A Toyota lenyomta a BMW-t

A Toyota a világ legértékesebb autómárkája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy friss tanulmány szerint az autómárkák közül a Toyota a legértékesebb, dobogós még a BMW és a Mercedes-Benz.

Egy korábbi listán ugyan a Ferrari neve volt a leg-leg-leg, a Millward Brown-féle nemrég közölt BrandZ Top 100-as rangsorában viszont a Toyota az autómárkák vezetője. Az egyben a világ legtöbb járművét is értékesítő japán mamutcég ezzel maga mögé utasította a tavalyi első BMW-t, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán egy másik német gigász, a Mercedes-Benz pózol. Az abszolút legjobb - zsinórban három esztendeje - az Apple 185,1 milliárd dolláros értékkel, ezüstös a Google (113,7), bronzos az IBM (112,5). A hibridvonalon rendkívül erős, összességében 23. helyezett Toyota értékét - 12 százalékkal emelkedve - 24,5, a BMW-ét 24, a Mercedesét 18 milliárd dollárosra becsülik.
Hirdetés
A bajorok nagy riválisa, a feltörekvő Audi - a tanulmány szerint - 5,5 milliárdnál tart, amivel nyolcadik. Az autós Top 10-et a már említetteken túl a Honda, a Nissan, a Volkswagen, a Ford, a Hyundai és a Lexus alkotja, utóbbi ugye a Toyotáé...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?