják az embert. Erre szoktam én azt mondani, hogy “rizikós” vagy “kerülendő”. Ahogy ezt pl. a TC-nepper vagy Varga Tibor cikkjeiben ugyanígy megtalálod…

      • 2020.04.20. at 12:27
        Permalink

        Mesterem!
        Te kiosztod a csávót mert a saját autójáról leírta a tapasztalatait,féligazságról meg félrevezetésről beszélsz???!!!
        Az értelmes kommentnek így kellene kinézni,nem mint a legelső fröcsögő marháé aki felsorol olyan problémákat,alkatrészeket amik nem csak TSi-k sajátjai hanem szinte az összes kistubós benzinesben megtalálhatók.
        Mélyebbre ásásról beszélsz,aztán a toyotát hozod fel pozitív példának!?Te akkor még még nem ástál elég mélyre,szánd rá az időt és garantálom a toyotáról meg a többi japánról is találsz elég szart,annyit biztos nem mint a TSi-ről,de azért az eladott darabszámot is illik nézni!
        Nem istenítem a VW csoportot,én is japánt használok de mutass olyan ÁTLAG japán szívó benzinest ami olyan dinamikát ad olyan fogyasztás mellett mint a TSi.Azt meg mindenki döntse el maga, hogy ez a plusz megéri-e azt a rizikót amit pl. a turbó meg a kettőstömegű meg a többi nyalánkság tartogat!

        • 2020.04.20. at 15:10
          Permalink

          Ezen mit nem értesz, te szerencsétlen? Úgy ír itt, mintha ő lenne az istencsászár, mert Octaviája van, az ilyenektől a falnak megyek. Ilyen a hangvétel: “Nem kell semminek utánanézni, csak rám figyeljetek. Nekem ilyen autóm van, csak én tudom a tutit, a többi octáviásra, flottakezelőre, szerelőre, szakemberre nem kell hallgatni, hülyeséget beszélnek.” Ühüm. Nem gondolod, hogy aki esetleg egy ilyen kocsival szemezget, az szeretné a kockázatot minimálisra csökkenteni? És hogy emiatt ennyivel nem elégszik meg, hanem mélyebbre ás, mert szeretné, ha a pénze jó helyre menne el? Nagyon sok Octavia-tulaj(-szerelő, stb.) van még itthon, jó lenne az ő szájukból hallani a fellépett hibákat, és nem egy olyan alaktól, aki a szócsövüknek képzelve magát, kiáll a pulpitusra és ugat. Oké, egynek jó, de ahogy látom, messze nem általános – és ez a baj. Nekem ez, mint kívülállónak, azonnal elvette a kedvemet az Octaviától. Mert nem szeretek riszkírozni. A Corollával kapcsolatban nem találtam olyan hiteles forrást, amiben azt írják, hogy “eszedbe ne jusson megvenni”. A VW-csoport autóinál Dunát lehet rekeszteni ilyenekkel, gyakran szakemberek “tollából”. Ők sokkal több Octaviát láttak, mint te vagy a haverod, ezért jogosan általánosítanak. Ideje lenne leszállni a magas lóról és befejezni az olvasók tévútra terelgetését…

          • 2020.04.20. at 21:25
            Permalink

            Na.Én úgy érzem megadtam neked a tiszteletet a kommentemben,ami neked látszólag nem sikerült.
            Akkor ide figyelj te Félkegyelmű,agyatlan f…!
            Nem tudom honnan veszed ezt sok fa..ságot amit itt összehordasz,de OLVASD MÁR EL HOGY MIT ÍRT B+!!!Kicsit cinikus,de semmi “istencsászár”vagy magas lóról beszéd nincs benne!Leírja a tapasztalatait a SAJÁT,ismétlem a SAJÁT autójával kapcsolatban.Nem mástól hallotta hogy a haverjának a nagyapjának a szomszédjának a főnöke már látott ilyet és az bizony egy fos volt.Sehol nem ír olyat hogy nem kell utána nézni semminek és csak Ő tudja a tutit.
            Egy értelmes dolgot írtál korábban ami az volt hogy a legtöbb komment csak arra jó hogy összezavarja az embereket.
            Ha még ezek után sem érted akkor alapvető szövegértelmezési problémáid vannak és a véleményed is csak annyit ér mint a segglyuk.Tudod,mindenkinek van,de senki nem kíváncsi a másikéra!

  • 2020.04.19. at 11:58
    Permalink

    Egy biztos: az összes autóvásárlási tanácsadó a különböző autós oldalakon mind azt tanácsolja, hogy kerüljük el nagy ívben a TSI motoros autókat, főként akkor, ha azokban már több van, mint 150ekm, és mondjuk 5-6 évre vennénk autót magunknak!!
    Egy németek által készített tartós teszten (6év:2013-2019, 300ekm ) is leszerepelt egy 1,4 TSI motoros DSG váltós Golf: klíma vízbetörés az utastérbe, 150 ezernél DSG váltó csere, 220 ezertől elkezdte enni az olajat a motor, majd teljesítményvesztés, rendellenes hangok, és 287 ezernél dugattyútörés!!!

  • 2020.04.19. at 19:46
    Permalink

    A hozzászólásokból az szűrhető le, hogy akinek Octaviája van (vagy cégesként azt használ) az döntő többségben elégedett vele. Aki meg csak hallott róla, vagy olvasta valahol, az meg tök mindegy mit mond. A neppereknek meg van egy bejáratott dumája és mindenhol azt nyomják. pl.: “nem km-t, meg évjáratot kell venni, hanem állapotot”. Ezzel az a baj, hogy kb. 1%-ban igaz, amikor kifogja a svájci nyugdíjas fogorvos 20 év alatt alig használt autóját 🙂 A másik, meg, hogy kerülni kell a turbo benzinest, szívó benzinest kell venni, mert az a jó. Egyrészt szívó benzines új autót már alig-alig kapni, másrészt meg a franc nem akar gyenge motort, amikor van erősebb turbós.
    Az Octavia esetében elég megnézni, hogy mennyit vesznek belőlük cégek. És ott nem egy autóról van szó általában. Ha rossz tapasztalataik lennének, akkor a következő gépkocsi beszerzéskor más típust választanának. De nem választanak, mert tökéletesen elégedettek az Octaviával.

    • 2020.04.19. at 21:34
      Permalink

      A cégek és a flotta kezelők meddig üzemeltetik ezeket a járműveket?
      Többnyire nem várják meg a 160-180ekm futàsteljesítményt, ami után általában előjönnek a költséges javítások!!

