A tökéletes Ferrari?

Négy évnyi reszelés után végre alakot öltött a Ferrari P80/C

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Soha nem fejlesztettek még olyan sokáig egy Ferrari prototípust, mint a P80/C-t. Az eredmény pedig magáért beszél.


Korábban is készített egyedi sportautókat a Ferrari, bár ezek többnyire már meglévő típusok átrajzolt, átépített változatai voltak. De a P80/C nem ezt az utat járja. Az alapoktól teljesen új és olyan elődök ihlették, mint például a 330 P3/P4 és az 1966 -os Dino 206 S.

A projektet a Ferrari Styling Centre kezdte még 2015-ben, Flavio Manzoni vezetésével. A céljuk egy tökéletes versenyautó megtervezése volt, ezért kínosan ügyeltek minden apró részletre, ezért is tartott ilyen sokáig a prototípus megépítése. Ahogy említettem, nem csak szimplán átrajzoltak egy már meglévő típust, ám az alapokat azért mégiscsak a 488 GT3 szolgáltatta. A választás logikus, hiszen egy pályára szánt autónak érdemes egy igazi versenygép vérvonalából születnie. A GT3-as modell tengelytávolsága ráadásul 50 milliméterrel hosszabb, mint az utcai 488 GTB-ben használt, márpedig így nagyobb a mozgástere a mérnököknek.
Hirdetés

Ránézve a prototípusra,az első pillanatban egyértelművé válik, hogy az utcai használat fel sem merült a tervezésekor. Hatalmas első légterelő „vágja a levegőt” az autó előtt, a fényszórókat pedig szinte eltüntették, nagyon apró nyílásokat hagytak csak nekik. Hátul ugyanez a helyzet, minden az aerodinamikáról szól. Lényegében két nagy szárnyat is kialakítottak, a diffúzor és a kipufogóvégek pedig úgy türemkednek ki, mintha sérvet kapott volna az autó. Néhány részlettől eltekintve szénszálas-műanyagból készült a karosszéria. Ilyen részlet például a motorborítás, amihez alumínium lapokat használtak. Bár a fényezés a Ferraritól megszokott vörös, ez igazából egy új árnyalat, amely a Rosso Vero nevet kapta. Ennél több technikai részletet azonban nem árultak még el az autóról. De valószínűleg a 488 GT3-ban is dolgozó duplaturbós, 3,9 literes, V8-as masina dolgozik benne, hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltó társaságában. Az árát pedig szintén homály fedi, habár szinte biztos, hogy olyan összeg, amelynek hallatán leteszed a hajad.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?