A Toyota nevére kerestek a legtöbben 2022-ben

Harmadik éve vezeti az internetes keresések ranglistáját a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy ausztrál kutatásban gyűjtötték össze, hogy melyik országban mely márkákat keresték a leginkább. Mutatjuk az egyáltalán nem meglepő eredményt: világszinten a Toyotára kerestek a legtöbben 2022-ben is.

Már az ötödik éve vizsgálja meg 150 ország autókkal kapcsolatos kereséseit a Compare the Market Australia, ebből az utóbbi három évben egyértelműen a Toyota vitte el a koronát. Idén ráadásul a 2021-es eredményhez képest további 22 országban lettek elsők az ausztrál oldal több mint 150 országot kutató listája szerint, összesen 69 országban, ráadásul az összes keresések számát tekintve 44,5 százalékot tudhatnak magukénak, hiszen ott is a legjobbak közt végeztek, ahol nem vitték el az első helyet.
Hirdetés
A második helyezett a BMW lett, akik szintén növekedtek 2021-hez képest, összesen 36 országban voltak a legnépszerűbbek az emberek keresési előzményeiben. A bronzérem is változatlan tavalyhoz képest: a Mercedes-Benz vitte el, ám ők már jelentősen csökkentek, 23 helyett csak 10 országban keresték őket a legtöbben. Ezzel vészesen közel kerültek a fejenként 9-9 országot számláló Audihoz és Kiához, akik így holtversenyben a negyedik helyen osztoznak.

Érdekesség, és talán a legfontosabb változás viszont, hogy az elmúlt években folyamatosan egyre feljebb törő Tesla 2022-ben teljesen eltűnt a listáról.

Bár pontos kimutatás nem készült róla, de ez a változás szinte biztosan a hétköznapi gyártók villanyautóinak megjelenésével hozható összefüggésbe, hiszen manapság már jóval nagyobb a konkurencia ebben a mezőnyben is. Magyarországon más a helyzet azonban a kutatás szerint: Európa jelentős részéhez hasonlóan, itthon a BMW-t pötyögték be a leggyakrabban a böngészők keresőjébe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?