    • 2020.04.19. at 22:16
      Permalink

      A cégek tudod miért “vesznek” (amúgy kb. soha nem vesznek inkább lízingelnek) belőlük annyit? 1. a havi lízingdíj kiadja a matekot (szervizzel, flottakezeléssel stb.) 2. legyen mindenhol elérhető márkaszerviz. (a Ford ezért hasít a flottapiacon pl.) Ha ez a kettő stimmel akkor nagyjából mindegy, hogy Skoda, Ford, Peugeot vagy GrandDragon akármi. Néha előfordul, hogy a flottamenedzser szűklátókörűsége vagy hülyesége kicsit bekavar a sorrendbe de nagy átlagban lesz@rják, hogy milyen típus. A matek jöjjön ki.

      Van garancia, van könnyen elérhető márkaszerviz, van csere- vagy fizetett bérautó. Ebből adódóan olyan rossz tapasztalat nem tud lenni mint egy magánvásárlónál aki önmaga jár utána mindennek és csereautót úgy adnak neki, mint ha a fogukat húznák. Egy szem Kis Pista vs. kiemelt céges ügyfél.

      Másrészt ameddig a lízingcégek megtartják az autókat (a garancia lejártáig vagy minimálisan tovább), addig nagy átlagban bármi képes működni kisebb – nagyobb nyűgökkel, nagyobb, drágább meghibásodás nélkül a kétmilliós Daciától a tizenkétmilliós Vignale Mondeoig. Potenciálisan a legnagyobb és legdrágább hibák, karbantartások pont utána fognak jelentkezni a következő tulajdonos(ok)nál.

      Igen, lehet, hogy egy (DSG) TSI / CR TDI elmegy hiba nélkül három- vagy négyszázezer kilométerig. Vagy nem. Ezt senki nem tudja előre és így rizikót jelent a következő tulajdonosoknak. Nincs is ezzel semmi gond amíg tisztában van vele az ember. Csak sajnos Magyarországon nem az a jellemző, hogy a friss vevő kristálytisztán tudatában van a vásárolt 2-3 millió Forintos használt autójának a potenciális 3-4-500 ezer Forintos javítási költségével.

      • 2020.04.21. at 13:40
        Permalink

        Az valóban igaz, hogy a cégek kb. 4-5 évre terveznek egy autóval, ettől persze lehet eltérés futástól függően. Sokan lízingelnek, de sok amit megvesznek. Az állami cégek megveszik az autókat, és ez a teljes piacot nézve is jelentős szám (pl. rendőrség). Van olyan – elég nagy cég – ahol megveszik az autókat, és a magasabb beosztásban dolgozók használják 0-4 évig, az alacsonyabb beosztásban dolgozók pedig 4-8 éves korig. A nagy cégeknél lehet, hogy van versenyeztetés, de sok esetben számít, hogy az anyacég melyik országban van. A németek szeretik, ha a cégnél német kocsikat használnak. Ebbe a Skoda bele szokott férni, mert pl. a felsővezetők kapnak Passatot, a többiek meg Octaviat. A kisebb cégeknél meg úgy működik, hogy a cég megmondja milyen autót szeretne, ezt megmondja a flottakezelő cégnek, és annak meg pont az a dolga, hogy a kívánt autót biztosítsa. Van olyan ismerősöm is, akinek egy maximum ár volt meghatározva a kocsira, nem érdekelte a külföldi főnökét, hogy milyen autóra költi, és ő Octaviat vett. A Skoda presztizsének nagyon jót tett, hogy sok állami vezető és sok cégvezető is Skodával jár. Így nyugodtan meg lehet jelenni egy újszerű Octaviával, pláne egy Superbbel bárhol, persze előny, ha nem fehér az autó 🙂

  • 2020.04.19. at 21:27
    Permalink

    Fiúk fiúk.. Nyomatékbajnok de traktorhangú dieselek után: cégesen használok egy ilyet 2014 óta, 1,4tsi 7-es dsg-vel. Rossz előítéleteim voltak úgy általában a Skodával, de alaptalan! Teljesen elégedett vagyok, gyönyörűen spontán és jókor vált, “egynégyességéhez” képest meg fog lepni mennyire spontán dinamikus! (a 2013-2016 közöttiek) Sztem ez sokkal jobb kocsi ezzel a motor/váltó párossal, mint amilyennek gondolnánk. Karbantartási költségek: 20ezrenként szervíz 30ezrenként helyett, és.. ..és azért a klímakompresszor és a vízpumpa már cserés lett..120ezer km-nél.. tehát nem mondhatom hogy eddig semmi hiba.. Gyujtótrafó is cserés de 3 hengerrel is hazahozott.. De nagyobb baja nincs! 🙂 Szóval előítélet volt. Mára ott tartok, hogy esetleg majd ki is vásárlom a cégből..! : )
    Messzemenőkig egyetértek előttem szólóval: “Ha mindenkinek csak ennyire “szar” autó jutna sokkal több mosolygós ember lenne”!

  • 2020.04.21. at 08:06
    Permalink

    @Malloy60: Jól van, öreg, akkor most szépen vedd be a gyógyszered. Oké, ügyes fiúcska vagy. Te – és rajtad kívül még nagyon sokan – fittyet hánytok arra, hogy a kiírásaitokat RENGETEG ember olvassa, és köztük lehetnek potenciális Octavia-vásárlók is. Nekik annyi nem lesz elég, hogy van itt 1 db elégedett Octi-tulaj – mert szeretnék tudni a jellemző típushibákat, a gyenge pontokat, főbb alkatrészárakat, stb. Ezt pedig csak úgy lehet kideríteni, ha ÖSSZESSÉGÉBEN nagyobb számú véleményt vizsgálsz meg. Így derül fény a jellemző hibákra. Ha fórumokat olvasok, akkor sem csak 1 tulaj véleményére vagyok kíváncsi – mindegyiknek ugyanakkora súlya van. 1 db véleménynek nincs relevanciája, nem reprezentatív minta. Tetszik érteni? Ha több millió Ft-ot készülök elkölteni, akkor a lehető legalaposabban utánanézek a dolognak, hogy minél kisebb eséllyel járjak pórul. Ez nálad is így van, hiába kaffogsz. Csak a népítélet.hu-n több, mint 40 vélemény van erről a kocsiról, MINDRE kíváncsi vagyok, arra is, aki szívott vele – bármennyire is azt hiszed, te meg a haverod, hogy körülöttetek forog a világ…

    • 2020.04.21. at 16:04
      Permalink

      Látom még mindig nem érted!
      Én is azért olvasom a kommenteket hogy próbáljak infót gyűjteni,HASZNOS infót és nem ostoba hozzá nem értő fröcsögést mint amiből van itt bőven!(Csak halkan kérdezem hogy a korábbi kis fricskád a”lézerpontos német tervezés” “lehet simogatni,becézgetni miközben a trélerre vársz”szerinted értelmes,építő jellegű hozzászólás???)
      Valaki leírja a véleményét,ami véletlenül pozitív te meg betámadod,mindenféle hülyeséget adsz a szájába hogy ezt+azt mondta???Olyan véleményt nem lehet leírni hogy meg vagyok elégedve valamivel???
      Amúgy nem a haverom,kurvára nem hiszem hogy körülöttem forog a világ,de örülök neki hogy Ő legalább vette a fáradtságot hogy megfogalmazza a véleményét(szerintem korrektül) és nem hiszem hogy az Ő hibája hogy az most pont nem ír az aki szopott a TSi-vel.
      Ja és a magas lóról csacsogás pont te asztalod ha “Ezen mit nem értesz, te szerencsétlen?” megszólítással kezded a mondókádat!!!

