A Volvo XC60 is elveszíti kipufogóit, 2024-től elektromos lesz!

A Volvo újgenerációs akkucsomagokkal és a népszerű modellek villanyosításával folytatja stratégiáját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo célja, hogy 2030-ra kizárólag elektromos járműveket áruljanak. Ezen az úton fontos lépés a 2024-ben érkező, következő generációs XC60 villanyosítása és a Northvolt akkumulátorgyártó céggel kötött megállapodás is.

2025-re már a járműveik fele elektromos lesz, 2030-ra pedig az összes: ennek a tervnek az első nagy dobása lesz a belsőégésű motorjaitól megfosztott XC60, ami az XC40 Recharge változat fölé kerül a svéd elektromos SUV-k piacán. A Volvo húzómodellként számít az XC60-ra, reményeik szerint ez a SUV vezeti majd a márka elektromos forradalmát. A Caradvice információi szerint az új modell 2024-ben érkezik,
Hirdetés
Az új XC60 lesz a gyártó első autója, ami már a Northwolt akkucsomagjaival készül. Ehhez viszont az első lépés egy közös fejlesztési központ felállítása Svédországban. A tervek szerint a központ már 2022-ben megkezdi működését, 2023-ban pedig egy 50 gigawattórás éves kapacitású, 3000 főt foglalkoztató akkumulátorgyár építésébe kezdenének bele, ahol a gyártás 2026-ban kezdődhetne meg. Jövő héten a Volvo részletes bemutatót tart a jövőre vonatkozó terveiből, ekkor valószínűleg ezekkel a témákkal kapcsolatban is rengeteg új információ lát majd napvilágot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?