A túl sok autóillatósítónak robbanás lett a vége 

Nem jó ötlet egy illatósítóval telefújt autóban dohányozni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A napokban jelentős anyagi kárral és hanghatással járó, de könnyen elkerülhető balesetnek lehettek szemtanúi az angliai Halifax lakói.

A jóból is megárt a sok, gondolhatja utólag a megboldogult SEAT Leon sofőrje. A balszerencsés esemény következtében szerencsére senki sem sérült meg súlyosan, de jó példa rá, hogy a túlillatosított autó is lehet veszélyes. A Leon sofőrje az előbbi állítást még nem tudta, amikor úgy döntött, hogy jelentős mennyiségű illatosítóval szeretné felfrissíteni az utastér levegőjét. A művelet után viszont a spanyol kompakt sofőrje a cigaretta után nyúlt, ez pedig az autó szempontjából végzetesnek bizonyult. Az utastér levegőjében lévő aeroszol rögtön meggyulladt, ez pedig robbanáshoz vezetett. A szemtanúk (jelen esetben fültanúk) szerint hatalmas robbanás rázta meg a környéket, ennek eredménye pedig jól látszik a Leonon.
Hirdetés
A SEAT összes ablaka kitört, a vezető oldalán pedig az ajtók is kihajlottak. A csomagtérajtóban lévő lámpák kirepültek, de maga az ötödik ajtó is meghajlott, a tetőről nem is beszélve, aminek formája szintén jócskán eltér a gyári megoldástól, szinte csak az autó orrán maradtak ép elemek. A pusztítást látva nehéz elhinni, hogy a sofőr kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, ezzel az angol hatóságok is egyetértenek, szerintük sokkal nagyobb baj is történhetett volna. Az autó tulajdonosa bizonyosan egy életre okult az esetből, a mértéktelen illatosítás az autójába került.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?