  • 2020.04.21. at 13:38
    Permalink

    Ez így szokott lenni: akinek még nem volt ilyenje, az mindenféle hírek alapján szidja ezerrel, akinek meg van, az általában szereti, és elégedett vele. Sokan a régi rossz tapasztalatokat szajkózzák, annak ellenére, hogy az újabb generációs motorok már lehet, hogy teljesen más konstrukciók, és nincs is az a bajuk (pl. a Becsületesnepper is állandóan keveri az O2 és az O3 1.8TSI motorját). Az enyém 7. éves 107 ekm-rel, eddig egy akku lemerülésem volt, meg ezzel gyanúsan egyidejűleg egy zár elromlás, de azon kívül semmi. Hajtom rendesen, sokat megyek 2 kiló felett, de semmi olajat nem fogyaszt, igaz 15 ezrenként cserélek. A legjobb kocsim, ami valaha volt. Tágas, kényelmes, megy, mint az állat, élvezetesen vezethető, és nincs vele baj. Nem értem ezt a fröcsögést. Újonnan, és jó pár évig nagyon jó kocsik ezek, utána majd kiderül. Ha meg használt autót kell, hogy vegyen valaki, mert nem tud újat, és nem tetszik ez neki, ne vegye! Azért köpködni valakit, mert ilyenje van, és nem volt vele baja és szereti, elég nagy ostobaság.

    • 2020.04.21. at 13:52
      Permalink

      Kb. erről van szó. Akinek Octaviája van, az elégedett vele. Ez azért is nagy szó, mert a legtöbb embernek nem saját autója, hanem céges (5 új Octaviából 4 céges). Vagyis nem ő választotta, hanem kapta, így lehet, hogy kezdetben még a szimpátia sem volt meg, mert mondjuk jobban szeretett volna egy VW-t vagy egy Fordot, vagy jobban tetszett a Mazda formája, vagy tök mindegy. Használat alapján meg szinte mindenki legalább azt mondja, hogy ha a jövőben ennél rosszabb kocsija nem lesz, akkor minden rendben. Én nem nagyon találkoztam még olyannal, aki saját tapasztalat alapján rosszat mondott volna az Octaviára. Amelyik autóban meg 300 ezer km. van, ott már tök mindegy milyen gyártmány, mindegyik lutri. Ja és a Becsületesnepperben meg az a legviccesebb, hogy valahol nagyon beakadt neki a japán szívó benzines, de ennek ellenére hosszú-hosszú ideig egy Skoda Fabiaval járt 🙂 …. lehet még most is, ….. de nem tudom.

    • 2020.04.21. at 16:59
      Permalink

      Ajjaj Bátyja ebbű baj lesz!
      Egyáltalán mit képzelsz hogy itt magasztalod az autódat?!
      Szállj le a magas lórú,osztán gyorsan valami rosszat is írjál az autódról,mert ha csak dicséred félrevezeted itt a negatív információra éhes jónépet,azt kapsz a pofádra! 🙂

      • 2020.04.21. at 17:50
        Permalink

        Öreg, ha észrevetted, nem xaroztam az Octaviát és azt sem írtam, hogy jó. Mindössze annyit írtam – az értetlen, buta fejed miatt némileg szájbarágósabban -, hogy ÖSSZESSÉGÉBEN nézve én rizikós vételnek ítélem meg, semmi pénzért nem kéne és másokat is igyekszem róla lebeszélni(szerencsére ilyen téren nincs sok dolgom, az értelmesebbje feléri ésszel, hogy ne vegyen :D). Gondolom, neked Szörényi András, Göbölyös Zsolt vagy Vályi Pista is “hiteltelen”, mert közvetett úton, kérdezősködés útján szerzik a kocsikról az infókat. Valamiért mégis csak rajtuk csüng a fél ország… Természetesen ők csinálják jól, nem a hozzád hasonló pulpitusról ugató majmok, akik el akarják mismásolni, ha az imádott kis kedvencükkel gond van…

        • 2020.04.21. at 20:53
          Permalink

          Teszek még egy próbát,de már félve mert úgy érzem kezdek lesüllyedni a szintedre.
          Nem a netről összekukázott véleményeddel van a gond,nem érdekel hogy szarozod vagy sem az Octaviát!A gond az hogy már megint személyeskedsz és MEGUGATOD azt aki véletlenül,KULTÚRÁLTAN még egyszer leírom csak neked:KULTÚRÁLTAN jót mer írni arról amit te nem tartasz annak.
          Amúgy te mint netes megmondóember,ilyen értelmi szinttel,milyen alapon beszélsz egyáltalán le vagy rá bárkit is valamire amivel az égvilágon semmi tapasztalatod nincs?!Korábban is írtam hogy szövegértelmezési problémád van:NINCS TSi-m,nem is tisztem hogy védjem vagy ekézzem ezt a technikát,az OSTOBASÁGODDAL van gond!

  • 2020.04.23. at 16:54
    Permalink

    Bocs hogy beleszólok de lenne egy kérdésem
    Csalfa!!! Hány Octaviád vagy VW vagy esetleg hány német autód volt (vagy van) és hány km-et vezetted eddig hogy ilyen nagy szakértelemmel és és felhalmozott tapasztalattal megmond hogy csak a japó a fasza.
    Csak azért kérdem mert nekem az elmúlt 30-évben volt mindegyikböl (igen Toyota is Mazda 6-is Mitsu is ) de kurvára nem éreztem semmivel sem jobbnak (pláne miután 130000-km nél a land cruiser elfujta a 3-as dugót 1.2 mill mondjuk az opel 1.6 sidi 78000-nél de legalább megusztam 850-böl)
    Úgyhogy a véleményem az hogy mind egy szálig fostalicska ha belenyúlsz rá ba….tál ha nem akkor meg megy mint a duracell nyúl.
    Szerintem azt kell venni ami tetszik mert az az egy dolog ami biztos. És ha legalább tetszik akkor nem annyira fáj ha rá kell költenem mert utána kárpótol.

