A Toyota-vezér szerint igazi sportautó csak benzinmotoros lehet

20 éve még senki sem lepődött volna meg a szavain, ma már annál inkább

Egyre több gyártó rukkol elő elektromos sportautóval, azonban a Toyota első embere kitart, szerinte kizárólag benzinmotoros autóra húzható rá ez a kifejezés.

Amikor Akio Toyoda 2009-ben átvette a Toyota irányítását, egyik első dolga volt, hogy izgalmas autókat ígérjen: szavát adta, hogy újra élvezetesen vezethető, lelkesítő kocsikat fognak gyártani. Nem a levegőbe beszélt: a GT86, a Yaris GRMN, a GR Supra, a GR Yaris és a GR Corolla jóvoltából a cég ismét visszakerült azoknak az érdeklődési körébe, akiknek benzin folyik az ereiben. Ezzel párhuzamosan a motorsportba is visszakalauzolta a márkát Toyoda: a Dakar-rali (2017 óta), a hosszútávú világbajnokság (2016 óta) és a rali-világbajnokság (2017 óta) győzelmeket, bajnoki címeket és elismerést hozott a márkának. „Feltett szándékom biztosítani, hogy az autók a következő száz évben is élvezetesen vezethetők legyenek.” – mondta 2018-ban, és hogy ebből a mai napig sem enged, jól mutatja az, amit az Automotive News szerkesztőinek április végén adott interjújában mondott. „Mindig is lesznek olyanok a Toyota berkein belül, akik odaadó szenvedéllyel fejlesztenek elektromos sportautót. Én azonban, úgyis mint a Toyota mesterpilótája, máshogy határozom meg ezt a műfajt: számomra az a sportautó, aminek benzinszaga van és zajos a motorja.” Az igazgatótanács elnökeként Akio Toyoda közvetlenül nem szól bele a vállalat stratégiájába, ám tapasztalatának és személyiségének köszönhetően a mai napig adnak a szavára a Toyotánál. Ha igaznak bizonyulnak a híresztelések, és valóban visszatér a márka két ikonikus sportautója, a Celica és a Toyota MR2, azért jelentős részben őt illeti majd köszönet. A pletykák sorában az is felmerült, hogy ezek a modellek elektromos, vagy legalábbis villamosított architektúrára épülnek majd. Ennek ellentmondani látszik, hogy a Toyota a közelmúltban bemutatott egy középmotoros műszaki koncepciót, a Toyota GR Yaris M Conceptet – ne feledjük, hogy az MR2 legendájában az ülések és a hátsó tengely közé beépített erőforrás is fontos szerepet játszott! Akio Toyoda nem íróasztal mögül mondja mindezt: Morizo álnéven rendszeresen ül be a Toyota valamelyik gyári csapatának a versenyautójába. Az elektromos motorsport azonban nem értelmezhető fogalom a számára: „Nem tartom izgalmasnak, mivel egy óránál tovább aligha bírja az autó. Én rendszerint hosszútávú futamokon veszek részt, viszont egy ilyen jellegű verseny elektromos hajtásláncokkal nem az autókról és nem is a pilótákról, hanem a töltőtechnológiáról, az akkumulátorok cserélhetőségéről, vagy hasonlókról szólna. Majd az utánam jövő, következő mesterpilóta foglalkozik ezzel a kérdéssel, ezt a feladatot rájuk hagyom.” Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?