A Toyotánál nem csak autókat, kriptovalutát is tesztelnek!

A Toyota informatikai részlege az alkalmazottakkal együtt egy kriptovaluta tesztelésébe kezdett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota Systems a japán kriptotőzsdével közösen kezdett bele a kísérleti vállalkozásba. Tavaly október óta zajlik az új digitális fizetőeszköz próbaüzeme házon belül. A blokklánc-alapú kripto-infrastruktúrát a DeCurret biztosítja a cég számára.

Az együttműködés értelmében 2500 alkalmazott a kialakított infrastruktúrán keresztül olyan blokklánc-alapú funkciókat hajthat végre, mint a digitális fizetőeszköz-alapú tranzakciók kezdeményezése, vagy akár a fizetési feladatok automatizálása. Ezen felül a Toyota Systems "valutatesztelői" a béren kívüli juttatásaikat is digitális tokenként kapják meg, amit aztán egyéb kedvezményekre válthatnak. Ez a token a visszaélések elkerülését is segíti, hiszen nem cserélhető sem japán jenre, sem más valutára. Az összegyűlő tapasztalatait felhasználva a Toyota egy digitális token-rendszer nagyvállalati felhasználási lehetőségeit is vizsgálja.
Hirdetés
A Toyota már 2016 óta tagja az R3 konzorciumnak, amelyet 75 vezető ipari és pénzügyi cég az új blokklánc-technológia integrálása és kihasználása érdekében alapított. Ezek a konzorcium rendszerű blokkláncok sokkal gyorsabban működnek, mint a nyilvánosak, mert a cégek kölcsönös bizalma miatt egyszerűsített algoritmusokat futtatnak egymás közt. A nyílt rendszerekhez képest ezzel akár öt-hatszor annyi tranzakció is végrehajtható bennük ugyanannyi idő alatt.
Hirdetés
Más autógyártók is tesztelik már a blokklánc-technológia alapú kriptovalutákat. A kezdeményezések között kiemelendő a BMW Korea által tervezett kísérleti token-rendszer bevezetése és a Renault járműalkatrészek megfelelőségi tanúsítványainak kiadását felgyorsító blokklánc-rendszere. Idén februárban a Tesla 1,5 milliárd dollárt fektetett a bitcoinba, majd kijelentették: hamarosan ezt a fizetőeszközt is elfogadják majd autóikért és szolgáltatásaikért cserébe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?