    • 2020.04.23. at 19:41
      Permalink

      Láthatólag komoly szöveg értelmezési problémáid vannak, így a hadd legyenek kétségeim véleményeddel kapcsolatban. Akinek már a leírt szöveg értelmezése is nehézséget okoz, hááááát…

    • 2020.04.23. at 21:58
      Permalink

      Megkérdezhetem, miért kommentelgetsz női név alatt egy autós oldalon, ráadásul ellenállhatatlan önbizalommal? Na, ennyire vagy komolyan vehető :DDD

    • 2020.04.24. at 21:14
      Permalink

      Teljesen egyértelműen leírta, sőt ki is emelte, hogy nem a saját tapasztalatai, hanem az eddig tartós tesztek, felhasználó vélemények, vevőelégedettségi felmérések és autószerelők, tesztelők véleménye alapján állítja azt amit. Erre te rákérdezel, hogy hányat vezetett közülük.
      Nem figyelsz vagy csak kötözködsz?

  • 2020.04.25. at 14:45
    Permalink

    Elnézést ha valakit megbántottam
    De én átolvastam megint a hozászolásokat és nem lehet nem észre venni az elfogultságot márpedig az a legnagyobb baj hogy úgy osztjátok az okosságot hogy valós tapasztalatok az adott típussal 0.
    Én is halottam már olyat hogy ez szar az szar ez ku..va jó az fasza de soha ismétlem SOHA nem döntenék egy számomra ismeretlen net huszár véleménye alapján. Pláne ha semmi saját tapasztalata nincs az adott tipusról csak fröcsög. Viszont ismerek legalább 3 olyan embert akik bérautókal foglalkoznak és csak Octáviával . Szerinted kinek a véleményére halgassak?????

    • 2020.04.25. at 23:35
      Permalink

      Valószínűleg minden típussal meg lehet szívni. Persze vannak fokozatok. Az is igaz, hogy az újonnan kifejlesztett típusokkal is vigyázni kell, mert a tesztidőszak után a valós felhasználói tapasztalatok alapján is javítanak az autón, így érdemes 1-2 éves konstrukciót választani.
      Nekem eddig szerencsém volt, mert soha semmi komoly gondom nem volt az autóimmal. Igaz, hogy újat, vagy 10.000km alatti futással vettem őket.
      Most viszont megszívtam, de nagyon, pedig átlagban jó nevű és megbízhatónak tartott típust választottam a Hyundait. Persze él a kiemelkedő 5 év km korlátozás nélküli garancia meg minden, de azért ezt nem vártam volna.

      • 2020.04.26. at 11:16
        Permalink

        Új autónál a gari a lényeg, a többi csak duma alapjában véve. Amikor a használt Vengákat néztem az asszonynak akkor tűnt fel hogy a 7 év nem mindenre elég, persze az 5 év is kiemelkedő, ahogy írtad, én a Volvónál a plusz három évre valami 1700 eurót fizettem összesen.

        Tervezési hiba volt vagy nem bírta a hajtást?

        • 2020.04.26. at 16:58
          Permalink

          A gyújtással volt kétszer is probléma.
          2018 nyarán szétment a motor Horvátország közepén (teljes motor és katalizátor csere), most karácsonykor meg leállt egy henger (komplett gyújtótrafó és gyertya csere). Alig tudtam hazavergődni.
          A szélvédő gyártási hiba miatt behomályosodott, így már azt is kellett cserélni.
          Mondtam a szervizben, hogy szerintem péntek 13.-án gyártották az autót. 🙂
          Egyébként a Hyundai mint cég hozzáállása a problémákhoz példa értékű volt.

          • 2020.04.27. at 22:28
            Permalink

            A katalizárort miért?

            Mondjuk az sosem baj ha új dolgokat kap az ember gariban, én nemrég (4 évesen 130e km-rel) új kuplungot kaptam, leginkább azért mert a márkaszervíz sosem reszelget csak cseréli a legnagyobb közös többszöröst :). De legalább nem volt felesleges a garihosszabbítás (sajna lendkerék nem járt hozzá, pedig úgy lett volna jó buli).

            A lényeg szerintem az hogy hogy állnak a hibához, mert mindenkinél előfordul. Na jó csalfa sosem hibázik 🙂

          • 2020.04.29. at 23:38
            Permalink

            A katalizátort azért kellett cserélni, mert állítólag a gyújtás kimaradás miatt üzemanyag jutott a kipufogóba, ami felrobbantotta a katalizátort. Így eltömődött a kipufogó és szétnyomta a motort.

  • 2020.04.25. at 15:01
    Permalink

    Azt simán mondhatod vagy mondhatom hogy nem tetszik mert sok rosszat hallotam róla vagy nem tetszik mert mert más az izlésem de ennyire szemellenzős korlátolt véleményt már nem lehet komolyan venni.
    Azzal meg kár jönni hogy világ szinten melyik fogy jobban mert jelenleg az EU-ban vagyunk és itt ez jobban fogy.
    Ja csak szolok hogy nincs Octáviám és tervben sem szerepel és nincs (jelenleg) egyetlen vw-csoportos autóm sem.

    • 2020.04.25. at 17:16
      Permalink

      Kár jönni? Tényleg? Látszik, hogy abszolút dilettáns vagy, akár nő, akár férfi. Amelyik márka Kínában nincs jelen vagy gyenge lábakon áll, az cudar jövő elé néz, ha egyáltalán megéri. Olvass Várkonyi Gábor-posztokat. A márka fennmaradása, jövője kapcsán kell a globális helyzet elemzése. Ez pedig egy szórakoztató oldal, a legkevésbé sem szakmai, ezt vedd figyelembe. Az pedig dicséretes, hogy 3 bérautókkal foglalkozó embert is megkérdezel: ez azt jelenti, hogy mélyre ásol. Így kell csinálni, én is ezzel kapcsolatban próbálom felnyitni az emberek szemét. Nem kevés pénzt készülünk elkölteni, járjunk már alaposan utána a dolgoknak, mielőtt eltapsoljuk…

  • 2020.04.25. at 20:17
    Permalink

    Úgyérzem rosszul fogalmaztam nem azt gondolom hogy nem számit a többi piac hanem azt probálom elmondani hogy az europai stilus és elvárás nem ugyanaz mint a kinai vagy usa ha jobban megnézem azok a japán és koreai vagy usa autok fogynak amit europában terveztek (nem a technikára hanem a dizájnra gondolok) vagy europai dizájnereket alkalmaztak és nem sporolták el a lényeget. Mert valjuk be például egy subaru (föként a wrx)vagy egy evo vagy akár vti esetleg egy prius müszakilag egy mestermű de olyan igénytelen a bele mintha a szovjetuniobol jött volna én erre gondoltam amikor azt mondtam hogy azt veszem amelyik tetszik és nem tervezek többb mint 4év mert akkor már eladom (nem azért mert szar hanem azért mert unom)Egyébként én úgytudom hogy a kina piacon nem ál rosszul a vw-csoport és egyik német prémium sem. Söt ugy tudom a BMW és a Daimler is megél az amerikai piacon. Szerintem az europai gyártók közül leginkább az olaszok vannak bajban mert még ithon (europában) sem nagyon fut a szekerük (talán csak a kisautokal ) De hogy a lényegnél maradjak szerintem az octavia és vw többi konszerntárs nem ördögtöl való.(bár a seat SZERINTEM nem fogy)
    És még valami lehet hogy rosszul fogalmaztam nem személyeskedni akartam hanem a véleményem mondtam el. Ha magadra vetted akkor bocsi.

