A Toyota Prius+ is megkapta az idei frissítését

Csendesebb és jobb vezethetőségű lesz a Toyota Prius+ is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új időket hozott a Toyotánál az idén megjelent Prius IV, amiből már az Auris hibrid kiadása, most pedig a hétüléses Prius+ is kapott.


Igazi japán autógyártó a már több mint 9 millió hibriden túl lévő Toyota. Komolyan veszi a tökéletességre törekvést. Így aztán a bő másfél évvel ezelőtt felfrissített Prius+, ami 2011-es megjelenésekor a világ első hétüléses hibridje volt, most ismét megújult. Lényegében ugyanazon módosításokat kapta meg, amelyeket nemrégiben az Auris hibridváltozatai is. A korábbinál jobb vezethetőséget és csendesebb üzemet adó Prius IV után kíván menni az átprogramozott e-CVT bolygómű vezérlése.

A csendesebb üzem érdekében gyorsítás közben az 1,8 literes Atkinson ciklusú benzines fordulatszáma 1000 1/perc fordulattal alacsonyabb, a villanymotor nagyobb rásegítése miatt azonban nem romlott a menetdinamika.

Változatlan az első ülések közé épített lítium-ion akkumulátor, miként a 4,1 l/100 km vegyes fogyasztási érték és a 95 g/km CO2 emisszió is.
Hirdetés

Újdonságként van egy kékes fekete fényezés, láthatatlanul, de szintén a csendesebb üzem érdekében újabb zajszigetelő bélések az ajtókeretekben, az oldalajtók és a csomagtérajtó alsó részein, valamint a műszerfal alatt és a padlólemezen. A fedélzeti elektronika, illetve a (3 év ingyenes frissítéssel adott) navigációs rendszer alapja immár a Toyota idén bemutatott Touch 2 rendszere, a műszerblokkba pedig bekerült az aktív kormányzárra figyelmeztető piktogram. Aki most rendeli autóját, az már a frissből kap.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?