A Tesla karácsonyi ajándéka P100D-vevőknek

Aprósággal kedveskedik a Tesla a P100D-tulajdonosoknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Decemberben „adja át” apró meglepetését a Tesla legdrágább ügyfeleinek, vagyis azoknak, akik P100D modellt vásároltak. Lesz öröm.

Valószínűleg a következő esedékes szoftverfrissítéssel, decemberben - ha úgy tetszik, karácsonyi ajándékként - kapják meg a Tesla Model S P100D tulajdonosai a márka apró meglepetését. Nem nagy dolog, csupán egy szerény szoftveres tuning a legerősebb Tesláknak, aminek jóvoltából „érezhetően” javul e modellek menetteljesítménye. Az eddig is hipersportautókat idéző gyorsulásra képes ötajtós és SUV százra gyorsulási időigénye 0,2, illetve 0,1 másodperccel csökken majd. De nem mindenkinek.
Hirdetés
A Tesla-tuning ugyanis nem csak azért érdekes, mert szoftveresen érkezik, hanem azért is, mert nem jár automatikusan. Meg kell keresni az autó menürendszerében, mint a gyerekeknek a húsvéti tojást, tehát csak az tudja feljebb hangolni Teslája teljesítményét, aki megtalálja a módját. Hasonló mókát korábban is űzött már Elon Musk és csapata, például amikor James Bond Lotus Esprit tengeralattjáróját csempészte a menübe a megfelelő kód beírásával. A legszórakoztatóbb azonban mégis a decemberben várható meglepetés lesz, hiszen ezzel hamarabb, 2,5 másodperc alatt gyorsulhat százra az ötszemélyes Model S, mint például a Rimac, a Porsche 918, vagy a McLaren P1.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 00:06
    Permalink

    esetleg a hatótávon nem akarnak növelni lényegesebben? (de ne 2x ekkora kocsi méretben, hanem sűrűségben) mert ez, hogy 2.6 vagy 2.5 alatt gyorsul 100ra már qva mind1, de tényleg……főleg úgy, hogy afölött meg elhúz a jóöreg belsőégésű, tehát nagyjából “sportolásra” 100ig jó ez a centrifuga, ami ettől függetlenül jópofa, de a hatótáv ugye….

Vélemény, hozzászólás?