    • 2020.04.25. at 21:31
      Permalink

      Na, ezek után akkor kijelentem: nem vagy egy reménytelen eset. Nagyon ritkán tapasztalok itt ilyen fordulatot pozitív irányba. Érdeklődéssel fogom figyelni ezután a hozzászólásaidat…

  • 2020.04.26. at 19:30
    Permalink

    Menö. Na erre gondoltam amikor azt mondtam hogy ha bele nyulsz akkor szarral meszeltek de hála istennek a gari akkor megoldotta és sajna ilyen bármelyik tipussal elöfordulhat ezért szokták mondani hogy az élethez is kell egy kis szerencse.De gondolom ezek után sem akarod lehuzni mert egyébként meg szereted azt az autód és pont ezt probáltam mondani.

    • 2020.04.26. at 22:27
      Permalink

      Igen szeretem, mert szerintem nagyon jól néz ki, gyors, erős és olyan a hangja mint egy raliautónak.
      Viszont a kedvencem a TS Corolla marad. Azt is újonnan vettem, de 15 év és 310.000km alatt még nem kellett benne csalódnom, holott 8300-at pörög a motorja. 🙂

  • 2020.04.26. at 19:46
    Permalink

    Persze hogy szaroznak az újak gyors fejlesztés (hamar munka sose jó) kevés teszt és mire kidobják forgalomba fél év mulva valami agyament új környezetvédelmi vagy teljesitményalapu szabályozást talál ki.Oszt lehet tákolni hogy beleférjen. Nekem 3 db transitom dolgozik 2019 03-hó 2019 07-hó és 2019 11-hó a 11-havinak már más a motorkód. a leg öregebbe edig 2x cseréltek injektorokat.
    De meggyözödésem (és tapasztalatom) hogy az elsönél valamit el ba…tak (ráadásul úgy cserélték hogy nem volt semmi baja de a visszahivás miat kicserélték)mert háromszor vittem vissza hogy gyenge lett és rángat kis fordulaton álitolag kicserélték mégegyszer és újra kódolták azóta fasza.
    Mondtam a szervizeseknek ha mégegyszer hozzányulnak a tudtom nélkül agyon ütöm öket.

  • 2020.04.30. at 00:45
    Permalink

    @menő: Egy gyors guglizás alapján úgy tűnik, nem egyedi eset, volt ahol még Koreába küldték a motort bevizsgálni. Viszont ha egy vadiúj motort kaptál akkor még jól is jártál vele a végén.

    • 2020.04.30. at 09:35
      Permalink

      Látod, ezt ugatom mindig: önmagában a személyes tapasztalat lótúrót sem ér. Akkor van relevanciája, ha kiderül, hogy a jelenség tömeges: akkor számolni kell vele, kockázati tényezőként kell kezelni. És bármennyire fáj a kis egódnak, így van ez apád 146-os Alfájával meg az akármilyen Volvóddal is. Valamiért engem okolsz azért, mert az agyrágó bogaraid már régóta nem találnak élelmet…

      • 2020.04.30. at 14:43
        Permalink

        Szerintem téged beoltottak józan szövegértés ellen… Tényleg nem vagy képes pár alapvető mondatot értelmezni?
        Vagy ezzel most menőt akarod vigasztalni, hogy az ideológiád alapján ő akkor is jól választott? Tényleg nem értem mit akarsz a fentiekkel mondani…

        • 2020.05.01. at 09:01
          Permalink

          Menőmanó egy pozitív példa(amúgy is az egyik legintelligensebb hozzászóló), mert feléri ésszel, hogy a lyukrafutása miatt nincs értelme az egész koreai autóipart a neten alázni, “ne vegyél koreai szemetet” jelmondattal. Ugyanígy nincs értelme egy pozitív példa alapján a világba kürtölni, hogy az a márka mennyire szuper és hogy nincs nála jobb – ezzel másokat vezetsz félre. Te is tudod, bármennyire is sötét vagy, hogy az autóipar nem követi le az emberi természetet: nem az van, hogy ha 1 jó, mind jó, és ha 1 rossz, akkor mind rossz abból a márkából/attól a gyártó nemzettől. Menőmanó helyében Hyundai-fórumra regelnék, kiírnám, hogy jártam, és a klubtagok segítségével talán kiderülne, mennyire elterjedt az eset(nyilván nem itthon, hanem külföldön).

          Nem akarok Menőmanó nevében beszélni, de ennek a sztorinak biztos nem az számára a tanulság, hogy “baxxus, VW-t, Opelt, Fordot, Peugeot-t vagy Renault-t kellett volna venni, azokkal nem jártam volna így”. Már régóta fórumozik, ennyire már én is ismerem…

          • 2020.05.01. at 10:23
            Permalink

            “Nem akarok Menőmanó nevében beszélni, ” de igen visszatérő szokásod hogy mások nevében beírod azt amit az illető sosem mondott, és vagy a te agyad nem képes felfogni amit más írt vagy így próbálsz manipulálni (a Facebookon bátrabb vagy mert az gyorsabban tovaszáll).

            Te itt azt akarod mondani (megint más nevében ), hogy akkor sem lett volna szabad W-t, Opelt, Fordot, Peugeot-t vagy Renault-t venni, mert az biztos még rosszabb.

            Vagy nem vagy hajlandó elolvasni amit írt vagy bezár az agyad az információ előtt.

            “Menőmanó egy pozitív példa” úgy érted nagy japófan? 🙂 Úgy tűnik azért annyira nem hogy a saját pénzét eljátssza egy Toyotára ami nem tetszik neki. Itt ez egy alapvető különbség köztetek, hogy ő nem kibic aki ideológia alapon osztja az észt, hanem lett egy komolyabb össszeget a Hyundainak egy új autóért.

            Amit írt elsőre én nem értettem (miért a katalizátor) és rágugliztam, ott az infó a fórumokon, nem egyedi eset. Fanbojkodni biztos jók a fórumok de új autók esetén a gari a lényeg, és hogy miként áll hozzá a garihoz a cég.

