A vártnál olcsóbb lesz a Nissan Leaf

Több mint 100 változással jön az európai Nissan Leaf

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan Európában készül, s tavasz végén a hazai piacon is elérhető lesz a Nissan Leaf, azaz a legnépszerűbb villanyautó. Genfben láttuk, beleültünk, megtapogattuk. Érdemes várni rá!


Két évvel ezelőtt az Év Autója címet viselte, megjelenése óta pedig 50 ezer példányban kelt el a Nissan Leaf, s az autókba telepített SIM-kártyák által a Nissan folyamatosan gyűjti a Leaf-használók utazási információit. Természetesen a személyiségi jogok teljes tiszteletben tartásával, azaz nem arra kíváncsi, hogy ki, mikor, hova ment, hanem, hogy milyen távokat milyen gyakori akkumulátortöltéssel tettek meg a felhasználók. Az adatok szerint az autósok messze túlnyomó hányadának, több mint 90 százalékának kielégíti a hétköznapi autózási szokásait, pláne most, hogy az Európában, az angliai Sunderlandben hamarosan gyártásba kerülő, az európai igényeknek és az eddigi tapasztalatoknak megfelelően módosított verzió már nem 175, hanem 199 kilométert tud megtenni egyetlen töltéssel – az európai menetciklus szerint.
Kívülről alig látható módosítás a Leafen, pedig van, a hűtőmaszk átformálásával például, ha csak egyetlen századdal, de Cd=0,28 értékre apadt a légellenállási tényező. Mindezt ráadásul úgy, hogy a Leaf immár előretekintő kamerát és általa 360 fokos „BirdView” parkolási nézetet is adhat. Belülről egyértelmű és jól látható különbség, hogy immár fekete és akár bőrkárpittal is készülhet a Leaf, szerepelhet Bose hifi, amelynek nem csupán a hangzása az újdonsága, hanem a korábbinál szerényebb mértékű a fogyasztása is. Apasztott étvágyú, hatékonyabb a hűtő-fűtőrendszer is, ami villanyautónál különösen fontos, hiszen a motornak nincs hasznosítható veszteséghője, a „drága”, kilométereket érő áramot kell rá fordítani. Az áramot fűtésre persze leginkább az akkumulátorból fájdalmas fűtésre fordítani. Ezt a Leaf a programozható előfűtéssel azonban kiváltja, a központi érintőképernyőről viszonylag egyszerűen állíthatjuk be reggeli indulási időnket, s a töltőre csatlakoztatott villanyautó a ház oldalában még a szabad ég alatt is kellemes meleggel és tele akkumulátorral várhat – ahogyan persze már az eddigi példányok esetén is.

Újak azonban az ülések, s ez messze nem apró különbség, a genfi ülőpróba alapján valóban érezhetően jobban tartanak, mint a korábbiak. S a kívülről gyakorlatilag változatlan karosszériában számos apró újítás fedezhető fel. A legtöbbet persze nem látjuk, inkább csak a jeleit. A töltőmodul például a hátsó kerekek közül előre, a motortérbe került, ennek köszönhetően 40 literrel, 370 literesre nőtt, s a kerékdobok közötti gerenda nélkül sokkal jobban bővíthető lett a csomagtér. Immár szerepelhet kormánykerékfűtés, s a fekete üléskárpitokhoz hasonlóan az utastéri műanyagok egy része is lehet fekete. A Leaf utastéri burkolatainak nagyobb hányada lett újrahasznosítható, a cukornádból készülő szövetkárpitok például immár teljes mértékben azok.
Hirdetés

A nagyobb csomagtér tehát alapvetően más képet fest, mint eddig, bő 10 százalékkal öblösebb, a korábbinál formásabb, akár bőrkárpitos ülések is emelik az utastér nívóját, az elektromos rögzítőfék ugyanakkor távozott, helyét mechanikus, ha nem is helyet foglaló középkonzoli kar, hanem helytakarékos, a japán prémiumautókban megszokott reteszelő pedál váltotta fel. A továbbra is az autó orránál lévő töltőnyílás immár nem karral, hanem elektromos zárszerkezete által gombnyomásra nyitható, s immár a töltőket sem kell mechanikus retesszel csatlakoztatni, hanem azok elektromosan „zárhatók” az autóra, illesztésüket pedig egy új, apró LED lámpa segíti.
Bár a Leaf motorja nem változott, az továbbra is 122 lóerős, 280 Newtonméter nyomatékot adó, a motortérben szemlélődőket merőben más kép fogadja, mint eddig. Eltűnt a jópofa, hengerfejet mintázó műanyagburkolat, helyette a mai dízelekre jellemző óriás dekli alatt lapul immár a motor és a töltőmodul is. Utóbbi nem csak átkerült, hanem át is alakult, immár nem csak a 400 V-os, 100-125 Amperes, viszonylag ritka (Magyarországon egyelőre mindössze egyetlen helyen elérhető) gyorstöltővel, hanem a jóval könnyebben telepíthető, egyfázisú, de 32 Amperes (6,6 kW-os) töltővel is kompatibilis, mellyel normál konnektorból kétszer olyan gyors töltést ad, mint eddig.
A Leaf tehát európai gyártásával nagyobb hatótávot ad, gyorsabban tölthető, változatlanul 5 év/100 000 km akkumulátor és 3 év/100 000 km általános garanciával készül, s április végén a hazai árlistákon is felbukkan majd, első példányaival május környékén a magyar piacra is megérkezik. Háromféle felszereltséggel, s 9 milliós „nagyságrendű”, ám bizalmas információk szerint 9 millió alá tolt reklámárral fog debütálni. Bár olcsóbb, mint a korábban tesztelt, még japán gyártású verzió, abszolút értékben nem mondható olcsónak. Az autózás vele azonban egyelőre szinte ingyen van, regisztrációs adó nincs rá, áramot a töltőpontokból egyelőre díj nélkül lehet bele táplálni. Terjedését a Nissan ráadásul szerte Európában gyorstöltők „adományozásával” kívánja elősegíteni, kapnak kiszemelt városok, s azok a flottavásárlók is, akik egyszerre legalább 5 példányt rendelnek. Drukkolunk, hogy legyen ilyen Magyarországon is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?