A Tesla új frissítésében a duda mellé megafon is kerül

Akár kihangosítva is beszélhetünk a körülöttünk lévőkhöz a Tesla szoftverfrissítésével

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A sofőr kihangosítása a külvilág felé csak egyike a Tesla újdonságainak, például saját fénytáncot is programozhatnak autójukba a tulajdonosok.

Szentestén lepte meg a Tesla ügyfeleit legújabb, 11.0 sorszámú szoftverfrissítésével. A márkától már megszokhattuk a vicces és érdekes funkciókat, de mint mondják, minden csoda három napig tart, így ha a Tesla továbbra is innovatív szeretne maradni ilyen téren, érdemes időnként újdonságokkal előrukkolni. Emellett persze a tengernyi funkció rengeteg hibának is teret ad, ilyenkor alkalom nyílik ezek javítására is.
Hirdetés
Miként Carscoops beszámolt róla, a frissítés egyik legérdekesebb újítása a személyre szabható fénytánc. A Model S, 3, X és Y fényszóróit korábban is láthattuk már zenére szinkronizáltan villogni, de van már egy xLights nevű, nyílt forráskódú számítógépes program, amivel mi magunk állíthatunk össze egy műsort, amit aztán USB-csatlakozón keresztül tölthetünk a Teslába, ami eljátssza a betanított show-t.
Hirdetés
A másik fontos újítás, ami kifejezetten az autóban dühöngő sofőröknek lesz hasznos, a megafon. A külső hangszórókat használva a sofőr kihangosítva kommunikálhat a jármű körül lévőkkel, ha egy agresszív dudálás esetleg nem lenne elég személyre szabott üzenet. Az Intel Atom processzorral szerelt Teslák infotainment-rendszere is átalakul kissé, például az alkalmazások ikonjai rögzíthetők a képernyő alsó sávjában a gyors elérés érdekében. Be lehet állítani sötét módot is, ami a Tesla szinte teljesen fehér hátteréhez képest jóval szembarátabb, főleg esti vezetéskor. A navigáció térképén néhány ikon tetszés szerint eltüntethető a könnyebb átláthatóság érdekében, és vannak új játékok, például a Sonic és a Sudoku (egy korábban elérhető játékhoz, a The Battle of Polytopiához pedig többjátékos üzemmód is érkezett), illetve elérhető a TikTok is. Frissült az audiorendszer, több üzemmódot kapott, és igény szerint változtatható a mélynyomó ereje, illetve Autopilotra váltáskor az autó automatikusan Comfort fokozatba kapcsol. A leghasznosabb újítás viszont minden bizonnyal az, hogy az irányjelző használatakor a központi képernyő sarkában automatikusan megjelenik a holttér képe a külső kameráknak köszönhetően. Ilyen funkció van egyébként a Kia és a Hyundai modelljeiben is, valódi segítséget jelent a balesetek megelőzésében, remélhetőleg egyre több autó kínálja majd ezt a funkciót a jövőben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?