          • 2020.05.01. at 23:39
            Permalink

            Csalfa!
            Valóban jól látod. Újra meg merném venni ezt az autót (inkább mint pl. egy Golf GTI-t), mert a márka találkozón (a Hyundai Michelisz Norbival szervezett egy találkozót az Euroringen) több tulajjal beszélve (kb. 30-35db autó van az országban eddig) és a sport részleg vezetőjével is konzultálva azt az információt kaptam, hogy egyedi esetről van szó.

    • 2020.05.01. at 23:44
      Permalink

      Annak idején 2018-ban én is próbáltam keresni valamit a hibáról, de nem találtam semmit.
      Az enyémet biztos elküldték bevizsgálni, mert mondták a szervizben, hogy elszállítják a központba.
      Külön Koreából kellett motort rendelni a pótlásra, amire 3 hetet kellett várni.
      8.900km-nél cserélték a motort, így nem jártam annyira jól, mintha pl. 50.000-nél cserélték volna. 🙂

      • 2020.05.02. at 00:37
        Permalink

        Azért arra ne építs hogy “őszintén” bevallják hogy konstrukciós hibás egy modell amíg nincs visszahívás, ahhoz meg túl kevés N-es készült.

        Amúgy biztos klassz lehet a hangja, pár éve az Alpine hangját imádtam amikor tesztútra vittem, sok minden ki tudnak hozni a hangmérnökök egy négyhengeresből 🙂

        A másodiknál nem lett baja a motornak? Ugye nem jöttek azzal hogy nem hajtod rendesen? 🙂

        Az első eset után engem jobban feszélyezne az a gyújtáshiba, minthogy csak 9000-km-t fiatalodott a motor, bár igaz, lehet még kijut majd egy újabb a gari végéig 😛

  • 2020.05.01. at 15:16
    Permalink

    Zöld: na, idefigyelj, most már tényleg kihúzod a gyufát. Normál esetben az embernél az autóvásárlást komoly kutatómunka előzi meg, informálódsz, mit érdemes megvenni és mit kerülni. De nálad? Olyan, mint a lottósorsolás: be a neveket egy gömbbe, megpörgetjük, aztán elfordítva a fejünket, belenyúlunk és azt vesszük meg, ami a kihúzott fecnin áll. Minden határon túlmegy, hogy ezt a magatartást itthon terjeszteni akarod. Hogy nem érdekes, a márkák addig mit tettek le az asztalra, mindegyik egyenlő eséllyel indul. Hol marad az emberi faktor, a bizalom megléte vagy a teljes hiánya? Ha egy kínai márka valamely típusa nálad egy próbakörön bizonyít, akkor teleömlenged majd a netet, hogy “Kína megérkezett, nem kell már tőlük félni”? Az agyam lehajítom tőled…

    Ja, Menőmanó esetéhez visszatérve: nem ti ugattátok PPGergővel magas lóról, hogy minimálisnál is kisebb az esélye, hogy egy friss autó úton hagyjon? Erre is nagyon sok példát találnál, de lusta vagy utánanézni, mert alapból úgy vágsz bele minden eszmecserébe, hogy a másiknak NEM lehet igaza…

    Az meg biztos elkerülte a figyelmedet, ahogy az európai márkákat rendszeresen froclizza(pl. “fosvágen”), elnézést, hogy ebből én azt szűrtem le, hogy nem bízik bennük. Biztos mást kellett volna…(???)

    • 2020.05.01. at 22:27
      Permalink

      Hát lássuk csak, kb 30 éve kezdtem el autós újságokat venni, és gyűjtöttem katalógusokat. Kb 20 éve járok autószalonokra, 6-8 éve rendszeresen, ott pedig Igyekszem amennyire lehet minden érdekességgel megismerkedni (és ezt igyekszem jól dokumentálni 🙂 http://egzostive.com/category/hungarian/rendezvenyek/ ). Szóval igyekszem általánosan képben maradni, ezen felül 3-6 évente veszek egy-egy új autót amihez külön el szoktam menni kereskedésekbe (úgy hogy pl az X3 18d miatt 50km-t mentem a BMW raktárába, mert a kereskedőhöz tovább tartott volna kihozni), üléspróba tárgyalás, és minden váráslás előtt átlag egy tucat autó kipróbálása, majd (újra)konfigurálás az első ajánlat után, tárgyalás mind a kereskedővel mind életem párjával.

      Azt hiszem ezzel az átlagnál többet foglalkozom autókkal, az átlagosnál picit alaposabban utána nézek egy új autó vásárlásának. Nyitott vagyok minden márkára, Alfától Infinitin és Lexuson át Volvóig sok mindent ki is próbálok ami kicsit is szóba jöhet esélyt adok neki. Nem hiszem hogy itt a kommentelők sokan vezettek ennyi és ilyen sokféle autót, most azon felül hogy már fizetős körben Gallardót, Dodge Vipert, Ferrarit.

    • 2020.05.01. at 22:56
      Permalink

      Te itt nagyon pökhendi módon osztod az észt, pedig a kommentek alapján rendszeresen az jön le, hogy egyszerű dolgokat (pl szimpla kommenteket) nem vagy képes értelmezni. Persze ez nem zárja ki, hogy ne lehetnél sikeres, mégis én inkább érzem azt a fajta ostoba agresszivitást, ami egy olyan emberből ered, aki nem érti sem az élet sem a világ dolgait.
      De ha mégis rosszul mértem fel, légy szíves oszt már meg velünk, hogy milyen komoly autóvásárlási tapasztalattal bírsz, hogy ennyire magabiztosan hirdeted itt a véleményed. Vettél már egyáltalán új autót? Vagy legalább használtan valamit? Hány féle autót próbáltál ki mielőtt kiválasztottad? Vagy még sosem vezettél bármi mást apu autóján kívül? Azon kívül, hogy a netről guberált baromságokat osztod rendelkezel bármilyen személyes tapasztalattal?

      • 2020.05.02. at 08:20
        Permalink

        Ha nem gond, nem fogom itt neked az élettörténetemet leírni 😀 Rájöttem: neked nem velem van bajod, hanem a komplett autós újságírói szakággal – náluk bevett dolog, hogy közvetett infók alapján írnak cikkeket, mégis százezrek csüngenek rajtuk. Ha neked pl. ez hiteltelen, akkor van baj a toronyban:

        https://www.vezess.hu/hasznaltauto-tesztek/2020/04/29/hasznaltauto-fiat-stilo-192-hasznaltan/

        Vagy csak akkor hiteles, ha Szörényi Úrnak volt/van Stilója? LOL 😀

        A kis “kérdőíveden” meg hangosan felröhögtem. Ki a túró vagy te, hogy engem felkérdezel? “Netről guberált baromságok”??? Na, erről beszélek. Kiskirálynak képzeled magad, mert próbaköröket teszel. Amikor egy szakértő autóvásárlási tanácsokat ad neten, rá ne hallgassak, csak rád, mert te vagy az atyaúristen? Nekem te is a neten vagy, baxki. Itt látom a monitoromon, amiket írsz. Jézusom, azt a korlátolt, *moderálva* mindenségit… Tegyél egy szívességet, öreg: tudod, mire gondolok 😀

        • 2020.05.02. at 11:22
          Permalink

          Már megint nekem akarsz betudni olyan dolgot, amihez semmi közöm, a tudatlanság, a pökhendiség és az önjelölt világ-megváltó szerep mellett talán ez a legbosszantóbb dolog benned (leírom sokadszor, hátha egyszer felfogod).

