A történelemben először: jön a sorozatgyártású kombi M3-as BMW

Koncepcióautóként volt már BMW M3 Touring, most azonban gyártásba is kerül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

München külvárosában már tesztelik az álcázott BMW M3 Touringot, nemsokára a Nürburgringen is bevetik, a hamarosan érkező M3 limuzin és M4 kupé-kabrió páros után pedig piacra is lép majd.

Az Audi RS 4 Avant és RS 6 Avant jól ismert szereplők az autórajongók poszterjein és képzeletbeli álomgarázsukban. A Mercedes-AMG szintén sikeresen megadta a sportkúrát mind a C, mind az E-osztály kombijainak, viszont a BMW M Gmbh jóval kevesebb sportkombit adott a világnak. Ahogy Markus Flasch, az M-részleg vezetője nyilatkozta még tavaly a Car Magazine-nak: legfeljebb Európában érdekelné a vásárlókat egy M kombi, ami kicsi keresletet ígér ahhoz, hogy új modell kifejlesztésébe fektessenek. A tágas és gyors kocsikat igénylő ügyfeleknek pedig ott vannak a SUV-ok (vagy SAV-ok, BMW nyelven). Úgy tűnik azonban, átszámolták a költségeket és a remélhető hasznot a BMW-nél, és meggondolták magukat, ugyanis hamarosan érkezik az M3 Touring. Egyelőre csak egy sejtelmes fotót közöltek a bajorok az új modellről, amin egyébként semmi meglepő nincs: a 3-as Touring karosszéria a szokásos M részletekkel. Koncepcióautóként már többször is eljátszott a gondolattal a BMW, hogy egy középkategóriás sportkombit készítsen, pontosan 20 éve készült egy tesztpéldány az akkori M3-as alapjaira, azóta pedig még pick-upok is készültek a legendás sportkocsiból egy-egy példány erejéig. Eggyel magasabb kategóriában, az M5-ösben pedig meg is lépték a puttonyos bevezetését, 1992-ben és 2007-ben mutatták be a kombi kiviteleket. Mindkettőből nagyon kevés készült, autógyűjtők számára így sok pénzt megérnek, főleg az utóbbi, hiszen nem sok V10-es kombit látott eddig a világ.
Hirdetés
Az M3 és az M4 szeptemberben érkeznek, a kabrióra pedig jövő évig kell várni - mindegyik sorhatos erőforrást kap majd. A kombi viszont sajnos csak később érkezik, a gyár elmondása szerint két évet vesz igénybe az új modell tesztelése, illetve az, hogy minden igénynek és előírásnak megfeleljen, még akkor is, ha egy olyan egyszerű változásról van szó, hogy nagyobb lesz a csomagtér. Ebben az időszakban természetesen a Nürburgringen is megmérettetik az M3 Touringot, hogy biztosítsák az M autókra jellemző kiváló menetdinamikát és viselkedést. Aki addig nem tud várni, annak az M340i, illetve M340d Touring, vagy az Alpina tuningcsomagjai jelenthetnek megoldást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?