A terepes után itt a sportos Skoda Kodiaq is

Skoda Kodiaq Sportline is debütál Genfben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a józan ész szerint a Skoda Kodiaq Scout az a változat, aminek igazán értelme van, a Kodiaq Sportline pedig maga az ellentmondás az ő 19-20 colos kerekeivel, mégis lehet, hogy utóbbi lesz a kelendőbb.


Ahogyan a tegnap debütált Kodiaq Scout, úgy az először ma látott Sportline kivitel is alpáron összkerékhajtással és csak a Kodiaq erősebb benzines, illetve dízel motorjaival érkezik (1.4 TSI, 150 LE; 2.0 TSI, 180 LE; 2.0 TDI 150 és 190 LE), 100 km/órára gyorsulási értékei 8-9,8 másodperc, kombinált fogyasztási értékeik 5,3-7,3 l/100 km közöttiek. Bár az alapáron 19, opcióként 20 colos felnikkel szerelt sportos verzió pont nem a terepjárásról szól, a gyártó itt is büszkén hangsúlyozza a 19,4 centis hasmagasságot és a sportosabbra vett lökhárítók ellenére is 22 és 23,1 fokos első és hátsó terepszögeket. Ahogyan a többi összkerekes Kodiaq, úgy a Sportline is elektronikusan vezérelt lamellás kuplungcsomagot alkalmaz, alapesetben elöl, szükség esetén hátul is hajt.
Az Ambition ellátmányon alapuló Sportline verzió a fickósabb megjelenés mellé igen gazdag alapellátmányt is ad: egyebek mellett alcantara kárpitozást, sportüléseket, melyek közül a sofőré elektromosan állítható és memóriás. Nem hiányzik a multifunkciós kormány, ami a váltógombhoz hasonlóan bőrhuzatot kap, a pedálok alumínium taposókat. A fedélzeti számítógép oldalgyorsulási erőket, turbónyomást, aktuális teljesítmény- és nyomatékleadást, valamint olaj- és hűtővíz-hőfokot is megjeleníthet. A menetmódválasztó összesen 6 (Normal, Sport, Eco, Comfort, Snow és személyre szabható Individual) programot is kínál, ezeknek megfelelően hangolja a motorvezérlést, az automataváltót, a kormányrásegítés és az automatikus légkondicionáló paraméterezését. A tükrök éjszaka sötétedősek, a külsők elektromosan állíthatók és behajthatók, az utasteret 10 árnyalatot kínáló LED hangulatfény dobja fel, külső Kodiaq-logó vetítés is van.
Hirdetés

Opcióként elektronikusan vezérelt és Comfort, Normal, Sport hangolást kínáló adaptív lengéscsillapítókat is kaphatunk, ahogyan a sofőrsegédek sora is csaknem teljes, egyebek mellett a tolatva manőverezést segítő vontatmány-asszisztenssel és parkolóautomatikával, holttérfigyelővel, mögöttes forgalomra figyelmeztetéssel, gyalogosfelismerős koccanásgátlóval, valamint felülnézeti képet is adó kamerarendszerrel. Az akár 9,2 colos kapacitív érintőképernyős középkonzollal, wifivel és automatikus segélyhívással is felszerelhető Kodiaq Sportline a Scout kivitelhez hasonlóan március elején, a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?