          Azt sem teljesen értem, hogy miért linkeled be azt a cikket, nekem úgy tűnik hogy személyes tapasztalatai vannak az autóval, amellett hogy specialitása a használt-tesztek írása.

          Tulajdonképpen nem lep meg hogy nem vagy képes érdemi autós múltról beszámolni, csak azt nem értem akkor miért nem macskás oldalakon osztod az észt.

          • 2020.05.02. at 15:11
            Permalink

            Semmihez nem értesz, ami autó, ez a gond… Veled ellentétben nekem semmi titkolnivalóm nincs, vállalom magam, te is láthatod – nálad viszont az se derül ki, ki vagy, semmit nem vállalsz magadról, lehet, hogy valaki másnak a bőrébe bújtál vagy kamuprofillal tolod, a profilképed egy ócska dummy, baxmeg… Lehet, hogy nem kéne ezek után a hitelesség élő szobrának beállítanod magad 😀 A legnagyobb szája mindig a kamuprofilos senkiknek van…

            “Specialitása a használttesztek írása” Ne csináld már, több ezer ilyen cikket írt már, szerinted mindegyik bennük szereplő autót birtokolta már!? Hallomás vagy utánaolvasás útján tájékozódik, pont ahogy te a szocialista autóiparról… És ez elvileg ördögtől való, tilos, üldözendő, égetni való…

            Az önjelölt világmegváltó te akarsz lenni, te írtad, hogy a neten minden baromság, csak az nem, amit te írsz. Én vagyok pökhendi? Kettőnk közül ki vállalja az arcát, az adatait, ezzel ki vállal nagyobb rizikót? Én… Te meg megbújsz egy dummy mögött, van egy szinte kitöltetlen adatlapod és az autós világ istenének hiszed magad. Nagyon elkezdted feszegetni a határokat…

    • 2020.05.02. at 17:54
      Permalink

      Néhány éve rendszeres volt a 100 fölötti kommentszám, akkor sokkal többen csépeltük egymást. Gondolom, hozzá se kell tennem, hogy az eredeti autóteszttől már pár hozzászólás után elkanyarodtunk…

      • 2020.05.02. at 20:32
        Permalink

        Te,ba+ Te kanyarodtál el rögtön az elején rossz irányba!!!

        Az első beírásod csak egy nulla fricska,azután a következőben kiosztod az első értelmes kommentelőt aki a saját autójáról ír(neked nem tetsző pozitív véleményt…).
        A többi írásodban csak személyeskedsz,olyan szarságokkal dobálsz amik el sem hangzottak
        (mondjuk a szöveg(NEM)értésedet már kiveséztük)
        Puffogtatod itt az internetről informálódásos okosságodat,de azt már nem veszed tudomásul hogy a net a pozitívumai mellett,egy irdatlan nagy pöcegödör is egyben ahol mindent fenntartásokkal kell kezelni vagy el kell osztani kettővel…

        A kommentszekciónak az értelmes,javarészt saját tapasztalaton alapuló véleményekkel kellene tele lenni és nem egymás csépelésével(a te szavaid)kellene foglalkozni!

        • 2020.05.03. at 08:23
          Permalink

          Ez MÉG MINDIG egy szórakoztató oldal, a legkevésbé sem szakmai. A TotalCar alternatívája. Olyan dolgokat látsz bele, amik sosem léteztek. VEDD MÁR TUDOMÁSUL: HA VALAKI TÖBB SZÁZEZER VAGY MILLIÓ FT-OT KÉSZÜL KIADNI AUTÓRA, MÉLYRE FOG ÁSNI, NEM FOG 1-2 VÉLEMÉNNYEL MEGELÉGEDNI, TÍPUSHIBÁKRA, GYENGE PONTOKRA KÍVÁNCSI, MERT SZERETNÉ A LEHETŐ LEGKISEBBRE CSÖKKENTENI A KOCKÁZATOT!!! Felfogod, vagy nem értesz magyarul? Egy-két autó mióta mutat reprezentatív mintát? Mióta mutat bármiféle tendenciát? Hagyom, hogy ezeken elgondolkozz, de szerintem reménytelen eset vagy…

          • 2020.05.03. at 12:47
            Permalink

            Az hogy ki a reménytelen eset,hát az a te szádból elég viccesen hangzik…

            Már többször kihangsúlyoztad hogy ez egy szórakoztató oldal.Ez még igaz is lehetne,de ha egy használt autó tesztet vagy jelen esetben egy gyenge leírást olvasok akkor azt azért teszem mert kíváncsi vagyok a típusra.Mert lehet hogy ilyenre szeretnék elverni egy valag pénzt és innentől már nem csak pusztán szórakozásból olvasom az ilyeneket.

            És akkor befejezésként én is kiabálok egy kicsit:ÉRTSD MÁR MEG HOGY NEM A VÉLEMÉNYEDDEL VAN A PROBLÉMA,HANEM A FRÖCSÖGŐ STÍLUSODDAL MEG HOGY FOGYATÉKOSAN MEGMONDÓEMBERT JÁTSZOL ÉS MEGUGATOD AZT AKI NEM ÉRT VELED EGYET!!!

          • 2020.05.03. at 13:45
            Permalink

            Ja,és a nagy INFORMÁLÓDÁSODDAL,MÉLYRE ÁSÁSODDAL,UTÁNAOLVASOTTSÁGODDAL oszd már meg légyszi a tudásodat a TSi-vel kapcsolatban velem,velünk már akit érdekel!Ha jól számolom 16 éve van a piacon,történt egy két változás,módosítás.

            És NE általánosságokat puffogtass hogy szar meg fos meg hogy rizikós vétel,a net tele van az ilyenekkel aztán ha rákérdezel -Hogy most akkor mi van?- mindegyik csak pingvinezik hogy ezt+azt,ettől+attól hallotta.

  • 2020.05.02. at 21:20
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!

