A világ legritkább Abarthja nem túl erős, cserébe méregdrága

Közel ötmillió forintot ér minden egyes lóerő, pedig nincs túl sok belőle

A 1,1 literes Sypder a világ legkülönlegesebb autói közé tartozik, a jövőre hetven éves apróságból csak egyetlen példány készült.

Igazi ritkaságra lehet licitálni az RM Sotheby’s aukciójában, az Abarth egyik korai sportkocsija került kalapács alá. A név manapság egyet jelent a tunigolt Fiatokkal, azonban a világháború után saját autókat is készítettek. Carlo Abarth 1949-ben alapította a céget, miután kellő tapasztalatot szerzett a szintén sport- és versenyautókat készítő Cisitalia berkein belül, amely akkoriban komoly likviditási problémákkal küzdött. Carlo távozáskor öt darab 204-es típust szerzett, a versenyautók némi módosítás után Abarth Cisitalia 204 A néven immár saját típusként debütáltak. A kis műhely sokat köszönhet a konkurens olasz autóépítőnek, a későbbi Abarth modellek is főleg a Cisitalia műszaki megoldásaira épültek. 1954-ben az Abarth az amerikai piacot vette célba, ehhez három modellt is készítettek. A 207 A-t kifejezetten versenypályára szánták, utcai felhasználásra a nyitott 208 A és a zárt 209 A készült. A darabszám itt sem volt nagy, összesen 12 autó épült, ebből 10 volt versenyautó, a másik kettőből mindössze 1-1 példány született. Cisitalia örökségként itt is főleg Fiat alkatrészekből építkeztek. Az első futómű a Fiat 1100-ból érkezett, ahogy az 1,1 literes négyhengeres is. A blokk nem maradt érintetlen, két Weber karburátorral 66 lóerőre húzták fel a teljesítményt, a kipufogót pedig oldalt vezették ki. A versenyautókból az összes gazdára talált az Egyesült Államokban, viszont a 208 A és a 209 A eladhatatlannak bizonyult, szerencsére mindkettő túlélte az elmúlt közel 70 évet.
Hirdetés
Az Abarth 208 A Spyder By Boano név Felice Mario Boano olasz karosszériaépítőre utal, ám valójában Giovanni Michelottit dícséri a forma. A 20. század talán leghíresebb formatervezője ontotta a gyönyörűbbnél gyönyörűbb autókat, számos Ferrari, Maserati, Triumph, Lancia és Alfa Romeo is neki köszönheti formáját, de még a BMW is nála kereste a káprázatos vonalakat. A kis Abarth határozott élei, apró szélvédője és ajtaja külön megér egy misét, ahogy a dupla kipufogó is egy műremek. Az elmúlt évtizedekben egy amerikai testvérpár vigyázott az autóra, akik állítólag még használták is az Abarthot New York környékén. Aki a 208 A-ra vágyik, az nem tehet mást, mint hogy kifizeti azt a nagyjából 310 millió forintot, amit kérnek az autóért, lévén másikat úgysem tud venni még a világ összes pénzéért sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?