A világ második legértékésebb autógyártója odaszúrt az elsőnek

Hiteles kritika a Toyota részéről a vezérigazgató nyilatkozata, vagy irigykedő beszólás a Teslának?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vendéglátáshoz hasonlítva szemléltette Akio Toyoda a Toyota és a Tesla harcát a tőzsdén. Bár most az amerikaiké a pénzügyi piaci elsőség, akkor lesz ez érdekes, ha addig tartják meg a pozíciójukat, mint előttük a japánok.

A Toyota vezérigazgatója nyilatkozott a Tesláról, és láthatóan nem bánja utóbbi tőzsdei szárnyalását. Júliusban a piacon lévő Tesla részvények összértéke meghaladta a 209 milliárd dollárt, amivel a legértékesebb autógyártóvá vált Elon Musk vállalkozása. Ehhez a Toyotát kellett megelőzniük, ami elég jól sikerült, július óta ugyanis már az eleve rekordszintű értéket is több mint megduplázták, jelenleg 550 milliárd dollár felett jár a cég. Néhány százalékos eltérésnél még lehetne vitatkozni, valóban többet ér-e a Tesla a Toyotánál hosszabb távon, de 550 milliárd dollárral a Tesla most többet ér a tőzsdén, mint az utána következő 4-5 nagy autógyár összesen. Ez pedig legalább akkor fricska a hagyományos autóiparnak, mint hogy a Tesla Németországban, a legnagyobb márkák szomszédságában nyitotta meg legújabb üzemét.
Hirdetés
Ilyen szintű vereséget nehéz emelt fővel tűrni, ám úgy tűnik, a Toyota egyáltalán nem aggódik a helyzet miatt. A Bloombergnek nyilatkozva Akio Toyoda, a márka vezérigazgatója és alapítójának unokája egy frappáns hasonlattal élve tette helyre amerikai riválisát: „A Tesla azt mondja, náluk van a jövő receptje. A Toyota azonban nem receptekkel foglalkozik: konyhát üzemeltetünk, amiben valódi séfek dolgoznak. Az ő ügyfeleik receptet kapnak, a mi vásárlóink ételt.” Ettől függetlenül persze tagadhatatlan a tény, hogy a befektetők jelenleg sokkal többre értékelik a Teslát, mint a Toyotát. Igen ám, csakhogy a Toyota ügyfeleinek „nem emelkedő részvényárfolyamra, hanem használható és megbízható autókra van szüksége, abból pedig jelentősen szélesebb választékot kínálunk számukra.” Ez utóbbi is tény, a Toyota megbízhatósága évtizedek óta segíti a márkát a piac élén tartani, nem véletlenül áll hazánkban is szinte mindig az eladási listák elején. Persze lenézni, vagy alábecsülni sem kell a Teslát, Toyoda is elismeri, hogy az önvezetés, a fedélzeti programok vezetéknélküli frissítése és összességében az elektromos autók népszerűsítése terén fontos szerepet játszott a nemrég alakult vállalat. Ettől függetlenül nem biztos, hogy a nagyobb piaci érték egyenlő a legjobb termék címével. A piaci árfolyamba, ahogy a Business Insider autóipari szakírója, Matthew DeBord is említette több cikkében, sok minden beárazódik - például a jövőbeli új modellek és technológiák ígérete, vagy az alternatív meghajtások elterjedése miatti értéknövekedés, amit az elektromos autók piacán lehet majd tapasztalni a befektetői várakozások szerint. A Toyota viszont nem ígéreteket kínál, hanem magas minőséget és megbízhatóságot, már ma. Emellett beszállítói hálózata és piaci részesedése is sokkal stabilabb, a Teslának számos szereplőt kell kiszorítani majd, ha meg szeretné tartani vezető pozícióját, ami hatalmas kihívás - a Toyota évente húszszor annyi autót ad el, mint a Tesla. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Tesla részvényeinek ára nagyban függ Elon Musk szeszélyeitől - ha azonban valamiért kilépne a cégtől, a befektetők előreláthatatlan módon reagálnának. Ehhez képest a Toyota évtizedek alatt felépített rendszere hosszú távú stabilitást biztosít, akár történik változás a cég vezetőségében, akár nem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?