    Úgy látom sok hozzáértő embert fújt itt össze a szél! Jómagam is sokat gondolkodom azon mit érdemes venni, de pont úgy mint máshol itt is nagyrészt csak a szar, fos, stb. megy. Aki úgy érzi képben van írjon már néhány alternatívát erre az Octavia kombira. De komolyan, mit lehet kapni használtan 3,5-4 millió környékén ebben a kategóriában ami jobb, megbízhatóbb, költségkímélőbb megoldás?? Mi pár éve egy Focus kombi mellett döntöttünk, eddig elégedettek vagyunk vele. A másik komoly kérdésem, hogy hol találni hiteles információt arról, hogy mi az ami megbízható, nem lutri?? Mert ugye sokan írjátok hogy alaposan utána kell nézni ennek, alaposan utána kell nézni annak. Hol?? Hasonló fórumokon??

    • 2020.05.02. at 22:24
      Permalink

      Ha lusta vagy márkafórumra beregelni, és bírod a németet nekem hasznosnak bizonyultak a német motor-talk fórumai (nemcsak német márkához, pl Volvóban nagyon erősek), de minden márkának megvannak a saját forrásai (pl az hazai Alfaamore pl a motor talknál is erősebb és magyarul van minden infó).

      • 2020.05.03. at 01:32
        Permalink

        @csalfa 15:11
        „Semmihez nem értesz, ami autó, ez a gond…” Veled ellentétben én elmentem megnézni és/vagy kipróbálni dolgokat. Aztán elkezdtem blogot írogatni és az Autósságok a csúcson évi 100.000 ember nézett meg. Aztán amikor ráuntam, beletanultam a honlapkészítésbe és folytattam angolul, az egzostive-ot pedig az első teljes évében 60.000 látogató nézte meg, a cikkei pedig rendszeresen kerülnek ki a Drivetribe cimoldalára (legutóbb épp tegnap). Írtam jól dokumentált beszámolókat olyan kocsikról amit te talán még sosem láttál élőben, és olyan helyekről ahol nem sok kommentelő járt.

        Ezeket mind elég jól dokumentáltam, fényképekkel (pl a tesztautókat igyekeztem mindig ugyanott fotózni (az elején pl a saját garázsom előtt)). Elég sokat leírok és dokumentálok (pl az S40-esem eladását kvázi élőben közvetítettem). Az, hogy ez sem jut el az agyadig ne legyen már az én problémám.

        Persze ha onnan nézzük, nem vagyok autómérnök sem újságíró, ha ez csökkent a fenti érdemeken ám legyen.

        De az hogy kiteszed valakinek egy képét egy FB profil mellé egy macskával semmivel nem tűnik hitelesebbnek, én sem adok ki teljesen mindent magamról, de szerintem lényegesen többet mint te.
        Mivel te egy profilképen kívül semmi mást nem adsz nekünk, az ostoba és megalapozatlan ideológiákon túl. Úgy tűnik nincs semmilyen személyes tapasztalatod autókkal és nem is igazán akarsz szerezni, mintha félnél attól hogy megdőlnek az elméleteid…

        • 2020.05.03. at 08:14
          Permalink

          Még mindig hidegen hagy a hencegésed, mintha azt várnád minden alkalommal, hogy hódoljunk be neked. Koronát is viselsz? 😀 Nem vitatkozom egy fantommal, akiről senki se tudja, kicsoda, sehol nem vállalja az arcát, a Grün Zoltán név is gyanús, hogy kitalált… Totál képtelen vagy felfogni, hogy 1 db tapasztalat semmit sem árul egy az adott autóról, hiába kürtölöd vele teli a világot: nem mindegy, milyen motoros, nem mindegy, gyártás eleji vagy végi , nem mindegy, milyen váltós, és az sem derül ki, mennyire egyenletes a gyártási minőség vagy épp mennyire ingadozó. A típushibákról meg szintén gőzöd nincs, mert ahhoz olvasni, kérdezősködni kell, mivel statisztikai minta kell hozzá…

          Valamiért rákattantál arra a szerencsétlen macskára, te hiteltelen fantom… A kedvedért majd lecserélem a képet egy fagolyóra, hogy esetleg el tudj filózni, mit csinálnál vele egy gumiszobában…

          • 2020.05.03. at 13:31
            Permalink

            A reakciódból nekem az jön le, hogy te vagy az egyetlen aki egyáltalán semmilyen érdemi tapasztalttal nem bír. Ugyanakkor te vagy a leghangosabb, kiosztasz személyes tapasztalatokat leíró hozzászólókat, mert nem passzol az ideológiádba.

            Amit írtam azok egyszerű tények rólam (számadatokkal, de látom ez se mond neked semmit), amivel azt kívántam illusztrálni, hogy különösebb insiderség nélkül is könnyen gyűjthet az ember valódi tapasztalatokat de úgy tűnik ez nem jut át a furcsa lila ködön ami az agyadat körbeveszi.

            A kamuprofilról pedig annyit, hogy a Facebook igyekszik ellenőrizni mindenkit, az enyémet is lecsekkolták.

  • 2020.05.03. at 07:41
    Permalink

    Udvozlet!
    A sok adok-kapok mellett egy rovid bejegyzes az autoval kapcsolatos tapasztalatokkal.
    Egy 2015-os rancfelvarras elotti 2.0-s dizel, kezivaltos kombi hasznaloja (ceges auto) voltam. A 4 eves lizing vegen kozel 180.000km-rel adtam le az autot es mondhatom pozitiv elmenyekkel.
    Az egyutt toltott ido alatt egyszer sem hagyott cserben, 30.000km-ent megkapta a kotelezo szervizeket (hogy ott mindent mindig megcsinaltak-e sajnos nem tudom leellenorizni).
    Jol ment, jol fogyasztott (az emlitett futasra ~5.6l/100km atlag jott ki, nem kulonosebben sporolva) es mondhatni kenyelmes volt. Ez utobbi azert is lenyeges mert 197cm magassag mellett egy tores javitas alatti 1.5 heteben az aktualis Passsat modellt hasznalhattam csereautokent. Es bar a Passat elvileg kivul-belul nagyobb, a kozepkonzol szepen amortizalta a terdem, hiaba a kenyelmes fotel, de megsem adta ki..
    Lehet, sot biztos az Octavia nem olyan csilli-villi mint egy Passat, de ilyen szempontbolnekem speciel megvaltas volt visszaulni az Octaviaba (okes, a 190 lovas Passat +40 loerejet es az automata valtojat meg el tudtam volna viselni 😉 ). Szoval az egyutt toltott ido alapjan en csak ajanlani tudom annak aki ilyen autoban gondolkodik, aztan hogy mikeppen viselkedik 200.000km felett az auto es mikor jonnek az ‘igazi’ koltsegek az mas kerdes..

Vélemény, hozzászólás?