A Volkswagen is búcsúzik a manuális váltóktól?

Állítólag a kézi váltót jóval a benzinmotor előtt tervezi eltemetni a VW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A cég bejelentette, hogy lesz következő Golf, ezzel lényegében azt is megerősítették, hogy lesz még egy utolsó generáció a belsőégésű motorokból is. Egy beszámoló szerint azonban ezekhez a motorokhoz már csak automata váltót kaphatunk majd.

A villanyautók korszakához közeledve egyértelmű, hogy eltűnik majd a manuális váltó, több gyártó viszont még a dugattyúk előtt kivégzi a harmadik pedált. Ebbe a sorba készül beállni az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Volkswagen is. A német lap információi szerint a konszernnek a drágán megszenvedett dízelbotrány és a még drágább villanyosítás közti rövid időben kiemelten fontos a költségcsökkentés. Ennek eshetnek áldozatául a manuális váltók, a DSG ugyanis (globálisan) kelendőbb, így a fejlesztése is magasabb prioritást élvez.
Hirdetés
Főként számít ez egy olyan gyártónál, ahol az élménycentrikus modellek már alapvetően is inkább automatával készülnek, sőt, egyes termékekben éppen a váltó hangolása teszi sportosabbá az alapvetően hétköznapi motort. Ma a kuplung már inkább az alapmodellek ismérve, ettől viszont közel sem lesz felesleges: nemrég teszteltünk két szinte azonos Volkswagen Caddyt, amelyekben a váltó volt a legkomolyabb különbség, és jól szerepelt a búcsúzni készülő kézi megoldás. A lap értesülései szerint 2023-tól kezdik meg a kézi váltó kivezetését, ami arra enged következtetni, hogy a jelenleg futó modellek következő, és egyben utolsó generációja már csak DSG-vel készül majd. Az első ilyen, csak automatával elérhető modell a Tiguan lesz, de a következő Passat és a következő, egyben valószínűleg utolsó Golf is követi majd. Bár az eredeti cikk erre nem tér ki, de mindez valószínűleg a konszern többi gyártóját is érinti, hiszen azonos platformokra épülve, azonos technikával dolgoznak. A Passat testvére többek közt a Skoda Superb, a Golfé pedig többek közt a SEAT Leon és a Skoda Octavia: ha az anyacég modelljébe nem fejlesztenek kézi váltót, akkor valószínűleg a leányvállalatok termékeibe sem lesz mit beletenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?